Meghalt apja után vette fel a nyugdíjat a hahóti férfi

Ifj. F. Sándor terhelt 2015. évben együtt lakott édesapjával néhai id. F. Sándor Józseffel a Hahót, … szám alatti lakásban.
Id. F Sándor József 2015. augusztus 30-án elhalálozott.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatósága erről csak késedelmesen, 2015.  szeptember 28-án szerzett tudomást, amikor beszüntették a nyugellátás folyósítását. 2017. szeptember 1. és 7. között id. F. Sándor József C.. Banknál vezetett  számlájára utalásra került a nyugdíja, 107.692 Ft.     

Id. F. Sándor József bankkártyája halála után a terheltnél maradt, aki 2015. szeptember 7-től-16-ig terjedő időben a nyugdíj teljes összegét nagykanizsai bank-automatákból jogosulatlanul felvette és elköltötte.

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság több ízben is felszólította terheltet, hogy fizesse vissza a jogosulatlanul felvett nyugdíj összegét, ő azonban a felszólításoknak nem tett eleget, így az okozott kár nem térült meg.
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a nyugdíj összegének visszaszerzése érdekében a társadalombiztosítási jogszabályok alapján a szükséges intézkedéseket megtette – értesültünk dr. Pirger Csabától a Zala Megyei Főügyészség ügyészétől, sajtószóvivőtől.
Ifj. F. Sándor ügyében, csalás miatt a Nagykanizsai Járási Ügyészség emelt vádat.

Cseresnyés: jövőre 3 éven belül maximum 1 évig lehet közmunkás valaki

A jövő évi költségvetésben újabb intézkedésekkel segítik a foglalkoztatás bővülését, nő a minimálbér, a garantált bérminimum, és a munkát terhelő adók tovább csökkennek – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára sajtótájékoztatón május 3-án Budapesten.

Az MTI híre szerint a kanizsai államtitkár a jövő évi tervekkel kapcsolatban azt mondta, 2018-tól 3 éven belül maximum 12 hónapig lehet valaki közmunkás.

„A közmunkaprogramokról közölte: a közfoglalkoztatottak átvezetését szeretnék elérni az elsődleges munkaerőpiacra, illetve azt, hogy a létszámuk 2020-ra 150 ezerre csökkenjen.
2018 nyarától három éven belül legfeljebb 12 hónapig lehet majd közfoglalkoztatotti státuszban maradni.

40 milliárd forintból a közfoglalkoztatásból kivezető gazdaságélénkítő és mobilitást könnyítő intézkedéseket terveznek bevezetni, ezek nagy része idén elindul – jelentette be.”

Ittasan vezetett a Hevesin

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság bíróság elé állítási javaslattal zárta le a 31 éves zalakomári férfival szemben folytatott nyomozást.

Az egyenruhások április 21-én éjfélkor Nagykanizsán, a Hevesi úton igazoltattak egy személyautóval közlekedő férfit, akivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A járőrök a sofőrt elfogták és mintavétel céljából előállították, majd járművezetői engedélyét elvették.

A zalakomári lakos gyanúsítotti kihallgatása során elmondta a rendőröknek, hogy mielőtt autóba ült, az otthonában szeszes italt fogyasztott.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság a 31 éves zalakomári férfival szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte, az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes ügyészségre.

A rendőrség felhívja a járművezetők figyelmét, hogy mások életét és testi épségét is veszélyezteti az, aki szeszes ital vagy kábítószer hatása alatt vezeti járművét!
(Forrás: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Megköszönték kanizsai mentősöknek

Tisztelt Országos Mentőszolgálat!
Ezúton szeretnénk köszönetünket kinyilvánítani nagykanizsai kollégáik elkötelezett és áldásos munkájáért.
Sajnos neveket nem tudunk, de az alábbi rövid leírásból reméljük beazonosítható.

2017. 04. 02-án reggeli órákban Zala megyei Beleznán infarktusos beteghez riasztották Önöket, s mind a gépjárműves, mind a helikopteres kollégáik gyors, szakszerű és emberséges hozzáállásának köszönhetően immár ismét otthonából írhatjuk e sorokat.
Mély tisztelettel köszönjük!

Tömösközi Ferenc és Farkas Beáta

(Forrás: Országos Mentőszolgálat – Facebook)

Érik a cseresznye Tormaföldén

A Zala megyei Tormaföldén már május elején piroslik, érik az ízletes cseresznye.

A cseresznye (Prunus subg. Cerasus) a rózsafélék (Rosaceae) közé tartozó Prunus nemzetség alnemzetsége.
Cseresznye néven leggyakrabban a vadcseresznyefát (Prunus avium), illetve annak valamely termesztett változatát, vagy annak csonthéjas gyümölcsét értik.
Az alnemzetséget az különbözteti meg a Prunus nemzetség többi képviselőjétől, hogy virágai nem magányosan állnak, hanem 2–5 tagú csomókba tömörülnek, sima héjú termésén pedig csak igen sekély barázda található, vagy semmilyen.

