Piáért tört be a marcali boltba, mert kirakta otthonról az asszony

„Kirakott az asszony, sétáltam a városban és inni akartam”, mondta vallomásában a marcali férfi, aki összeveszett az élettársával, ezért alkoholba fojtotta bánatát.

A rendelkezésre álló adatok alapján az akkor még ismeretlen tettes április 22-én (pénteken) hajnalban betörte egy marcali élelmiszerbolt ablakát, és azon benyúlva több tízezer forint értékben tulajdonított el alkoholt. A rendőrök az adatgyűjtés során azonosították a feltételezett elkövetőt, akit még aznap reggeli elfogtak.

A 49 éves helyi lakost előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki – tudatta szombaton a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotó: SMRFK)