Vádemelésekkel zárult a kanizsai Sugár úti gyilkosság

nagykanizsa gyilkosság 1

Tavaly október 20-án 22 óra 15 perc körüli időben egy nagykanizsai családi házban találtak rá egy idős asszony holttestére. A sértett halálát az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint idegenkezűség okozta.

nagykanizsa gyilkosság 2

A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg az elkövetők felkutatását, aminek eredményeként a nyomozók alig fél nap alatt 2015. október 21-én Nagykanizsán, elfogták és előállították a megyei rendőr-főkapitányságra a 30 éves és a 19 éves férfit, akiket gyanúsítottként kihallgattak, majd bűnügyi őrizetbe vettek. A nyomozók kezdeményezték a két férfi előzetes letartóztatását, amelyet a Zalaegerszegi Járásbíróság 2015. október 23-án elrendelt.

nagykanizsa gyilkosság 3 jpg

A két nagykanizsai férfi beismerő vallomást tett. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2015. október 19-én a hajnali órákban jogtalanul behatoltak Nagykanizsán, a Sugár úti házba, ahol kutatásba kezdtek. A 73 éves sértett észlelte a két férfi jelenlétét a házban, aminek következtében a 30 éves férfi bántalmazta az idős asszonyt és egy idegen tárggyal légzőnyílásait letakarva fojtogatta. A sértett a bántalmazás következtében fulladásos halált szenvedett. A két férfi ezután a lakásból nagyobb mennyiségű ékszert, készpénzt, televíziót és egyéb használati tárgyakat tulajdonított el.

nagykanizsa gyilkosság 4 jpg.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 30 éves és 19 éves férfi ellen emberölés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást  befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Zala Megyei Főügyészségnek – közölte csütörtökön a ZMRFK. (Forrás és fotók: police.hu)

14 évet kapott a nagykanizsai gyilkos

Emberölés, testi sértés és személyi szabadság megsértése miatt tizennégy év börtönbüntetésre ítélt egy nagykanizsai férfit nem jogerősen szerdán a Zalaegerszegi Törvényszék.

nagykanizsa-gyilkossag

A vádirat szerint 2013 augusztusában B. Tamás segített édesapja volt élettársának nagykanizsai otthonában a ház körüli munkákban. A munka után az asszony étellel, itallal kínálta és beszélgetés közben szóba került, hogy a nő a volt élettársát – a férfi apját – kéri fel a közelgő tetőcserére.
A közléstől a férfi indulatos lett, féltékenységet érzett amiatt, hogy a nő még mindig tartja apjával a kapcsolatot. Heves indulatában többször megütötte és a földre döntötte a nőt, majd arccal a padlóra fektetve hátulról megfojtotta. Miután a nő már nem lélegzett, a férfi a szobába vonszolta, felfektette az ágyra, meztelenre vetkőztette és közösült a halott asszonnyal, majd a bejárati ajtót kulcsra zárta és elhagyta a helyszínt.
A holttestet nagyjából két héttel később a fiú apja találta meg, de az erősen oszlásnak indult tetem alapján az orvosszakértői vizsgálat nem tudott erőszakos halálra utaló nyomokat találni.
Csaknem egy év elteltével, 2014 nyarán a vádlott nagyanyjának élettársát betegsége miatt mentővel kórházba vitték, és az ellátása során kiderült, hogy néhány nappal korábban súlyosan bántalmazták: a testén és a fején számos bevérzést találtak, valamint többszörös bordatörést állapítottak meg.
Az idős embert pár nappal korábban B. Tamás többször is megrúgta, ököllel ütötte, a nyakához kést szorított és a földre kényszerítette, miközben katonai parancsokat osztogatott neki. Másnap a fiatal férfi a nagyanyjának is nekitámadt, a pincébe hurcolta, egy matracra fektetve fojtogatta, de az idős asszony ki tudott szabadulni.

