Nem hagyott fel az illegális valutaváltással a nagykanizsai férfi

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Alosztálya befejezte a nyomozást azzal az 53 éves nagykanizsai férfival szemben, aki annak ellenére folytatta bűnös tevékenységét, hogy korábbi hasonló ügye bírósági szakaszban volt.

Épp hogy lezárult az eljárás az 53 éves nagykanizsai férfival szemben, máris újabb nyomozás indult ellene jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt. Az elkövető ott és ugyanolyan formában folytatta az illegális valutaváltást, mint amikor fülön csípték.

Az ügyfelek Nagykanizsán, egy Erzsébet téri butikban tudtak pénzt váltani a hivatalos váltóknál kedvezőbb árfolyamon. A férfi engedély, bejelentés és pénztárgép használata nélkül működtette a vállalkozást.

A gazdaságvédelmi nyomozók kutatást tartottak a gyanúsított üzletében és lakóhelyén is, ahol a bűnös pénzmozgásra utaló adatokat találtak.

A rendőrök az aprólékosan beszerzett információk, a tanúkihallgatások és a bizonyítékok alapján felgöngyölítették az ügyet, és a vagyonvisszaszerzés érdekében pénzt foglaltak le.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást, az iratokat pedig megküldte az ügyészségnek – közölte a rendőrség honlapján csütörtökön a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: police.hu)

Baltával ütötte párja szeretőjét Eszteregnyén – Befejezték a nyomozást

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte a 36 éves eszteregnyei férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt folytatott nyomozást.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a szomszédjától kért segítséget június 5-én éjszaka egy férfi, aki néhány perccel korábban súlyosan bántalmazta náluk lévő vendégét.

(Fotó: police.hu)

A zavart és ittas férfi elmondta az egyenruhásoknak, hogy élettársával befogadták egyik ismerősüket. Az estét italozással töltötték, miután elaludt a nappaliban. Éjfél körül ébredt fel, és a nőt kereste, akit a vendéggel talált a hálószobában.

A 36 éves férfi magához vett egy baltát, és szó nélkül többször fejbe vágta az 53 éves sértettet.

A mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba a bántalmazott embert.

A rendőrök elfogták és előállították az elkövetőt, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt kihallgattak. A férfi az eljárás alatt végig letartóztatásban volt.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást, az ügy iratait megküldte az ügyészségnek – közölte a rendőrség honlapján kedden a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Előzmény

Autók ütköztek egy nagykanizsai zebránál

Pont akkor jártunk arra, amikor az esős időben helyszíneltek a rendőrök Nagykanizsán a Vásárcsarnok előtti zebránál.

A baleset részleteiről Sznopek Veronika, Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta honlapunkat.

Mint megtudtuk, kedden délután 14 óra 10 perckor Nagykanizsán a Magyar utca irányából a Király utca felé közlekedett egy nő az általa vezetett Hyundai típusú személyautóval.

Amikor az ott lévő gyalogosátkelőhelyhez ért, lassított, hogy átengedjen egy éppen ott átkelő gyalogost.

A Hyundai mögött egy Renault Clio érkezett, amelynek férfi sofőrje nem tartotta be a követési távolságot és az álló autónak ütközött.

A baleset következtében Hyundai-t vezető hölgy könnyű sérülést szenvedett.

A két járműben minimális anyagi kár keletkezett – közölte honlapunkkal a rendőr őrnagy.

Előfordult amikor gyalogost ütöttek el a Kalmár utcai zebránál.

Lebukott a borozó lovaskocsis

Hiába dobta át a gyeplőt a mellette ülőnek, a karosi rendőrök mindent láttak és intézkedtek.

Kiderült, hogy a lovasszekeret hajtó férfit a bíróság alkalmatlanság miatt eltiltotta a járművezetéstől.

A szonda is pozitív lett, mire a férfi azt mondta a járőröknek, hogy csak a mellette lévő kólából ivott.

Persze az üvegen lévő címke szerint asztali vörösbor volt az.

Így a szekeret a lóval együtt gyalog vezethette haza az utastárs.

A szabályok mindenkire vonatkoznak! Az ittas vezetéssel mások életét is kockára teszed! – közölte Facebook oldalán kedden a Zala vármegyei rendőrség. (Fotó: Facebook)

Zalakomárban is történt már hasonló eset.

Ittasan és droggal a zsebében ütközött neki a lámpaoszlopnak

Lentiben, a Kossuth úton november 23-án (vasárnap) éjszaka 22 óra 30 perckor egy személyautó jelzőtáblának és közlekedési lámpaoszlopnak ütközött.

A baleset során személyi sérülés nem történt.

Az ellenőrzés során kiderült, hogy a sofőr a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott.

A rendőrök a férfi ruházatának átvizsgálása során kábítószergyanús növényi törmeléket találtak, amire az alkalmazott gyorsteszt THC-ra pozitív értéket mutatott.

A 34 éves rédicsi férfinél megtartott kutatás során további 84,9 gramm marihuánát és 10 darab Cannabisz magot találtak és foglaltak le.

