Két nap alatt négy kocsit tört fel, egyiket el is vitte és még csak 17 éves

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított nyomozást több olyan bűncselekmény elkövetése miatt, ahol az elkövető több gépjárművet is kinyitott augusztus 29-e és augusztus 30-a között Nagykanizsán és Becsehelyen.

A nagykanizsai rendőrök miután azonosították az elkövetőt – egy 17 éves férfit – augusztus 30-án este elfogták.

Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy a férfi Nagykanizsán, a Rákóczi utcában több autót is felnyitott, és az egyik autóból egy táblagépet, és egy táskát is elvitt. A nagykanizsai Zrínyi Miklós utcában parkoló gépjármű jobb hátsó tolóajtajának üvegét törte be és kutatott, de végül az autóból nem vitt el semmit.

Nem sokkal később egy Ady Endre utcában parkoló Citroen típusú autót kinyitott, onnan szerszámokat lopott, majd a kesztyűtartóban talált pótkulccsal elindította a gépjárművet és a 7-es számú úton haladva Becsehely felé közlekedett, ahol még két autót kinyitott és iratokat, bankkártyát és egy táskát is elvitt. A bankkártyát később egy vásárlás alkalmával használta is.

A gyanú szerint ugyanez a férfi augusztus 30-án 19 óra körül egy becsehelyi étteremben benyúlt a pult mögé, és dohányterméket tulajdonított el.

A nyomozók a férfi elfogását követően lopás, lopás kísérlet és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására – tájékoztatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.