Egyre többen vásárolnak gyémánt gyűrűt

A férfiak az életük során meg kell hozzák azt a lényeges döntést, hogy kivel élik le a mindennapjaikat. Ez azt jelenti, hogy el kell vegyék feleségül a szeretett hölgyet, de először a lánykérést kell megvalósítani. Utóbbihoz pedig a gyémánt gyűrű szükséges, hiszen manapság azzal kérik meg a szeretett lányoknak a kezét. Ezzel a szerelmespár belevág abba az utazásba, ami az életük végéig elkíséri, hiszen egy család lesznek. A sikeres lánykérés után máris lehet tervezni az esküvőt, ami bizony cseppet sem egyszerű feladat.

She said YES. Man putting on his girlfriends finger engagement ring, sitting on romantic dinner at cafe. Wedding proposal concept, copy space

Ami a gyémánt gyűrűt illeti, rengeteg típus kapható manapság a piacokon. Még az internetről is vásárolhat, de természetesen csakis megbízható üzletekből. Némelyik példány egy kisebb vagyonba kerül, amit az illető óvatosan vásárol meg. Ha biztosra szeretne menni, akkor érdemes az interneten megnézni a gyémánt gyűrű különböző fajtáit. Itt összehasonlíthatja a formákat, színeket és árakat is, azonban ezt követően javasolt élőben is megtekinteni azokat.

Ez azt jelenti, hogyha a webáruháznak van üzlete is, akkor bátran ellátogathat oda. így akár még a honlapon kinézett verziót is alaposabban szemügyre veheti személyesen. Ekkor pedig eldöntheti, hogy kiválasztja-e a gyémánt gyűrűt, netán tovább keresgél. Nem is gondolná, de már kisebb összegekért is valódi gyémánthoz juthat. Amennyiben valóban szeretné meglepni a szerelmét, akkor nagyobb értékű drágakővel ellátott ékszert is vásárolhat.

Annyi biztos, hogy az eljegyzési gyűrűk széles kínálatában meg fogja találni azt, aminek a szerelme nem tud majd ellenállni. Meseszép tervezésű gyűrűket dobnak a piacra, amelyekbe az ékszerészek beletették a szívüket és lelküket is. Találhat díszesebb vagy egyszerűbb eljegyzési gyűrűket, amelyek megfelelnek a modern kornak vagy éppen a régi időknek. Azért is érdemes a valódi gyémánt mellett dönteni, mert az örökre megőrzi az értékét. Illetve nem mindenki mondhatja el magáról, hogy gyémánttal díszített gyűrűvel rendelkezik. Ettől garantáltan elvarázsolja a kedvesét és nem kérdés, hogy mit fog válaszolni.

Ezt követően máris tervezhetik a következő lépéseket, ami a közös életet fogja kényelmesebbé tenni. Az eljegyzési gyűrűk lehetnek sárga vagy fehér aranyból, de manapság a rose is egyre felkapottabb. Ha tisztában van a kedvesének az ízlésével, akkor nyugodtan kiválaszthatja azt a fajtát, amelyik megfelelően képviseli a stílusát. Persze arra is kell gondoljon, hogy az eljegyzési gyűrűk közül valamelyik az Önök szerelmét fogja majd szimbolizálni. Ez a legfontosabb szerepe, úgyhogy ezt is tartsa szem előtt!

Ékszer trendek 2018-ban

Így az esküvői szezon közepén érdemes rápillantani az év trendjére az ékszerek vonatkozásában is. Hátha tudunk újdonsággal szolgálni azoknak, akik még a nagy nap előtt állnak.

Újra nagy divat lett, hogy a leánykérés pillanatában a reménybeli vőlegény egy soliter gyűrűt húz elő, és azzal kéri meg a kedvese kezét. Hogy ez milyen gyűrűt takar? Egy olyan ékszert kell elképzelni, ami egy nagy, hangsúlyos kőből, vagy egy nagyobból áll és azt sok pici kő veszi körül. Hagyományosan ezek fehér színű kővel készülnek, de nem ritka már, hogy színes gyémánttal kérik a srácok. Ez az a gyűrű, ami egy hollywoodi romantikus produkcióból nem maradhat ki. Mondhatnánk úgy is, hogy kőbe van vésve ennek szükségessége. Hiszen ki ne olvadna el egy ilyen jelenet láttán, miközben magát képzeli a hősnő szerepébe? 

Lányok! Ki meri kijelenteni, hogy soha nem játszott el a gondolattal, hogy egy szép napon a nagy Ő milyen módon és nem utolsó sorban milyen gyűrűvel kéri meg a kezét?! Ugye, hogy mindenkinek van egy terv és egy gyűrű a gondolataiban? 

Nem csak a klasszikus a szép

Szerencsére már olyan világot élünk, hogy senkit nem néznek ki azért, mert nem ragaszkodik a hagyományokhoz. Tehát ha neked a színes kő tetszik, nosza finoman tudasd a kedveseddel, hogy azzal szerezhetne igazán nagy örömet. Formák tekintetében sem kell leragadnunk a klasszikus oválisnál, noha az az egyik legnőiesebb, de bátran választhatunk csepp, háromszög, kör és még számos csiszolási forma közül. Persze általában a pasi választja ki a gyűrűt, de azért némi sugalmazást biztos szívesen fogadnak.

