Díjkitűzés- 500.000 forint a kanizsai rablás nyomravezetőjének

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság eljárást folytat a 20030/483/2019. bűnügyi számon rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2019. április 25-én 5 óra körül Nagykanizsán, a Zárda utcában egy nő gyalogolt a Szemere utca irányába, amikor a játszótér mellett elhaladva odalépett hozzá három, számára ismeretlen férfi. Egyikük pénzt követelt tőle, majd fellökte és a földön fekvő nőt több alkalommal megütötte, társa pedig elvette a bántalmazott nőtől a készpénzét, majd mindhárman futva elmenekültek a vasútállomás irányába.

A nőt bántalmazó férfi körülbelül 40-45 éves, erős testalkatú, de nem kisportolt, körülbelül 165 centiméter magas, haja rövid, oldalt és hátul rövidre felnyírt. Az elkövetéskor fehér színű sportcipőt, fekete színű melegítő nadrágot és fekete színű kopott, néhol szakadt bőrkabátot viselt. Nyakában egy kulcscsomó lógott, melyen több kulcs mellett egy pisztoly alakú kulcstartó, vagy kisebb méretű öngyújtó is látható volt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható grafikai rajzon szereplő személyt felismeri vagy a bűncselekménnyel, illetve az elkövetőkkel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármely rendőri szervnél, vagy hívja a Nagykanizsai Rendőrkapitányság központi 06-93-311-050-es telefonszámát, vagy a 112-es, 107-es segélyhívó számok valamelyikét, illetve tárcsázza az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát.

(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Nagykanizsán raboltak ki egy fiatal nőt, keresik őket

A nagykanizsai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfiak azonosításához. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság 20030/483/2019. bűnügyi számon rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint három ismeretlen férfi 2019. április 25-én (csütörtökön) hajnali 4 óra 50 perc és 5 óra közötti időben Nagykanizsán, a Zárda utcában támadt rá egy fiatal nőre.