Szakképzés, mint megoldás a bajainkra?

Nagy port kavart az utóbbi időben a középiskolai, pontosabban gimnáziumi férőhelyek szűkítése annak érdekében, hogy a fiatal generációt a szakképzés irányába tereljék. Ennek nyilvánvaló mondanivalója, hogy „egy jó szakma” többet ér még a diplománál is.

Tyúk volt-e előbb vagy a tojás?

Az, hogy mára Magyarországon a diplomások értéke a nullához konvergál nem a diákok bűne. Az sem a szülők és a diákok bűne, hogy a szakképzés és a szakmaiság kevésbé szempont a modern Zalában (de akár az országban is). Volt idő, amikor felülről azt sulykolták az éppen aktuális generációba – talán a ’90-es évek közepétől, mikor nagyon fel akartunk még zárkózni a nyugati élethez -, hogy diploma nélkül nem ér semmit az ember. Egyre nagyobb teret kapott a nyelvoktatás, egyre fontosabb volt az egyetemi és főiskolai továbbtanulásra való felkészülés. Az a sztereotípia alakult ki, hogy a „menedzserséghez”, ami akkoriban kezdett igazán divatossá válni, ez az egyenes út. Másrészről az a klasszikus sztereotípia nyert teret, hogy az okosak és társadalmilag magasabb státusz álmát dédelgetőknek a küszöb minimum az érettségit és a továbbtanulást kellett jelentenie. Piaci környezet, hatástanulmány feltehetően pont annyi volt mindehhez – mindezt alátámasztandó – , mint amennyi ma előzi meg általában a nagy döntéseket. Így amikor felmerül a döntéshozók részéről egy kijelentés, akkor első sorban azoknak kellene legelőször szembenéznie hibás felfogásukkal, akik ebbe a mederbe terelték a dolgokat.

Az, hogy társadalmilag olyan kép alakult ki a szakmunkáról, hogy az szélesebb körben számítson „cikinek”, valahol a világunk hibája is. Mitől értékesebb ma egy diplomás fénymásoló, mint egy bolti eladó? Mitől értéktelenebb egy villanyszerelő, egy burkoló, egy gázkészülék szerelő, mint egy főiskolás? Hiszen közülük nyilvánvalóan a szakmát birtokló oldalán van status quo, mivel a kazánt akkor is csak ő javítja meg, mikor az agyonképzett társa éppen nem tud meleg vízben fürdeni.
Persze, hogy semmivel. De a magyar ember sikermércéje mindig is a pénz volt.

Ha van mit a tejbe aprítani, nyilván sikeres is vagy. Ha gazdag és sikeres akarsz lenni, akkor meg nem a koszban térdelve éred el a célod

Hányszor lehetett hasonló bölcsnek hitt kis előadásokat hallani a nagy öregektől, melyek azóta felülíródtak! Akkor még nem gondolták volna, hogy a kazánszerelő ma ötszörös órabérért megy javítani – szakmai tapasztalatától függően akár rutinból is – ahhoz a diplomás menedzserhez, aki 8 hónap álláskeresés után végül a végzettségének nem egészen megfelelő helyen nettó 120 ezer forintos bérrel elkezdi a nagybetűs életet olyan tudattal, hogy bármikor lecserélhetik. A jelen hibáinak magvát tehát a múltban vetették el, és mindenki hibázott: az is, aki segítette a sztereotípiák berögződését, és az is, aki elhitte, hogy a sikernek van receptje.

Ellentmondások

Az egykor jól működő szakképzést ledegradálták, most pedig duális szakképzéssel igyekeznek oltani a tüzet. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha az iskolák rendelkeznének megfelelő berendezésekkel, megfelelő tudású szakemberekkel, akik a kornak megfelelő minőségű képzettséget adhatnák meg gyerekeinknek, és akiket ezután tárt karokkal fogadnának a vállalatokhoz. Azt sem felejtsük el, hogy a szakma rossz megítélése, rossz bérezése esetleg abból is eredhet, hogy nem megfelelő színvonalú tudást kaptak az alma materben. Mindezzel csupán az a baj, hogy nem oldja meg a legégetőbb kérdést: a pénzt. 

6074-uj-utakon-a-szakkepzes

Nem attól lesz egy középiskolai képzési szisztéma sikeres, mert tudást ad csupán, hanem a bérek mércéjétől. Megkaptam a szakmám, 18 éves vagyok, oké. Még mindig nincs motivációm 90 nettóért dolgozni. (Habár mire egy diplomás eljut az államvizsgájáig, nekem már vagy 4 év szakmai tapasztalatom lesz, ami a piacon plusz két lépcső a bérsávban) A szakmunka értékét az adja meg, hogy hová skálázza be a piac. Ez addig viszont változatlan marad, míg Ausztriában 400.000 az induló szint.

A tudás általában nem lesz elég az üdvösséghez. Pont úgy, ahogy mára nem elég a diplomások esetében sem. Tehetséges és okos fiatalok ezrei kerülnek – pontosabban kerülnének be –  a munkaerőpiacra, csak épp nincs hova. Pedig a cégeknek belőlük van a legnagyobb előnye, hisz tettre kész, a tudását fitogtatni akaró fiatalokkal tudja a munkát elvégeztetni. Feltéve, ha tud olyat nyújtani, hogy azt a buzgóságot rövid távon nem öli meg bennük. Amikor elkezdik visszaterelni a szülők és tanárok figyelmét a szakoktatásra, akkor ugyanezzel a vákuummal találjak majd szembe magukat. Van megoldás minderre, ha akarják:

  1. érdekképviselet és annak fajsúlyossága
  2. arany középút
  3. következetesség

A legfontosabb, hogy már gyermekkortól monitorozzák a tanárok, hogy milyen képességű, készségű a gyerek annak érdekében, hogy a megfelelő időben segíthessenek döntést hozni nekik jövőjükről.