Idén nagy divat a háromköves gyűrű, mint amilyet Meghan Markle kapott Harry hercegtől, vagy akár a színezett gyémánttal ellátott ujjékszerek. Azoknak pedig, akik a fehér és klasszikus, letisztult darabokat kedvelik, javasoljuk, hogy legalább csiszolás terén térjenek el a hagyományostól. Bátran válasszanak akár sokszögekre csiszolt követ, higgyétek el csodálatosan csillog, ha ráesik a napfényt. Ha pedig mégis a klasszikus kör vagy ovális forma a szívetek vágya, akkor különlegessé tehetitek egy apró trükkel, ami a háló nevet viseli. Ebben az esetben a középső nagyobb követ sok apró veszi körül, mintegy kiemelve a nagy szépségét. Ezek a picik lehetnek akár színes kövek is.

A színek

Mint már említettük, a kövek színe lehet bármilyen, bátran válogassatok a színes szekcióból is. Lehet a feketétől kezdve bármilyen, ami csak tetszik. Nagy népszerűségnek örvend az úgynevezett rosegold színű kő, ami roppant nőies, ezért jó kiegészítő lehet bármely ruhához is. Csodálatos lehet még például egy smaragd, zafír, rubin vagy turmalin drágaköves eljegyzési gyűrű is. Ezek mind olyan drágakövek, melyek sosem fognak veszíteni csillogásukból és népszerűségükből.

Kívánjuk, hogy a Ti szerelmetek is hasonlóan tartós legyen, mint ezeknek a drágaköveknek a fénye.

Eljegyzési gyűrű vásárlás egy férfi szemével

Rengetegen vagyunk ugyanabban a helyzetben. Megismertem egy fantasztikus lányt, beleszerettem. Azon gondolkozok, hogy elveszem feleségül. Már ha igent mond. De miért mondana nemet?

Egy kis utazás egy férfi agyába

Nézegetem ezeket a szuper weboldalakat. Mindegyiken hatalmas eljegyzési gyűrű kínálat van. Még jó, hogy a párom szereti a hagyományosan egyszerű stílust. Ezzel kizárhatok egy sor extravagáns gyűrűformát. Szűkítsünk. Mondjuk, milyen anyagból legyen? Mindegyik nemesfém. Ha még egyetemista lennék, akkor simán egy ezüst gyűrű. De most már olyan szegényes.

Inkább legyen arany. Ez az! Hogy többféle aranygyűrű létezik? Ezzel nem számoltam. Na, lássuk: sárga arany, fehér arany, rozé arany. Bökjünk rá valamelyikre, legyen mondjuk a … fehér arany. Az olyan sikkes. Milyen már ez a szó? A múltkor használták a csajok az ebédnél. Látták, hogy épp egy esküvői katalógust lapozgatok. Az volt az asztalon, evés közben kell valamit olvasni. Szóval fehér arany, lássuk mit dob ki a gép? Lehet szűkíteni, az jó! Milyen drágakő legyen benne? És hány darab? Egy kő, három kő, több kő a választási lehetőség.

Végül legyen az egy kő. A kedvenc romantikus filmjében is ezt látni. Mennyibe is kerül egy nagyobb gyémánt köves gyűrű ? Tessék? Azért már lagzit rendezek az Alföldön. Akkor inkább legyen cirkónia. Jajj, hogy az meg mesterséges anyag? Végül is én csak egy normális, egyszerű, egyköves, elegánsan kinéző gyűrűt szeretnék.

Van itt egy kisokos. Miért a gyémánt és a zafír a legjobb választás a gyűrűbe? Mert a keménységi skálán a gyémánt a 10-es, a zafír a 9-es számot kapta. Jól ellenállnak a mindennapi viseletnek. Márpedig egy eljegyzési gyűrűt viselni fog a menyasszony. Így már más a helyzet. Azt tanácsolják, hogy ha nem szeretnénk nagy költségbe verni magunkat, akkor válasszuk a zafírt. Olcsóbb, ha ebből szeretnék egy központi követ. További ötleteket is kéne keresni. Jó, ha van valami támpontom.

Eljegyzési gyűrű vásárlási tippek

Ezen gondolatok pörögnek végig egy férfi fejében, aki épp eljegyzési gyűrűt szeretne vásárolni. Pár ötletet szeretnénk megosztani, hogy egy kicsit jobban rendszerezzük, miként is lehet szűkíteni, milyen gyűrűvel lepjük meg kedvesünket.

  • Költségvetés meghatározás
  • Stílusválasztás. Lehet egyszerű elegáns, sportos, romantikus, hercegnős, extrém.
  • Nemesfém kiválasztása: arany, ezüst, egyéb
  • Drágakő kiválasztása: gyémánt, zafír, rubint, cirkónia, smaragd
  • Drágakő színének kiválasztása: fehér, színes, sokszínű
  • Drágakő darabszáma: egy köves, három vagy többköves
  • Foglalat elhelyezkedése
  • Gyűrű mérete

Ha már az elején bajban vagyunk, és úgy érezzük, nagyon nagy segítségre van szükségünk, érdemes egy fél-meglepetésen elgondolkodni. Ezzel lehetőségünk nyílik megvenni a drágakövet, amit egy ideiglenes gyűrűbe belefoglaltatunk, ezt átadjuk leánykéréssel a kiválasztott személynek. Miután megvolt a leánykérés, együtt el lehet menni, és a hölgy választhat egy eljegyzési gyűrűt, amibe aztán belefoglalják az előbb megvásárlásra került drágakövet.

Még mindig úgy érzed, hogy nem tudsz dönteni? Nem gond, keresd fel bátran az Ékszerpalota munkatársait telefonon, emailen vagy akár személyesen az Andrássy út 43. szám alatt gyönyörű ékszerszalonukban.