Ittasan motorozott a nagykanizsai férfi

A nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy 47 éves nagykanizsai férfi még tavaly december 12-én 16 óra 30 perckor közlekedett egy segédmotoros kerékpárral Nagykanizsán, a 7-es számú főútvonalon, a Petőfi Sándor utca irányából a Hevesi Sándor utca felé. Haladása során nem tartotta be a követési távolságot és nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító Ford típusú autónak.

Az egyenruhások a motorossal szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket jelzett, ezért további mintavétel céljából előállították. Később, a rendőrök a férfit járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Nagykanizsa Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyben keletkezett iratokat átadták az ügyészségnek – tájékoztatott vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK).

Helyszínelési fotó: ZMRFK.

Jelzőtáblát döntött ki a 20 éves részeg sofőr Nagykanizsán – Videóval

A nagykanizsai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. Egy 21 éves férfi tavaly december 23-án 23 óra 8 perckor közlekedett Nagykanizsán, a Szerviz utcában, a Teleki utca irányából a Platán sor felé egy Ford típusú autóval. Amikor a Platán sori kereszteződéshez ért, jobbra kanyarodása során felhajtott az úttest mellett lévő füves területre, és egy jelzőtáblának ütközött, melyet ki is döntött.