“Vizes” projekttalálkozó Máltán

A Batthyány Lajos Gimnáziumban második évéhez érkezett az Európai Unió által támogatott “WATER, a Treasured European Resource” nevet viselő, vízzel foglalkozó Comenius projekt. Az első projektév az ismerkedésről és a szakmai munka megkezdéséről szólt, aminek folytatásaképpen 2014. november 30. és december 5. között került sor Máltán a harmadik projekttalálkozóra, ahol ismét öt nemzet diákjai mutathatták be egymásnak munkájuk eredményeit.

A találkozóra tíz 10., ill. 11. évfolyamos diákot (Perger Kitti, Salamon Kata, Bene Barbara, Lovkó Luca, Novák Eszter, Jeszenői Réka, Erdős Márton, Benedek Tamás, Varga Bence és Tóth Kristóf) delegált a gimnázium –  a máltai, belga, francia és olasz résztvevők az ő közvetítésükkel ismerkedhettek meg az iskolában zajló, a projekthez kapcsolódó munkával. Őket tanáraik, Zieger Krisztina projektkoordinátor (jelen írás szerzője), valamint Salamonné Lackner Henriett és Blasszauer János kísérték el.

A projekttalálkozóra való felkészülés ezúttal is változatos tevékenységekkel párosult. Ezúttal a már feltérképezett és bemutatott két nagykanizsai vízterület, a Principális-csatorna és a Csónakázó-tó vízminőségét kellett megvizsgálni és az iskolában található teszteket elvégezni, az adatokat feldolgozni és bemutatni. Kérdőíveket kellett készíteni, melyek rávilágíthatnak a területekben rejlő gyengeségekre, erősségekre, bemutathatják a környéken élők véleményét és azt, hogy ők hogyan oldanák meg a problémákat, hogyan látják a vízterületek jövőjét. A kérdőíveket természetesen kitöltették a diákok a környéken élő kanizsai lakosokkal, és az azokból nyert adatokat gyönyörű prezentáció formájában ki is értékelték.

A projekt művészeti vonalát követve dalszövegírásra és zenés-táncos bemutatóra került sor. A BLG diákjai azt a feladatot kapták, hogy az Európai Unió himnuszának dallamára írjanak vízzel kapcsolatos dalszövegeket, amelyekből a legjobbnak Bunics Erika (11.F) kompozíciója bizonyult. A dal előadásra került a többi nemzet által prezentált dalszövegekkel együtt a máltai partnerintézményben. Minden ország a saját nyelvén énekelt, de született egy angol nyelvű változat is. Ezenkívül a diákok készültek egy olyan produkcióval is, amely megismertette a résztvevőket hazájuk egy népszerű dalával. Nagy sikert aratott ez az énekes-táncos délelőtt is, melyet izgalmas ráhangoló feladatokkal vezettek be a házigazdák.

Számos érdekes program gazdagította még a szakmai munkát, melyek között volt poszterkészítés, meghívott környezetvédelmi szakember előadásának meghallgatása és egy tengerpart menedzsmenttel foglalkozó alapítvány felkeresése is. A három, munkával töltött nap mellett természetesen nem maradhatott el Málta és a szomszédos Gozo szigetének felfedezése sem. A jó hangulatú kirándulásokat még szebbé varázsolta az, hogy Máltán az évszakhoz képest is enyhe tavaszi idő fogadta a csoportot.

A rengeteg élmény és tapasztalat mellett említést érdemel az is, hogy máltai házigazdáinkkal immár a második Comenius-projektben dolgozunk együtt szoros baráti kapcsolatokat ápolva. Ezúttal is rengeteg dicséretet kapott diákjaink teljesítménye, kulturált viselkedése és kiváló angolnyelv-tudása, mely méltán tölthet el minket büszkeséggel.