Ennél még fontosabb, hogy a szülők ugyanezt megtegyék.

Az oktatásnak nem kell szükségszerűen fekete-fehérnek lennie. Sőt! Hangsúlyozott szerepe kell legyen bármilyen középiskolai képzésben a nyelvoktatásnak. Ugyanolyan komolysággal, ugyanolyan mértékben. Nem szabad egyik irányban sem túlzásba esni, hogy

az egyik suli csak féltudású diplomás csemetét, a másik meg fél tudású szakmunkást bocsájt ki.

201111291351_liga_szakszervezetek300x214Az pedig, hogy a gyerek végül melyik irányt választja, a piactól függ. A piac viszont akkor munkaerőbarát, ha nem abból indul ki, hogy „mennyit hajlandó fizetni”, hanem ha az érdekképviseletek kialakítják a szintet, miszerint „mennyit kell legalább fizetni”.

Nálunk ódivatú és bagatellnek tartott dolog a szakszervezet, Ausztriától az Egyesült Királyságig pedig meghatározó.

Ott ugyanis a politikai döntések és a piac alakul az igény szerint, hála a munkásosztály és a szakszervezet nyomásnak. Ezért van az például, hogy ugyanazt a benzint, vidámabban tankolja bele az Audiba a német, mint ahogyan mi tesszük a hitellel terhelt 10 éves Suzukiba, valamint ezért tud elmenni kétszer nyaralni az is kint, aki csak szendvicset ken. Ez alapja valahol a jóléti és fogyasztói társadalomnak is.

Igaz mindehhez jóval kedvezőbb (és kevesebb) adózási struktúra is szükségszerű, mert az is nonszensz, hogy ugyanannyi megy be a közösbe, mint amennyit magunknak megtermelünk…

Újra Szeretet-Karácsony!

Az idei esztendő lesz a kilencedik, mikor gyűjtésbe kezd az Angel Szépségszalon. Használt, jó állapotú játékokat, édességet, gyermekruhákat, meleg ételt osztanak karácsonyra a rászoruló gyermekek részére, melyben ezúttal a DélZalaPress is partner lesz.

Kérjük mindazok segítségét, akik ebben a kezdeményezőket támogatni tudják, hogy ez rendszeres, de kivételes akció szép karácsonyt tudjon adni azoknak a gyermekeknek is, akiknek egyébként nem jutna ajándék a fa alá.

Az ajándékosztással egyidejűleg egy tányér meleg étellel is megajándékozzuk a rászorulókat.

Az ajándékok leadhatók az Angel Szépségszalonban (Kossuth tér, Tűzoltó laktanyával szemben) kedden, szerdán 14—16 óráig.

Az ajándékok és a meleg étel osztása

2014. december 21-én, 12.00 órától lesz, amelynek helyszíne a nagykanizsai Jézus Szíve Plébánia, Deák tér 4. szám alatti épülete. (Felsővárosi templom)

Testi-lelki méreg: a Stressz

A stressz jelentése: folyamatos feszültség vagy tartós idegesség, mely rendszerint egy vagy több állandó negatív ingerre adott tartós válaszreakció a szervezet részéről. Dr. Novák Attila, a BENU gyógyszerészétől kaptunk néhány értékes gondolatot a témában.

Népbetegségnek tartják pedig a stressz nem is betegség, hanem egy állapot. Különböző ingerek hatására a szervezetben fokozódik az adrenalin, a noradrenalin és a kortizol szteroid-hormon termelődése, a fokozott stressz-hormonok szint hatására emelkedik a vérnyomás, fokozódik a szívverés, a gyomor és a bőr erei összehúzódnak, cukor és zsír szabadul fel a szervezet raktáraiból. A tartósan fennálló stressz, ami negatív hatással van az egészségi állapotunkra és komoly egészségügyi károsodásokat okozhat. Ami miatt nem szabad figyelmen kívül hagyni, az az előfordulása: kortól, nemtől függetlenül mindenki tapasztalhatja…

Mik lehetnek a kiváltói?

  • traumatikus események
  • befolyásolhatóság (pl: súlyos betegség)
  • megjósolhatóság
  • próbatételek (pl: vizsga)
  • belső konfliktusok (függőségek, magány, versengés…)

Én is stresszelek?

Az alábbi tünetek akár együttesen is megfigyelhetőek, ilyenkor nagyobb bizonyossággal vehetjük, hogy erős stresszhatás alatt vagyunk.images (1)

  • szorongás, feszültség
  • alvászavarok, álmatlanság
  • ingerlékenység, agresszivitás
  • gyakori fejfájás
  • emésztési zavarok, étvágytalanság
  • szédülés
  • koncentrációs nehézségek, feledékenység
  • idegesség, nyugtalanság
  • depresszió
  • zaklatottság, túlzott aggódás
  • szenvedélybetegségekre való fokozott hajlam (alkohol, dohányzás, drog)
  • libidócsökkenés

A következmények

  • rossz agyi vérellátás
  • szapora lélegzetvétel
  • lelassult reflexek és emésztés
  • vérnyomás és pulzusszám növekedése
  • izzadás
  • egyéb BETEGSÉGEK kialakulása

Ha mindez krónikussá válik, annak következtében nagyon sok betegség alakulhat ki, melyek saját, szervi problémáinkon felül társas kapcsolatainkra is hatással lehetnek.

