14 évet kapott a nagykanizsai gyilkos

Emberölés, testi sértés és személyi szabadság megsértése miatt tizennégy év börtönbüntetésre ítélt egy nagykanizsai férfit nem jogerősen szerdán a Zalaegerszegi Törvényszék.

nagykanizsa-gyilkossag

A vádirat szerint 2013 augusztusában B. Tamás segített édesapja volt élettársának nagykanizsai otthonában a ház körüli munkákban. A munka után az asszony étellel, itallal kínálta és beszélgetés közben szóba került, hogy a nő a volt élettársát – a férfi apját – kéri fel a közelgő tetőcserére.
A közléstől a férfi indulatos lett, féltékenységet érzett amiatt, hogy a nő még mindig tartja apjával a kapcsolatot. Heves indulatában többször megütötte és a földre döntötte a nőt, majd arccal a padlóra fektetve hátulról megfojtotta. Miután a nő már nem lélegzett, a férfi a szobába vonszolta, felfektette az ágyra, meztelenre vetkőztette és közösült a halott asszonnyal, majd a bejárati ajtót kulcsra zárta és elhagyta a helyszínt.
A holttestet nagyjából két héttel később a fiú apja találta meg, de az erősen oszlásnak indult tetem alapján az orvosszakértői vizsgálat nem tudott erőszakos halálra utaló nyomokat találni.
Csaknem egy év elteltével, 2014 nyarán a vádlott nagyanyjának élettársát betegsége miatt mentővel kórházba vitték, és az ellátása során kiderült, hogy néhány nappal korábban súlyosan bántalmazták: a testén és a fején számos bevérzést találtak, valamint többszörös bordatörést állapítottak meg.
Az idős embert pár nappal korábban B. Tamás többször is megrúgta, ököllel ütötte, a nyakához kést szorított és a földre kényszerítette, miközben katonai parancsokat osztogatott neki. Másnap a fiatal férfi a nagyanyjának is nekitámadt, a pincébe hurcolta, egy matracra fektetve fojtogatta, de az idős asszony ki tudott szabadulni.

nagykanizsa-gyilkossag-2

A meghallgatásukkor a családtagok elmondták, hogy B. Tamás korábban már beszélt nekik a csaknem egy évvel azelőtt elkövetett emberölésről, ezért a nyomozást arra a bűncselekményre is kiterjesztették.
A vádirat ismertetésekor kitértek arra is, hogy a nagykanizsai férfinak gyermekkora óta magatartási problémái voltak, állami gondozásba került, pszichiátriai kezelésen volt, majd felnőttként is gyerekes maradt a viselkedése, többször „harcolt” Terminátorként vagy Leonidász királyként. Az utóbbi években italozott és kábítószerezett, ami az addig is rendkívül agresszív viselkedését tovább súlyosbította.
Az ítélethirdetés során Gergye Tamás bíró ismertette a szakértői véleményt, amely szerint a férfinél a cselekmény elkövetésekor nem állt fenn elmezavar. A bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vádlott büntethető, a cselekmény elkövetésekor képes volt arra, hogy felismerje tetteinek következményeit.
A szerdán meghozott ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A férfi a másodfokú eljárás befejezéséig előzetes letartóztatásban – az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben – marad. MTI

(Fotók: police.hu)