Szarvassal ütközött egy autós Nagykanizsa és Zalakomár között

Egy férfi közlekedett csütörtökön délután 18 óra 30 perc körül a 7-es számú főúton Nagykanizsa irányából Zalakomár felé Ford személygépkocsival, amikor az út bal oldaláról egy szarvas ugrott elé, amit elütött. A baleset következtében a gépkocsiban utazók nem sérültek meg, de a járműben jelentős anyagi kár keletkezett.

Egyébként a szolgálatban lévő állomány tizenkét személyt fogott el, őket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök nyolc főt állítottak elő, közülük hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Az alkoholszonda egy esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében – tájékoztatott pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotó: ZMRFK)

Szarvassal ütközött egy autós Nagykanizsa és Bocska között

A rendőrségre október 31-én (csütörtökön) délután 17 óra 20 perckor érkezett bejelentés, hogy a 74-es számú főúton Nagykanizsa felől Bocska irányába haladó Ford Transit vaddal ütközött össze, melynek következtében a szarvasborjú elpusztult. A balesetben nem sérült meg senki, a kocsiban anyagi kár keletkezett. A vad elszállításáról az illetékes vadásztársaság gondoskodott – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

 
 
loading...