  • szív és ér-rendszeri betegségek (magas vérnyomás, szívinfarktus, érelmeszesedés)
  • mozgásszervi betegségek (fej és hátfájás, reumás betegségek)
  • emésztőrendszer betegségei (emésztési zavarok, irritábilis bél szindróma, gyomor és bélfekélyek)
  • anyagcsere betegségek (diabetes, magas koleszterinszint)
  • immunrendszer zavarai (fokozott betegséghajlam, allergia)
  • szexuális zavarok (menstruációs zavarok, impotencia)

Magas vérnyomás és a stressz

A stressz a magas vérnyomás egyik fő rizikófaktora, a felgyorsult életvitel és túlhajszolt feszült munkakörnyezet jelentősen növeli a hipertóniások számát, ami egy kis odafigyeléssel megelőzhető is lenne. A folyamatos stressz hatására fokozódik a szimpatikus idegrendszer aktivitása, ezáltal növekszik a szervezetben az érszűkítő anyagok termelődése, ami magas vérnyomáshoz vezet.

Enyhébb esetekben elég a beteg életmódján változtatni, de súlyosabb helyzetekben gyógyszeres kezelés szükséges.

A kardiológiai problémák és a stressz

A szív és érrendszeri megbetegedések a leggyakrabban előforduló következményei az állandó stresszes állapotnak. Hiszen ekkor magasabb lesz a vérnyomás, gyorsabb lesz a szívverés, ami ráadásul állandósulhat is. Hirtelen jelennek meg a tünetek, főleg mellkasi és szívtáji fájdalom.

Ezért nagyon nagy szerepe van a megelőzésnek, elsősorban a harmonikus életvitelnek és a rendszeres testmozgásnak, de a tünetek észlelésekor már EKG, CT vagy szívultrahang vizsgálatok szükségesek.

Mi a helyzet a daganatos betegségekkel?

Ellentmondásos eredmények születtek eddig, egyesek szerint közvetlen kiváltó okként nem említhető a stressz a daganatos megbetegedésekben, de

több kutatás is bizonyította már, hogy a hosszan tartó stressz előidézhet, sőt a már meglévő daganatokat tovább súlyosbíthatja, és gyorsíthatja az áttétek képződését.

A stressz hatására a sejtek pusztulása nem következik be, éppen ellenkezőleg: gyorsítja a sejtek burjánzását. Ezért megállapíthatjuk, hogy a megfelelő stresszkezelő képességnek nagy jelentősége van a prevencióban és a már diagnosztizált betegségeknél.

El lehet egyáltalán kerülni? Ha már fennáll a veszély, mivel csökkenthető?

A leginkább egy igen triviális megoldás az elfogadott, méghozzá társas kapcsolataink images (2)támogatása. Az ember minél zárkózottabb, annál könnyebben gyülemlik fel a feszültség, melynek „elűzését” emberi kapcsolataink is támogatják. Ezen kívül a szinte unalomig ismételt megoldások ajánlottak, mint:

  • relaxációs tréning
  • testmozgás (hosszú séta a természetben, kerékpározás)
  • egészséges táplálkozás
  • étrendben megfelelő mennyiségű magnézium
  • kognitív viselkedésterápia
  • természetgyógyászat
  • masszázs
  • szenvedélybetegségek mellőzése

Hazánkban nem igazán terjedt el, de nagyon sok embernek lenne szüksége mentálhigiéniás szakemberek segítségére. Sajnos ez nem annyira van jelen a kultúránkban, pedig bizonyosan jó hatással lenne a probléma kezelési képességeinkre.

Sok ember szenved a krónikus stressztől, de a stressz-helyzeteket szinte lehetetlen elkerülni, az életünk velejáró részei. A stressz következtében kialakuló zavarok nem enyhíthetők nyugtató-, altató, de élénkítőszerekkel sem. A kávé, dohányzás, alkohol, kábítószerek esetlegesen átmenetileg enyhíthetik a panaszokat, de hosszú távon súlyosbítják a tüneteket és még több szenvedést okoznak!

Kezelésként a fent említett módszerek közül válasszon, az Önnek leginkább megfelelőt, vagy fogyasszon stresszoldó teakeveréket és szervezetnek elegendő mennyiségű magnéziumot.

Szennyvíz a medrében: végéhez közelít a csatorna projekt

Az elmúlt évtized legnagyobb kis térségi beruházása, mely 13 települést (Nagykanizsát is beleértve) érintett, immáron a végéhez közelít. A legtöbb és legnagyobb volument képviselő átadás sikeresen lezárult, és a rendszer azóta is jól üzemel. A témáról a Nagykanizsai Regionális Szennyvíztársulatának menedzsmentjével, Tóth Nándorral, Fitos Istvánnal és Horváth Tamással beszélgettünk.

Azt hiszem ez az a projekt, amiről évek óta beszélnek és emberek tízezreit érintette, ezért méltán nevezhető a környék egyik legnagyobb beruházásának. Bár az elmúlt években többször is beszámoltak a munkálatokról, azonban idézzük fel mik is voltak a beruházás körülményei…

NRSZT menedzsment

NRSZT menedzsment

F.I.: A projekt hivatalosan 2010-ben indult, de már évekkel azelőtt megpályáztuk. A társulás (NRSZT- a szerk.) egyébként 2005 óta létezik, az előkészítések és a törekvések kezdő lépései tulajdonképpen ettől kezdve datálódnak. Erre az építkezésre azért volt szükség, mert Kanizsa szennyvízhálózata az idők során nagyon elhasználódott, ugyanakkor a környékbeli falvak számára is komfortosabb egy modern rendszerre csatlakozni a klasszikus szippantás helyett.
T.N: Az országban egyébként nemcsak a mi térségünkben zajlott hasonló beruházás, úgy tudjuk pl. Nyíregyháza és térsége, valamint Makó környékén is végeztek ilyen munkálatokat.

