Ketten ültek a kismotoron a Csótónál, a vezető ivott is

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amiben a segédmotoros kerékpár tulajdonosa úgy engedte át a vezetést a barátjának, hogy tisztában volt vele, hogy ő alkoholt fogyasztott.

A nagykanizsai rendőrök még május 16-án este ellenőriztek egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfit és utasát Nagykanizsán, a Csónakház sétányon.

(A Nagykanizsai Rendőrkapitányság épülete)

Az intézkedés során kiderült, hogy a sofőr, egy 25 éves helyi lakos, aki alkoholt fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült. A kétkerekű utasa egy 22 éves szintén helyi férfi, aki a jármű tulajdonosa, tudott arról, hogy barátja a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott.

Ezt követően a 22 éves utast elfogták, előállították, majd jármű vezetésének tiltott átengedése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek – tájékoztatott vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság