Jogosítvány nélkül okozott súlyos sérüléssel végződő balesetet Nagykanizsán

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát.
Egy 19 éves kanizsai férfi közlekedett személyautóval Nagykanizsán, az Olaj úton a Papp Simon sétány irányából még július 26-án délután 13 óra 50 perckor.

A Vécsey utca kereszteződéséhez érve az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasításának ellenére nem biztosított elsőbbséget a balról érkező 65 éves szintén helyi nő által vezetett személygépkocsi részére, behajtott az útkereszteződésbe és összeütköztek.

A baleset során utóbbi jármű vezetője súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök megállapították, hogy a baleset feltételezett okozója vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett, az általa vezetett járműre pedig kötelező felelősségbiztosítást nem kötöttek.

A férfit a rendőrök közúti baleset okozása miatt gyanúsítottként kihallgatták, aki a felelősségét elismerte.
A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek – tájékoztatott kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
(Helyszínelési fotók: ZMRFK)