Az egyik legmodernebb szennyvíztelep

Az egyik legmodernebb szennyvíztelep

F.I.: A pályázat során a társulás egyébként nettó 11 milliárd forint célirányos felhasználását nyerte el, amiben végül 13 település szennyvízhálózata lett kialakítva, fejlesztve, rendszerbe kötve. Eredetileg több falu lett volna a terveinkben, azonban olyan akadályokba ütköztünk, amik nem tették lehetővé azoknak a véglegesítését. Többszöri újratervezés és átgondolás után így sajnos ki kellett maradnia a déli résznek, melyben Surd és Liszó voltak érintve. Ezt persze számtalan egyeztetés előzött meg, de az említett települések esetében az egy főre jutó beruházási költség és vezetékhossz túllépte a rentabilitási és előírt normáknak megfelelő szintet, hiába lettek volna nyitottak az önerő megfinanszírozására.
T.N.: Így van. A projekt ugyanis három fő finanszírozási ágból állt össze: 71%-ban az EU finanszírozta, csaknem 16%-ot az önkormányzatoknak kellett biztosítania, a többit pedig az állam tette hozzá. A nagykanizsai projekt esetében az állam további részt, közel 1 milliárd forintot még hozzátett, ami jelentős segítség volt a városnak és a falvaknak.

Az önkormányzatok önereje tulajdonképpen a magántulajdonosok rész-befizetései voltak, ami háztartásonként olyan 200 ezer Forintot jelentett.

Ezt az önrészt – hiába is tudták volna a kimaradt településeken megfizetni, a két falu akkor sem tudott volna bekerülni a normák miatt.
Annak érdekében, hogy a kimaradt területeken is lehessen szennyvízhálózat fejlesztésre pénzt fordítani, külön pályázatot kell beadni a településeknek. Ebben természetesen segít a társulás is, és mindenben, amiben csak tud.
F.I.: A szennyvíz rendszernek része a szennyvíztelep modernizációja is, ennek önereje valójában teljes egészében a város saját költsége volt. Ezzel sikerült egy olyan hatékony, 21. századi rendszert kialakítani, ami minden feltételt kielégít és biztosak lehetünk annak megbízható működésében. A projektnek továbbá a város központi szennyvízátemelője is része volt, ami a volt Olajbányász pálya mellett került kialakításra.

Javult a szolgáltatás ezáltal?

F.I.: Abban a tekintetben biztosan, hogy a környékbeli falvakban lett egyáltalán szennyvíz hálózat. Ez jelentős könnyebbség mind költség, mind pedig a kényelem szempontjából. Egyrészt az ingatlanok értéke is javul, másrészt a lakóknak is könnyebbséget jelent. Mivel több település használja ugyanazt a rendszert, így a hatékony működés miatt az egyéni költségeik is csökkenhetnek. Nagykanizsa esetében, a városi rekonstukciós szakaszok vonatkozásában pedig az elmúlt időszakban több pozitív visszajelzést is kaptunk olyan lakosoktól, akinek az eddigi elázásai az új rendszer felállása óta megszűntek. Legalább ezért megérte már… szennyviztelep nagykanizsa

Mik voltak a legnagyobb kihívások a projekt során? Úgy gondolom, ekkora volumennél azért volt bőven fejfájás…

T.N: Az az érdekes ebben, hogy más beruházásokhoz képest itt még viszonylag olajozottan mentek a dolgok. Az Alföldön állítólag sokkal több reklamációval szembesültek a kivitelezők. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy itt nem volt, mert nyilvánvalóan kényelmetlenül érintette a lakosságot főként az útburkolat felbontása és annak javítási munkálatai,

de pozitív tény, hogy általánosságban türelmes volt a lakosság…

Ezen kívül talán István tudna bővebben beszélni a kihívásokról…
F.I.: Tény, hogy voltak kellemetlen pillanatok is, de mi igyekeztünk mindig a megfelelő tájékoztatást megadni.

Ekkora méretű munkálatokat lehetetlen úgy lekezelni, hogy abban senkinek se sérüljön a komfort érzete. A tanulságokat a jövőre nézve elraktározzuk magunknak.

Célszerű két részre bontani a problémakört, hiszen a legnagyobb kihívást én mégsem csak a kivitelezésben láttam. Egyrészt a pályáztatás körüli bürokrácia, és az a temérdek adminisztráció elképesztően sok időt és energiát vitt el. Mondhatni a beruházás maga, rugalmasabban zajlott, mint az előkészületek. A kiírás, az elfogadás, tényleg sok odafigyelést igényelt. Az építkezéssel a településeknél valójában egy „zöld mezős” beruházás vette kezdetét, Kanizsán viszont a meglevő rendszert kellett úgy cserélni, hogy az ne okozzon se kárt, se kényelmetlenségeket. Ugyanennyi időt igényelt mindennek az előkészítése is…

Ha visszamehetnének az időben, min változtatnának a leginkább?

F.I.: Én egyértelműen a személyi erőforráson javítanék. Nagyon megterhelő volt annak a maroknyi embernek ez a mennyiségű munka, mind az előkészületek, mind pedig a kivitelezések lekoordinálása tekintetében.
T.N.: Valóban, a humán erőforrás egy fejlesztendő terület lett volna, de én a pénzügyi hátterét is fontosnak tartom. Amikor a pályázatot elnyertük, a bankok szinte sorban álltak az önkormányzatoknál a finanszírozás miatt. Mire elkezdődött a kivitelezés, már bőven benne voltunk a gazdasági válságban, és a finanszírozási források hirtelen eltűntek. Mire előteremtették a forrást erre a települések, addig sok módosítást kellett eszközölni, és nem utolsó sorban még több időt szentelni rá. A magam részéről a körültekintőbb finanszírozási háttér, pontosabban annak feltételeinek megteremtése lenne fontos.szennyvítelep nagykanizsa 2

Mire számíthatunk a jövőben? Várható hasonló beruházás a környéken, a városban?

