Elfogták a kanizsai rendőrök a verekedőket

A nagykanizsai rendőrök azonosították és elfogták azt a két férfit, akik súlyosan bántalmazták egyik ismerősüket Kerecsenyben.

A rendőrségre május 28-án (kedden) este érkezett bejelentés arról, hogy Kerecsenyben, egy ház udvarán két férfi megvert egy fiatalt.

A rendőrök megállapították, hogy egy helyi testvérpár autórádió javítása miatt hívta át magukhoz a fiút, de összevesztek vele.

A sértettet ököllel többször megütötték, amikor pedig a földre esett, meg is rugdosták. Az áldozat nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A nagykanizsai járőrök elfogták a 18 és 24 éves fiatalembert, előállították a kapitányságra, majd súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket.

A gyanúsítottak elismerték a bűncselekmény elkövetését – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (A fotó illusztráció. police,hu)