A sofőrt az egyenruhások előállították a kapitányságra és eljárást indítottak ellene közúti baleset okozása, ittas járművezetés, valamint kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: police.hu)

Hegyi pincéjénél ültette és fogyasztotta a drogot

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai egy kábítószer-termesztőt fogtak el tavaly, a napokban pedig lezárták az eljárást.

Az egyenruhások 2024. október 30-án kutatást tartottak egy német férfi hegyi ingatlanában, mert olyan információ jutott tudomásukra, hogy az ott lakó kábítószert termeszt.

A rendőrök egy Nagykanizsa környéki hegyen lévő lakásban 1430 gramm zöld színű növényi ágvégződést és a termesztéshez szükséges eszközöket találtak, amiket lefoglaltak.

A nyomozók elfogták a 38 éves férfit és drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott.

Az elkövető elmondta, hogy az interneten vásárolt magokból kikelt növényeket learatta, leszárította és fogyasztotta. Kábítószer birtoklása bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást, az iratokat pedig megküldte az ügyészségnek – tudatta a rendőrség honlapján szerdán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotók: police.hu)

Törtek-zúztak egy kanizsai szórakozóhelyen

A nagykanizsai rendőrök befejezték a nyomozást azzal a két helyi férfival szemben, akik egy vendéglátóhelyen és annak környékén törtek-zúztak.

Július 19-én 21 órakor Nagykanizsa egyik szórakozóhelyén két fiatal kiabálni kezdett a többi vendéggel, mert egyikük nem találta a mobiltelefonját, amit szerinte a bent lévők tehettek el.

A két 18 éves fiatalember a lökdösődést követően több széket összetört a pub teraszán, majd egyikük beütötte egy közelben lévő épület ablakát.

A járőrök a helyszínen elfogták az elkövetőket, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

A nagykanizsai rendőrök befejezték a garázdaság vétsége miatt folytatott nyomozást, az iratokat megküldték az ügyészségnek – közölte a rendőrség honlapján szerdán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: police.hu)

Két betörőt értek tetten a Nagykanizsai Rendőrkapitányság egyenruhásai

A körzeti megbízottak november 10-én délután figyeltek fel egy pölöskefői házra, amiből fény szűrődött ki, ők pedig tudták, hogy a tulajdonos külföldön tartózkodik.

Ezért felhívták telefonon, hogy megbizonyosodjanak róla, nincs otthon.

Ezután az egyenruhások bementek az ingatlanba, és két tolvajt értek tetten.

Kiderült, hogy a 40 és a 19 éves férfi a ház teraszán, egy zárt ajtón keresztül jutott be.

Ruházatuk átvizsgálása során karórák, borotva és egy penge került elő a fiatalember zsebéből.

A körzeti megbízottak mindkettőjüket elfogták, előállították a kapitányságra, ahol a nyomozók lopás vétsége miatt hallgatták ki őket – tájékoztatott a rendőrség honlapján kedden a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

(Fotó: police.hu)

Minden ok nélkül támadt egy párra a kanizsai férfi

A nagykanizsai rendőrök befejezték a nyomozást egy 22 éves helyi férfival szemben, aki ok nélkül támadt rá egy párra.

Szeptember 10-én 10 órakor Nagykanizsán, a Teleki út melletti járdán sétált egy pár, amikor minden ok nélkül rájuk támadt egy kerékpáros férfi.

Először csak üvöltözött velük, majd megütötte a férfit, dulakodás alakult ki köztük. Eközben az elkövető a földre került, amit kihasználva a sértettek a közelben álló autójukba ültek.

A 22 éves helyi férfi azonban utánuk ment, biciklijét az autóhoz dobta, majd ököllel ütötte a hátsó ablakot és többször belerúgott a járműbe, amiben közel 200 ezer forintos kár keletkezett.

A járőrök a garázdát a helyszínen elfogták és előállították a kapitányságra.

A nagykanizsai rendőrök befejezték a garázdaság és rongálás vétség miatt folytatott nyomozást, az iratokat megküldték az ügyészségnek – közölte a rendőrség honlapján csütörtökön a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Fotó: police.hu)

Véletlenül lőtte meg ismerősét egy vadász Zalában

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást azzal a 41 éves férfival szemben, aki véletlenül lőtte meg ismerősét vadászfegyverével.

Január 25-én este Ozmánbükön, a Deák Ferenc utcában meglőttek egy férfit.

(A fotó illusztráció)

Kiderült, hogy egy 41 éves férfi vadászat után tűzkész állapotban tette be fegyverét járműve hátsó ülésére.

Ezután az ismerőséhez ment, hogy segítsen neki az elejtett állat feldolgozásában.

A vadász el akarta igazítani a puskát, de véletlenül belenyúlt az elsütőbillentyűbe. Ekkor találta el a lövedék a gépkocsi mellett álló 32 éves férfit, aki súlyos, maradandó sérülést szenvedett.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság befejezte a maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt folytatott nyomozást, az iratokat pedig megküldte az ügyészségnek – tudatta a rendőrség honlapján szerdán a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Évekkel ezelőtt egy vadásztragédia történt a Nagykanizsa közeli Nemespátrón

1 2 3 123