Gyilkossággal gyanúsítanak egy orosztonyi férfit

Megtörtént az orosztonyi ház udvarán talált holttest orvosszakértői vizsgálata. Ahogy arról korábban a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság beszámolt, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság január 5-én indított eljárást egy 52 éves kerecsenyi férfi eltűnése miatt.

A rendőrség minden eszközt igénybe vett az eltűnt felkutatása érdekében, akit 2022. március 1-én délelőtt Orosztonyban holtan találtak.

(Az áldozat az 52 éves kerecsenyi Bogdán István. Fotó: archív/ZMRFK)

A halálesettel kapcsolatban bűncselekmény gyanúja merült fel. Az ügy tisztázása érdekében a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés elkövetése miatt eljárást indított. A rendőrök helyszínen a ház tulajdonosát, egy 55 éves orosztonyi férfit elfogtak, előállítottak majd őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként ki is hallgatták.

Az orvosszakértő bevonásával végrehajtott vizsgálat során megállapították, hogy az 52 éves férfinak szúrt sérülése van, ezért a zalai nyomozók az elkövetőt ismét kihallgatták gyanúsítottként, de már emberölés bűntett elkövetése miatt – közölte csütörtökön a megyei rendőrség.

Elrendelték a gyanúsított letartóztatását

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája március 3-án elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit egy év elején eltűnt 52 éves férfi megölésével gyanúsítanak.

A bíróság 30 napra elrendelte a gyanúsított letartóztatását a szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás befolyásolásának lehetősége miatt. A végzés jogerős – tudatta honlapunkkal szintén csütörtökön Dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.