F.I.: Egyenlőre nem gondolkodtunk még rajta, mert a jelenlegi projekt korrekt befejezésére fókuszálunk. Emellett persze

igyekszünk nyitott szemmel járni, mert fejlesztendő terület volna még bőven.

Jelenleg a pályázatban meghatározott tartalék összegnek a szabályos és racionális felhasználása a cél, szervezési szempontból erre helyezzük a következő hónapokban a hangsúlyt.
T.N.: Ez mellett, ahogy István is említette igyekszünk nyitott szemmel járni. Amit láttunk már a mostani kivitelezések során is, hogy a helyi ivóvízhálózat is elhasználódott. Voltaképp ezért van annyi csőtörés is a városban. Sokszor halljuk a lakosság részéről a visszhangot a munkák kivitelezését érintően, de fontos kiemelni, hogy ez nem a szennyvízhálózathoz kapcsolható ügy. Tény, hogy az ivóvíz hálózat is öreg, de a Vízmű is igyekszik úgy fejleszteni, ahogyan csak bír. Már a szennyvíz-beruházás során is folytak párhuzamosan fejlesztések részükről, tehát amikor azzal kellett szembesülnie a lakóknak, hogy „már megint túrnak”, vagy „még mindig nincs készen”, az többnyire emiatt is volt. Ígérni nem ígérhetünk fejlesztést, mivel

erősen függ ez az elérhető Uniós pályázatoktól, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy elnyerjük azt is, mikor lehetőség nyílik rá.

A 10 éves működés után a társulás várhatóan megszűnik ebben a formájában, mivel a vagyon és annak kezelése addigra teljesen átkerül az önkormányzatok hatáskörébe. A projekt egyébként balesetmentesen zajlott ez idáig.

Centrumban az egészség!

Szombaton alighanem minden érdeklődő „kiélhette” az egészséggel és a mozgással kapcsolatos igényeit. A hétvégi „Mozdulj Kanizsa!” rendezvénynek a Kanizsa Centrum adott otthont, ahol egyebek mellett a mozgásé és az egészséges táplálkozásé volt a főszerep, melyekhez programot és szakmai támogatást a FitPoint Mozgásközpont és a Biocentrum nyújtotta.

Akik tényleg mozogtak - Fotó: Nádudvari Petra

Akik tényleg mozogtak – Fotó: Nádudvari Petra

A hármas szervezésű rendezvényen többek között olyan támogatók és kiállítók is megjelentek, akik az egyébként sportolásra nem annyira fogékony, ám érdeklődő arra járóknak is érdekesek voltak. Ilyen volt például az eszteregnyei, egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Míves Tejmanufaktúra is, akik kóstolót is biztosítottak a sportolók és látogatók számára, a rendezvény egyik főszereplője a SCITEC Nutrition, valamint a Kanizsa Travel Neckermann, Smaragd Szépségszalon, és még sokan mások.

Néhány "kapcsolt" szolgáltatás, egyben a BestForm program támogatói is

Néhány „kapcsolt” szolgáltatás, egyben a BestForm program támogatói is

Az egész napos rendezvény két, egymás melletti helyszínen zajlott: míg az egyik felében a Fitpoint izzasztotta a – egyébként meglepően nagy számú – legbevállalósabbakat, addig a másik felében a Biocentrumnak köszönhetően a Scitec nagyjai tartottak bemutatót, fogadták tanácsadással az érdeklődőket. Az este beköszöntével még a Segway-t is kipróbálhatták a zalakarosi Sagway Túra szervezői jóvoltából!

A program kavalkádban olyan elismert és eredményes szakemberekkel sportoltak az emberek, mint Péntek Enikő, Tatarek Rezső, valamint nem utolsó sorban Vörös Zoltán, Sipőcz Etu és Simon Szimonetta. Természetesen mindenkinek lehetősége volt személyesen is beszélgetni a szakemberekkel, még ha nem is állt módjukban velük „mozogni”.

Egészséges táplálkozás + Mozgás = Eredmény és siker

Ezt emelte ki Virág-P. Éva, mikor a rendezvény hátteréről kérdeztük. A Biocentrum üzletvezetője szerint a minőségi és átgondolt táplálkozás elengedhetetlen a testüket fejleszteni vágyók számára, hiszen legalább olyan fajsúlyú az elfogyasztott táplálék(kiegészítő), mint egy jó edzésterv.

Scitec nagyjai

Scitec nagyjai

Mi volt a fő motivációja a rendezvénynek?

Scitec "műhely"

Scitec „műhely”

Eredetileg két külön rendezvény lett volna, de a Kanizsa Centrum jóvoltából kombinálni tudtuk a kettőt, hiszen témában és szinte időpontban is megegyezőek lettek volna. A Biocentrum egyébként is támogatója a Fitpoint BestForm programjának, így magától értetődő volt a kettő fúziója.

A rendezvényt tulajdonképpen kétfelé bonthatjuk: az egyik a pörgős, mozgással teli programsorozat, a másik pedig az egészséges és hatékony táplálkozással kapcsolatos program. Mi ez utóbbihoz biztosítunk szakmai hátteret.

A mi „küldetésünk” ezzel a rendezvénnyel tulajdonképpen az, hogy felhívjuk az emberek figyelmét az alternatív módszerekre, melyekkel egészségesebben, fittebben és ezáltal boldogabban tudnak élni.

