Balesetben vesztette életét egy kanizsai nő, szemtanúkat keresnek a rendőrök

A Zala megyei rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 20000/106/2020. bűnügyi számon indított eljárást egy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset miatt.

A 74-es főúton közlekedett egy nő Nagykanizsa irányából Zalaegerszeg felé Suzuki típusú személyautóval 2020. május 25-én 12 óra 55 perckor, amikor a főút 39-es kilométerszelvényénél áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeüközött a szemből érkező Renault típusú gépkocsival. A baleset következtében a Suzuki vezetője a helyszínen életét vesztette.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-92-311-510-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén – kérte a lakosság segítségét a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

Nagykanizsai nő vesztette életét a 74-es főúton egy karambolban – Dél-Zala Press

A 74-es főúton közlekedett egy 55 éves nő Nagykanizsa irányából Zalaegerszeg felé Suzuki személyautóval május 25-én (hétfőn) 12 óra 55 perckor, amikor a főút 39-es kilométerszelvényében eddig tisztázatlan okból és körülmények között áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan összeüközött a szemből érkező Renault Traffic típusú autóval.