A nagykanizsai Lubics Szilvia indul az ULTRA Gobi 400-on

Első magyarként Lubics Szilvia ultramaratonista augusztusban részt vesz az Ultra Gobi 400 km elnevezésű viadalon, felkészülése és a verseny során pedig a Bátor Tábor javára gyűjt adományokat.

A szerdai sajtótájékoztatón Lubics elmondta, hogy a Góbi sivatag kínai részén megrendezendő, augusztus 9-én rajtoló meghívásos versenyen 25 kínai mellett 25 külföldi futó indulhat. A szervezők elfogadták a jelentkezését, így első magyarként teljesítheti a távot.

(Lubics Szilvia. Fotó: archív)

A kihívás egy 400 kilométeres verseny, amelynek nehézségét a terep mellett az extrém időjárás és a rendkívül nagy hőingadozás okozza. A szintidő 147 óra, azaz augusztus 15-ig kell célba érniük a résztvevőknek.

A futónő beszélt arról, hogy sivatagi futásban már van tapasztalata, de 400 kilométeres távon még nincs, mert 298 kilométer volt az eddigi leghosszabb versenye, és az aszfalton és kísérővel zajlott.

Az Ultra Gobi 400 útvonala a Tibeti-fennsíkon vezet, ahol 2800 méter az átlagos tengerszint feletti magasság, a legmagasabb pont pedig 4300 méteren van.

“Az ilyen magaslat az asztmásoknak, mint amilyen én is vagyok, különösen megterhelő, ezért tudom, hogy lesz olyan szakasz, ahol futás helyett gyaloglásra fogok váltani” – mondta Lubics.

Kurtisz Krisztián, az UNIQA Biztosító vezérigazgatója elmondta, hogy régóta támogatják a sportot és a kifejlesztett Cherry Go alkalmazás letöltésével Lubics Szilvia, valamint a képzeletben vele együtt futó, kerékpározó személyek kuponokat gyűjthetnek, melyeket a biztosító bevált, és azzal a Bátor Tábort segíti.

A Bátor Tábor 18 éve a daganatos és más súlyos beteg gyerekeket, illetve családtagjaikat fogadja négynapos turnusokban márciustól novemberig. MTI

     
loading...