Pintér Andreától azt is megtudtuk, hogy a rendezvényből reményeik szerint nem ez lesz az utolsó.

Szeretnénk minden évben valamilyen formában megszervezni ezt a programot, lehetőség szerint még tovább fejlesztve. Minden jel arra utal, hogy már most is sok és aktív érdeklődő erre igényt is tartana…

Mit tartogattok még az említett programokon kívül?

Az átmozgatás és tanácsadáson túl az idén másodszor elindított BestForm I. programunknak értünk a végére, így ennek eredményhirdetésével is kombináljuk, ahol bemutatjuk valamennyi eredményes „bestformerünket”. Ezzel együtt persze magáért beszél az alkalom is: mozduljon meg Kanizsa az egészséges életmód jegyében!

Idén már másodszor indult a BestForm I. program, melyen több, mint két tucat jelentkező vett részt és többségben kiemelkedő sikerrel zárták a programot. Ezúttal is rengetegen értek el rendkívüli eredményeket, ám aki a legjobbat érte el, az a Kanizsa Travel – Neckermann által felajánlott fődíjat (Wellness hétvége)  is megszerezte. Rákhely Csilla csaknem 10 kg feleslegtől szabadult meg két hónap alatt, miközben alkata és izomzata is teljesen átalakult.

BestForm I. díjátadó - Fotó: Nádudvari Petra

BestForm I. díjátadó – Fotó: Nádudvari Petra

A sportnapnak tehát a második üzenete, hogy merjünk változtatni a saját érdekünkben, mert a siker kódolva van, csak rajtunk múlik a megfejtése…

Ki korán kel, kedvezményt lel!

Még a tél be sem köszöntött, az első hó le sem esett, mi már a 2015-ös nyaralásokat szervezzük! Hasonlóan az eddigi évekhez idén is már novemberben elkezdődött az előfoglalási időszak. A legnagyobb kedvezmények december illetve január végéig élnek, a tavasz közeledtével a kedvezmények mértéke hónapról hónapra csökken…

Azoknak az utasoknak, akik előre tudják hogy mikor és hova szeretnének utazni, érdemes minél korábban foglalni.

Miért is jó az előfoglalás?

Az utóbbi évben jellemző tendencia, hogy a legkedveltebb szálláshelyeket, amelyek jó ár/érték aránnyal rendelkeznek, már a téli időszakban lefoglalják. Előfoglaláskor ezek a kedvezmények jelentősebbek, mint egy-két last minute ajánlat (ami megjegyezzük: egyre kevesebbszer fordul elő).
Főleg családok esetében célszerű korán foglalni több okból is: az iskola utáni első hét illetve az iskolakezdést megelőző 1-2 hét a legnépszerűbb. A másik ok, hogy a szállodák korlátozott számban rendelkeznek családi szobatípussal, így a felkapottabb időszakokra ezek a szobák fogynak el először!

tengerpart

Amennyiben baráti társaság utazik együtt, nekik is érdemes időben foglalni, hogy a mindenki számára megfelelő szálláshelyen adott időben még legyen megfelelő számú szabad hely. Egyedül utazóknál szintén probléma lehet, hiszen a szállodák kevesebb egyágyas szobával rendelkeznek!

Fiatal párok, akik már a nászútjukat tervezgetik, télen még széles kínálatból válogathatnak, és nem a „maradékból” kell kiválasztaniuk a mézeshetek helyszínét. Összeségében tehát érdemes minél korábban lefoglalni nyári utazását, hogy minél kedvezőbb áron nyaralhasson álmai úti célján.

A keresgélésben, a döntésben, a választásban, és a szervezésben segít Önnek a:

Kanizsa Travel – Neckermann

Sírjunk vagy nevessünk? Czomba Sándor tájékoztatója a munkaerőpiacról és a szakképzésről

A magyar gazdaság fejlődésének legnagyobb lehetősége a megfelelő számú és minőségű munkaerő megléte, hiánya azonban gátolhatja a fejlődést a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiaci és képzési államtitkára szerint.

Czomba Sándor csütörtökön Nagykanizsán, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja által szervezett pályaválasztási kiállításon és szakmabemutatón elmondta, a Magyarország iránt érdeklődő külföldi befektetőknek ma már mindig az az első kérdésük, hogy van-e elég és jól képzett munkaerő.
Hozzátette: a tervek szerint 2015 szeptemberétől azért kerülne az NGM-hez a szakképzés, mert meg kell akadályozni a munkanélküliség újratermelődését, aminek egyik legfontosabb záloga a szakképzés.

Az államtitkár kifejtette: egyszerre jellemzők Magyarországon az osztrák vagy a görög foglalkoztatottsági adatok, vagyis az ország nyugati felén egyes térségekben alig néhány százalék, míg a keleti országrészben akár 20 százalékot is meghaladja a munkanélküliek aránya. A 400 ezernél kevesebb regisztrált álláskeresőből 260 ezren nem rendelkeznek szakképzettséggel, de ma már egy érettségi is kevésnek bizonyul a munkaerőpiacon – tette hozzá.
Kitért arra is, hogy 1990-ben még 174 ezren végeztek az általános iskolákban, tavaly azonban már csak 120 ezren. A tanulói létszám tehát harmadával csökkent, de ez a hiány 90 százalékban a szakiskolákat érintette, a létszám azokban csökkent leginkább.