A folytatás is izgalmasnak ígérkezik, hiszen 2015 márciusában a Batthyány Lajos Gimnázium ad otthont a projekt záró rendezvényének, a 4. nemzetközi projekttalálkozónak, melyet az iskola minden polgára nagy lelkesedéssel vár. Egyelőre a máltai találkozón történtek feldolgozása és széles körben való terjesztése van folyamatban, a következő szakasz feladatai az új esztendő beköszöntével várnak a résztvevőkre.

Zieger Krisztina – BLG

Gloria Victis: 3. helyen a BLG-s diákok

A Rákóczi Szövetség 2014-ben 19. alkalommal hirdette meg Kárpát-medencei középiskolások számára Gloria Victis elnevezésű történelmi vetélkedőjét.

Az évente más-más témakörben megrendezett vetélkedő idén „Az első világháború története. Szarajevótól Piave-ig” címmel került meghirdetésre. A vetélkedő első fordulójában részt vevő közel 200 háromfős csapat közül a legjobb 61 csapat kapott meghívást a második fordulóra, amelyet a Rákóczi Szövetség egy háromnapos ifjúsági találkozó és 1956-os emlékünnepség keretében Budapesten, a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen rendezett meg – a hagyományoknak megfelelően – október 21. és 23. között. Az október 22-i írásbeli fordulóra meghívott 61 csapat közül 49 magyarországi, 8 felvidéki, 2 erdélyi és 2 kárpátaljai középiskolát képviselt.

 Iskolánkból két csapat jutott be a középdöntőbe: az Illés Patrik (11.B), Kenyeres Imre (11.B), Kovács Márton (11.B) összetételű csapat, ill. a Karavidaj Edita (11.B), Nagy Diána (12.A) , Gál Gábor (11.B) alkotta trió. A csapatok felkészítő tanára Alexa Péter.

A középdöntőbe bejutott csapatok október 22-én írásbeli fordulóban mérték össze tudásukat, és ennek eredménye alapján a legeredményesebb tíz csapat jutott tovább az október 23-i szóbeli döntőbe.

A döntőben neves szakemberekből álló zsűri előtt írásbeli és szóbeli feladatok során alakult ki a végső sorrend, amely szép „batthyánys” sikert hozott. A Karavidaj Edita, Nagy Diána, Gál Gábor összetételű csapat végül a harmadik helyet szerezte meg a döntőben, amivel jogot szerzett arra, hogy jövő tavasszal részt vegyen egy lengyelországi utazáson, ahol az I. világháború emlékhelyeit fogják meglátogatni – tudtuk meg az iskolától.

Mi pedig gratulálunk a srácoknak!

Nyílt nap a BLG-ben!

Szeretettel várjuk az általános iskolák 4. és 8. osztályosait, valamint kedves szüleiket a Batthyány Lajos Gimnázium beiskolázási rendezvényeire.

8. osztályosoknak szóló nyílt napunkat 2014. november 10-én (hétfőn) 16.30 órakor tartjuk, amikor is meghallgathatnak egy tájékoztatót iskolánkról, illetve lehetőség lesz a kötetlen beszélgetésre.

4. osztályosoknak szóló nyílt napunkat 2014. november 15-én, szombaton 9 órakor tartjuk, amikor is meghallgathatnak egy tájékoztatót iskolánkról, illetve lehetőség lesz a kötetlen beszélgetésre, valamint az iskola végigjárására.

Immár hagyományosan „Szélesre tárjuk az iskolakaput”, s lehetővé tesszük az érdeklődő diákoknak és szülőknek, hogy bepillanthassanak a tanórákba is.

Várjuk a 8. osztályosokat

2014. november 11-én 8.15-től a kis- és nagy aulába, ahonnan elindulhatnak a különböző osztálytermekbe, a különböző tanórákra. Két tanóra megtekintésére lesz lehetőség.

Várjuk a 4. osztályosokat

2014. november 17-én 8.15-kor rendezvénytermünkbe, ahonnan elindulhatnak a különböző osztálytermekbe, a különböző tanórákra. Három tanóra megtekintésére lesz lehetőség.

-BLG vezetőség-