Félúton – Bemutatták a nagykanizsai Lendvai Kristóf új filmjét

Kisebb társaságokba verődött kamaszok és az idősebb korosztály képviselői gyülekeztek augusztus 28-án este a kanizsai moziban, ahol a nagykanizsai Lendvai Kristóf új filmjét, a Félúton című filmet mutatták be a nagyérdeműnek, akinek ez a második filmje, a tavaly bemutatott Majdnem eltoltam cíművel különdíjat nyert a 25. Országos Diákfilmszemlén és a 63. Országos Függetlenfilm Fesztiválon.
A 35 perces dráma egy a szülei válása miatt összezavarodott kamasz meneküléséről és útkereséséről szól.

(A sajtótájékoztatón b-j: Herold Levente, Czegő Teréz, Lendvai Kristóf, Hertelendy Attila, Lőrincz Nikol)

„Van egy naiv fiatal kamasz, hangsúlyozom hogy gyerek, aki kikerül a felnőttek világába, és sajnos pofára kell esnie ahhoz hogy átmenjen olyan folyamatokon, amik a nagyobb jót szolgálják, és a végén a jó döntés felé terelik őt.Csupa olyan emberekkel találkozik, amilyenekkel mi is nap mint nap találkozunk…
Mivel ez egy ifjúsági dráma, én a fiatalokat szeretném megszólítani..Időnként az egy kihívás, hogy lehet „elrángatni a fiatalokat” egy ilyen eseményre, ezért szoktam rendhagyó irodalomórákra menni, és idén is sokkal több helyre szeretnék eljutni, azokhoz a fiatalokhoz akik nem biztos hogy eljönnek.” – mondta Kristóf.

A rendező elmondta hogy olyan történetet szeretett volna feldolgozni ami ma is nagyon aktuális. A film alapötletét egy osztálytársával folytatott beszélgetés adta, ahol arról volt szó hogy egy iskolai órán megkérdezték a fiatalokat, hány gyereknél váltak el a szülők, és a társaság több mint fele jelentkezett.

(Lendvai Béla újságíró és fia Lendvai Kristóf a nagykanizsai filmbemutatón)

A film karakterei valóban a mindennapokból kiragadott figurák, a nyelvezet abszolút fiatalos, ugyanakkor fontos üzeneteket tartalmaz. A jelenetek mindegyike nyitva hagy egy kérdést, minden találkozásban, benne van a fordulópont lehetősége a „Mi lett volna ha”- ugyanakkor a téma ellenére mégsem nyomasztóak, sőt, üdítő poénokkal tarkítottak.

A bemutatót követően az ifjú rendező és a film szereplői gárdájának néhány tagja kötetlen beszélgetésre invitálta a nézőket, melyben megvitatták a film egyes részleteit illetve értékelték a közös munkát.

Lendvai Kristóf elmondta, a fiatalokról de nem csak fiataloknak készíti filmjeit, mely akárcsak az előző, a kamaszok aktuális problémáit feszegeti, tükröt mutat és megoldást keres-nyújt nézői számára.

(A fiatal, tehetséges nagykanizsai rendező, Lendvai Kristóf

A szereplőgárdából elsőként Czegő Teréz a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművésze nyilatkozott. Mint mondta, a forgatásra „önként jelentkezett”, Kristóf előző filmjének bemutatóján, ahol a látottak óriási hatással voltak rá. Elismerően beszélt a fiatal tehetségről, további munkájához pedig sok sikert kívánt.

Az apát alakító Hertelendy Attila zalaegerszegi színművész is pozitív élményekről számolt be, az anyát megformázó Lőrincz Nikol pedig arról mesélt, hogy az eddig „megszokott” színpadi körülmények helyett milyen kihívásokat jelentett számára a kamera előtti munka, hiszen más viszonyokhoz kellett alkalmazkodnia, mégis a közös munkát nagyon élvezte és reméli a jövőben még találkozni fog Lendvai Kristóf munkáival és nevével.

A főszereplő Hajdú Lórit alakító Herold Levente köszönetét fejezte ki a stábnak és a szereplőtársaknak , valamint a rendezőnek, hogy egy nagyon jó hangulatú forgatáson vehetett részt immáron második alkalommal.

A filmet felnőtteknek és fiataloknak egyaránt ajánljuk, a rendezőnek pedig további szép sikereket kívánunk! (Kép és szöveg: Dani Mónika – Dél-Zala Press – KanizsaPress -)

Új filmet forgat a nagykanizsai Lendvai Kristóf

Új kisjátékfilmet készít Lendvai Kristóf, akinek Majdnem eltoltam című tavalyi alkotása – ami mostantól nyilvánosan is elérhető – több hazai és nemzetközi filmfesztiválra is eljutott. Az új, Félúton című kisjátékfilm forgatása június 10-én kezdődik és öt napon át tart több zalai településen, a szereplők ezúttal is a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészei.