Egy zalaszentbalázsi férfi vesztette életét a Hahótnál történt frontális balesetben

Meghalt egy ember a 74-es főúton Hahót térségében a csütörtök reggel 5 óra 15 perc után történt balesetben – közölte a rendőrség és a katasztrófavédelem .

Takács Tivadar, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője honlapunknak elmondta: a főút 23-as kilométerénél karambolozott egy magyar és egy szlovák rendszámú személygépkocsi, mindkét járműben két-két ember utazott. A balesetben a magyar rendszámú autó 62 éves zalaszentbalázsi vezetője a helyszínen életét vesztette.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a frontális balesethez a nagykanizsai és a pacsai hivatásos tűzoltókat riasztották, akik az egyik autóból két személyt feszítő-vágó berendezés segítségével, míg a másikból egy személyt a mentőkkel közösen emeltek ki.

(Összeroncsolódott személyautók a 74-es főúton Hahót térségében 2021. augusztus 5-én. A főút 23-as kilométerénél karambolozott egy magyar és egy külföldi rendszámú autó, mindkét járműben két-két ember utazott. A magyar autó vezetője a helyszínen meghalt. Fotó: MTI/Varga György)

További helyszíni fotók: Nagykanizsa HTP.