nagykanizsa-gyilkossag-2

A meghallgatásukkor a családtagok elmondták, hogy B. Tamás korábban már beszélt nekik a csaknem egy évvel azelőtt elkövetett emberölésről, ezért a nyomozást arra a bűncselekményre is kiterjesztették.
A vádirat ismertetésekor kitértek arra is, hogy a nagykanizsai férfinak gyermekkora óta magatartási problémái voltak, állami gondozásba került, pszichiátriai kezelésen volt, majd felnőttként is gyerekes maradt a viselkedése, többször “harcolt” Terminátorként vagy Leonidász királyként. Az utóbbi években italozott és kábítószerezett, ami az addig is rendkívül agresszív viselkedését tovább súlyosbította.
Az ítélethirdetés során Gergye Tamás bíró ismertette a szakértői véleményt, amely szerint a férfinél a cselekmény elkövetésekor nem állt fenn elmezavar. A bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vádlott büntethető, a cselekmény elkövetésekor képes volt arra, hogy felismerje tetteinek következményeit.
A szerdán meghozott ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A férfi a másodfokú eljárás befejezéséig előzetes letartóztatásban – az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben – marad. MTI

(Fotók: police.hu)

Betörésnek indulhatott a nagykanizsai gyilkosság

A Zalaegerszegi Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte pénteken azt a két férfit, aki a feltételezések szerint a napokban Nagykanizsán betört egy házba, ahol meggyilkolták a lakásban tartózkodó idős asszonyt.

nagykanizsa gyilkosság 1

A 18 és 30 éves gyanúsítottat külön-külön autóval szállították a rendőrök a bíróság épületéhez péntek délelőtt. Az alig egy órán át tartó zárt tárgyalásuk végeztével egyikük védője az MTI kérdésére elmondta: mindkét férfi esetében elrendelte a törvényszék az egyelőre 30 napra szóló előzetes letartóztatást, de a végzés nem jogerős, mert fellebbezést nyújtottak be.
A döntés és a fellebbezés tényét ezt követően a Zalaegerszegi Törvényszék közleményben is megerősítette. Az indoklás szerint a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése, illetve a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a nyomozási bíró a két feltételezett tettes előzetes letartóztatását.

nagykanizsa gyilkosság

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szerda hajnalban adott hírt arról, hogy kedd este holtan találtak rá nagykanizsai házában egy 73 éves asszonyra, aki a gyanú szerint emberölés áldozata lett. A rendőrség csütörtök hajnalban közölte, hogy még szerdán elfogtak és őrizetbe vettek egy 18 és egy 30 éves férfit, akit a gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak.
A zalai rendőrség többszöri megkeresésre sem kívánt az eset körülményeiről több információt közölni.
Az MTI más forrásból úgy tudja: a bűncselekmény még vasárnap este történhetett. A feltételezések szerint a két férfi betörni szándékozott az egyedül élő idős asszony házába, a nő azonban felébredhetett a betörők zajára, mire a két férfi bántalmazta őt.
A 73 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, támadói pedig értékeket is magukhoz véve hagyták el a házat. A holttestre két nappal később találtak rá, miután az egyik szomszédnak gyanús lett, hogy az idős asszonnyal nem tudnak kapcsolatba lépni. MTI(Fotók: MTI-Varga György,ZMRFK)

Elfogták a nagykanizsai emberöléssel gyanúsított két férfit – Videóval

Nagykanizsán elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint kedden este megöltek egy idős nőt a zalai városban – közölte honlapján csütörtökön hajnalban a rendőrség.

nagykanizsa gyilkosság
A tájékoztatás szerint a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 18 éves és egy 30 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként szerdán, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
Mint arról az MTI korábban beszámolt, a 73 éves nőt családi házában találták holtan, és az elsődleges szakértői vizsgálat megállapításai szerint az asszonyt megölték. MTI

Megöltek egy idős nőt Nagykanizsán

Holtan találtak egy idős nőt kedd este Nagykanizsán; az asszonyt az orvosszakértői vélemény szerint megölték – közölte a honlapján szerda hajnalban a rendőrség. Az elkövetőt még keresik.
Azt közölték: a 73 éves nő holttestére nagykanizsai családi házában bukkantak rá.

nagykanizsa gyilkosság 1

nagykanizsa gyilkosság 2

A rendőrség még keresi az elkövetőt, ezért a nyomozás érdekeire hivatkozva az MTI szerda reggeli megkeresésekor egyelőre nem kívánt további információkkal szolgálni az esetről.
Az MTI úgy tudja, a gyilkosság a Sugár utca egy régi családi házában történt. Az épületnél szerda reggel is rendőrautók álltak, odabent pedig még dolgoztak a bűnügyi technikusok. MTI

(Fénykép: Bűnügyi helyszínelő érkezik egy családi házhoz 2015. október 21-én Nagykanizsán, ahol megöltek egy 73-éves asszonyt. MTI Fotó: Varga György)