Elmondta: a hazai munkaerőpiacon egyszerre van jelen a munkanélküliség és a munkaerőhiány. Több szakmunkásra és technikusra lenne szükség, hiányzik a jól képezett és megbízható, széles körű ismeretekkel rendelkező munkavállaló, ugyanis a gazdálkodók ma már nem az olcsó betanított munkásokat keresik.
Előnytelen a képzési struktúra, bizonytalan a szakmai tudás, gyenge a képzettség – sorolta a bajokat. Ennek megoldásaként növelni kell a szakképzési rendszer vonzerejét, vissza kell adni a kétkezi munka becsületét, biztosítani kell a képzési rendszeren belül az átjárhatóságot, hogy többen válasszák a szakképzést.

Úgy vélte, szükség van a duális képzés erősítésére a képzőhelyek és a képzési lehetőségek bővítésével, illetve a résztvevők arányának növelésével, a középfokú oktatás sikeressége azonban az alapfokú oktatás minőségén múlik.
„Ha funkcionális analfabéták kerülnek a szakiskolákba”, akkor sikertelen lesz a szakmák oktatása, az általános iskolából érkezőknél a kettes osztályzatnak „valóban elégséges tudást kellene tükröznie” – fogalmazott Czomba Sándor.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a tervek szerint az iskolai rendszerű nappali szakképzésben kitolnák a jelenlegi 21 éves korhatárt, az ösztöndíjrendszer finomhangolásával pedig szeretnék a hiányszakmát választókat jobban támogatni. A felnőttoktatásban a gyakorlatorientált szakmákra is kiterjesztenék az ösztöndíjat, és lehetővé tennék a kisebb óraszámú szakmaoktatást is.
A jelenlegi 48 ezerről 2018-ra 70 ezerre kívánják növelni a tanulószerződéses fiatalok számát, s a szakközépiskolákban is szeretnék bővíteni az így tanuló diákok arányát. A kamarák közreműködésével több gyakorlati képzőhelyet kívánnak bekapcsolni a duális képzési rendszerbe, a jelenlegi 8 ezerről 20 ezerre növelnék a résztvevő gazdálkodó szervezetek számát.
Az NGM 2015 szeptemberétől homogén szakképzési intézményrendszert képzel el, vagyis a gimnáziumok elkülönülnének a szakképző iskoláktól. Tervezik a szakképzőkben dolgozó pedagógusoknak is életpálya modell kialakítását, és már a tanárképzésbe beépítenék a szakképzésre és felnőttképzésre vonatkozó ismereteket – fejtette ki Czomba Sándor. – írja az MTI.

Gólyák Ünnepe

Ahogyan azt már megszokhattunk, ha november, akkor egy jeles eseményre bizonyosan számíthatunk. Ez nem más, mint a Pannon Egyetem Nagykanizsai kampuszának szokásos Gólyabálja. Ugyan nem érint mindenkit, de lassan a város is magáénak tudhatja az eseményt, melyet a Kanizsa Felsőoktatásáért és a Kanyssa Hallgatói alapítványoknak köszönhetően immáron 14. alkalommal tartottak meg, egy kicsit praktikusabb formában.

20141118_194633

Teltház

A korábbiaktól eltérően ezúttal nem a sormási helyszínen, hanem a város központjában levő Medgyaszay-házban kapott otthont az est. Az új helyszín valamivel puritánabb, de annál praktikusabb választás volt a szervezők részéről, ami inkább számít fő szempontnak egy ilyen esemény esetében. Sem az italválasztékra, sem pedig azok áraira nem lehetett panasz, vállalhatóvá válva az egyetemista zsebek számára. Az ételkínálat ezúttal svédasztalos jellegű volt, ezért felsorolni is nehéz a vacsora menü tartalmát. A catering része tehát a korábbi évekhez képest bizonyosan sokat fejlődött egyrészt praktikusságában, másrészt annak logisztikájában egyaránt.
Maga a helyszín azért is szerencsés, mivel valamennyi jelenlevő könnyedén közelítheti meg, centrumban van, ráadásul az építészeti remekmű jobban kifejezi az Egyetem egyik legfontosabb ünnepének hangulatát is. A kapacitás ugyan nem vetekszik elődjével, ám a társasági együttléthez elsősorban jó hangulatú emberekre és minőségi szórakozásra van szükség. Mindemellett a térérzetre továbbra sem lehetett panasz…

Ha már minőségi szórakozás

Az esemény szervezőitől megtudtuk, hogy az idei gólyabálon mintegy 160 fő vett részt, a hallgatók és tanáraik mellett olyan illusztris vendégek társaságával, mint Dénes Sándor polgármester, Bene Csaba korábbi képviselő, továbbá Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is tiszteletét tette. A 2014-es Gólyabál azért is számít különlegesnek, mivel a nemrég megalakított egyetemi kutatóközpont (Soós Ernő Víztechnológiai Kutatóközpont) néhány jeles tagja is jelen volt.

Az estet elsőként Kondákor Balázs, az egyetem HÖK elnöke nyitotta meg. Beszédében arra hívta fel a gólyák és egybegyűltek figyelmét, hogy

az életben a legfontosabb a család, és az egyetem is egyfajta családot jelent immáron az újonnan érkezett hallgatók számára,

továbbá kiemelte az intézményhez való ragaszkodás természetességét is.
Meglepő módon Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere is a családiasságot emelte ki amellett, hogy

a PEN jelentősége és sikere a város számára is kulcsfontosságú.

A polgármester azt is megemlítette, hogy a város életében különös fontossággal bír az egyetemi, főiskolai élet, ami meghatározó a nagykanizsai atmoszféra szempontjából.
Végül a beszédeket Dr. Birkner Zoltán, az intézmény igazgatója zárta, aki beszédében a korábbi bálok statisztikáit taglalta, ami egyértelmű bizonyíték azok sikerességére.

20141118_200246_LLS A nyitóbeszédeket követően az első éves hallgatók nyitótánca következett, ami rendhagyó módon néhány tanár közreműködésével zajlott. A három szettből – lassabb, pörgős, majd a közönség bevonása – álló tánc kellőképpen megalapozta a hangulatot, olyannyira, hogy az illusztris vendégek többsége is egy pillanat alatt a parketten találta magát.

 

A program

A nyitótáncot követően a bálkirálynő és bálkirály-jelöltek bemutatása következett. Az ivararány némiképp kiegyensúlyozatlan, de annál szórakoztatóbb volt. A lányok kezdeti bizonytalansága, valamint a fiúk kezdeti zavartsága a végére érezhetően magabiztossá vált. Néhány izgalmas megnyilvánulásból azért kiderült, a fiatalok szeretik a várost és az egyetemet, és ha tehetnék itt, vagy a közelben terveznék jövőjüket.

A vacsora közben és után a környéken nagy népszerűségnek örvendő Helios zenekar biztosította a zenét egészen fél 12-ig, amikor Tibes, a veszprémi MC egyetemista/egyetemista MC vette át a mikrofont. Őt követte a Kismalac című slágerével népszerűvé vált Kerozin együttes, ám előtte még – nem éppen szomorkásan – az elsőévesek hagyományos „Gólya-esküje” rántotta vissza a révületből a jelenlevőket, amikor továbbra sem sikerült mindenkinek az „ÉN…” után a saját nevét mondania, de enélkül már nem is lenne eskü az eskü…

A lényeg, hogy életre szóló esküjükkel immáron még több fiatal gazdagítja városunk egyetemi életét, és kultúráját.

Az est folyamán egy játék is zajlott a DélZalaPress jóvoltából, igaz a remek hangulat mellett kissé bátortalanul. A játék során, a legmenőbb szelfit készítő, és azt a DZP facebook oldalára feltöltő vendégek között egy 20.000 Ft-os „Italjegy” kerül kisorsolásra, amit a Canischa Bárban használhat fel a nyertes a barátaival.

Hullott az arany a norvég birkó versenyen!

Bíztató hírek a kanizsai birkózás világából!

Zsanett "aranyos"

Zsanett „aranyos”

Nagy Lajos és Szatmári Zsolt női utánpótlás válogatott edzők vezényletével az ifjúsági (15-17 évesek) és junior (18-20-évesek) női keret Norvégiába utazott a nemzetközi birkózó szövetség valamint a Norvég szövetség által megrendezett „Kolbotn Kupára”. A nyolc fős női csapat tagja volt a junior korcsoportú 48-kg-os kanizsai Egyed Zsanett is. Zsanett magabiztosan technikai fölénnyel győzte le két norvég valamint svéd ellenfeleit, így megérdemelten álhatott a dobogó legfelső fokára. A magyar különítmény végül a csapat kupát is „bezsebelte”. Zsanett következő verseny állomása december 5-én lesz a lengyelországi Czarny Borba, ahol elkezdődnek számára a válogatók is a jövő évi junior Európa (Törökország) és Világbajnokságra. (Brazília).

 

 

Edzői vélemény: Lassan kezdődik az alapozás a következő szezonra, így ez a közepes erősségű mezőny megfelelő felmérő volt ebben az időszakban. Zsanett végig fegyelmezetten és magabiztosan küzdött, ami bíztató a jövő tekintetében.

Az MNB szerint indulhat a Széchenyi István Hitelszövetkezet betéteseinek kártalanítása

Hatályossá vált a jegybank határozata, amellyel visszavonta a Széchenyi István Hitelszövetkezet működési engedélyét, ez megnyitja az utat a hitelszövetkezet végelszámolása vagy felszámolása, illetve a betétesek kártalanítása előtt – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel hétfőn.
A közlemény szerint szombaton lépett hatályba az MNB határozata, amely visszavonta a Széchenyi István Hitelszövetkezet tevékenységi engedélyét. A jegybank 2014. november 6-án tette közzé engedély-visszavonó határozatát, amely – a szövetkezeti integrációról szóló törvény előírása szerint – a jogszabály feltételeinek megvalósulásával 8 nap elteltével vált hatályossá.
Ezt követően a jegybank által a Széchenyi István Hitelszövetkezethez kirendelt felügyeleti biztosok várhatóan rövidesen kezdeményezik az intézmény végelszámolását vagy felszámolását – hangsúlyozza az MNB.
Az eljárás megindulását követően az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a jogszabály által előírt 20 munkanapon belül 100 ezer eurós összeghatárig (jelenlegi árfolyamon több mint 30 millió forintig) kártalanítja a biztosított követeléssel bíró betéteseket a hitelintézeti törvény alapján.
A betéteseknek egyelőre semmit sem kell tenniük, az OBA minden szükséges részletes tájékoztatást meg fog adni, illetve rendelkezik majd a megfelelő ügyféladatokkal – hívja fel a figyelmet az MNB.
Emlékeztetnek arra, hogy a Széchenyi István Hitelszövetkezet mintegy 6 ezer betétessel rendelkezett, működési területe jellemzően Zala megye és környéke egy részét ölelte fel. A hitelszövetkezet mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése a hitelintézeti szektorban nagyon csekély volt, nem érte el a 0,3 ezreléket sem.
A szövetkezeti hitelintézeti szektor helyzete – ellentétben ezen egyedi intézménnyel – prudenciális szempontból összességében stabil. A hitelszövetkezetek Magyarországon csak saját részjegy-tulajdonosi körében gyűjthetnek betéteket és nyújthatnak alapvetően szolgáltatásokat, így ügyfélkörük korlátozott – hangsúlyozza a jegybank.

(MTI)

1 10 11 12 13 14 31