Képviselőik az északi félgömb mérsékelt égövi területein őshonosak: két fajuk Amerikában, három Európában, a többi Ázsiában.
A cseresznyét az elterjedt nézet szerint Anatólia északkeleti részéről vitték be a Római Birodalom Pontus régiójába, i. e. 72-ben.
zletes termése mellett a cseresznyefa szemet gyönyörködtető virágairól is ismert; gyakran kifejezetten a tavaszi virágzásukkor nyújtott látvány miatt ültetik őket, különösen az ázsiai fajokra jellemző a díszes virágzat – írja a Wikipédia.

A korai, májusi cseresznyékről készült fotókat Harcz Endre készítette, aki munkatársaival a tormaföldei Fügeliget Kft-t üzemelteti és ahol a szezonban az ország egyik legfinomabb kiwije, fügéje kapható.

Kevesen tudják, azt, hogy ez Európa legnagyobb, egybefüggő fügeültetvénye 🙂

Meghekkelték a nagykanizsai rekord kísérletet

Azt merészelték a raklapra festeni, hogy Nagykanizsa – Városunkban európai szintű parkolási díjszabás működik.
Az idei Város napja alkalmából a programsorozatot megelőző úgynevezett „P-Napon” raklapfestési rekordkísérletet szervezett a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza.
A lefestett raklapokból 113 fotót tett fel a Facebookra kampusz.
Csakhogy véletlenül vagy szándékosan becsúszott egy kakukktojás is, ugyanis a 600 ft/órás Erzsébet téri parkolási anomáliát is megörökítették valakik és ezt festették az egyik raklapra.

Egyébként a versenyen elkészült „művekre” május 12-ig szavazni is lehet.
A legtöbb Facebook lájkot kapott raklap-csapat heti bérletet kap az Ördögkatlan Fesztiválra.
A szavazók között egy Zobori Kalandozoo ajándékcsomagot sorsolnak ki.
A kanizsai európai szintű parkolási díjszabásról készült raklap-alkotás eddig 19 lájkot és 17 megosztást érdemelt ki.

A kanizsai parkolási anomáliákról írt legutóbbi cikkünk ITT OLVASHATÓ.

A poénos, egyben ütős reality fotót lájkolni, megosztani ITT TUDJÁTOK.

A volt határőr laktanyában helyezik el a kanizsai határvadászokat

A Készenléti Rendőrség állományának 3000 fővel történő bővítéséről döntés nyomán kezdődött határvadász toborzás eredményeként 2016. november 2-án 574 fő kezdte meg tanulmányait, akkor még munkavállalóként. A képzés 11 helyszínen, 21 tancsoportban folyt: Miskolcon, Nyírbátorban, Debrecenben, Orosházán, Szegeden, Szolnokon, Kiskunhalason, Budapesten, Barcson, Körmenden és Pécsett.

A képzés első moduljának teljesítését követően 532 fő tett sikeres vizsgát, akik a január 12-ei ünnepélyes eskütételt követően próbaidős rendőrként folytatták tanulmányaikat. A gyakorlatorientált képzés során megtörtént a rendőri szolgálat ellátásához szükséges kompetenciák kialakítása és fejlesztése.

Az április végi sikeres záróvizsgát követően május 2-án 514 rendőr állt szolgálatba. Pécsett 47, Kaposváron 36, Szombathelyen 6, Győrben 11, Miskolcon 45, Nyírbátorban 64, Debrecenben 47, Orosházán 54, Szegeden 55, Kiskunhalason 54, Budapesten 95 fő kezdte meg szolgálati feladatainak végrehajtását. Részt vettek az első helyszíni eligazításokon, sor került a ruházattal, fegyverrel, védőruházattal történő felszerelésükre. Az elhelyezésükre szolgáló körletekben elfoglalták szállásukat.

Az őr-járőrtárs rész-szakképesítéssel rendelkező hivatásos állományú rendőrök a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályai állományában, járőrvezető irányítása mellett őrzési, járőrözési feladatokat hajtanak majd végre olvasható a rendőrség honlapján.

A Zala Megyei Közgyűlés április 27-i ülésén dr. Sipos Gyula megyei rendőrfőkapitány azt mondta, hogy Nagykanizsán határvadász bevetési osztályt hoznak létre, melynek munkatársait a jövő tavaszig felújításra kerülő volt határőr laktanyában helyezik el.

Azt hitte, meggyilkolta a kanizsai nőt – bebetonozta

Egészen különleges bűnesetben hozott ítéletet a leobeni (Ausztria) bíróság. A Kronen Zeitung számol be a bizarr esetről, amelynek a középpontjában egy 40 éves drogos férfi és annak magyar barátnője áll.

(A kiskanizsai B. Elvirát hónapok óta keresték hozzátartozói. Fotó: Facebook)

Az ügy úgy kezdődött, hogy a felső-stájerorországi férfi tavaly decemberben felhívta a rendőrséget, hogy napok óta bezárva tartják egy műhelyben. A nyomozás tavaszra kiderítette, hogy ez mese volt, a férfi csak alibit akart magának arra az időszakra szerezni. Ugyanis a házában, a pincébe vezető lépcső alatt egy női holttestet találtak bebetonozva – mint kiderült, ő volt az illető magyar hölgyismerőse, B. Elvira. Az igazi meglepetés a tetem boncolása után következett: kiderült, hogy a nő szervezetében ugyan találtak nyugtatók nyomait, de egyértelműen természetesen halállal halt meg.

A csütörtöki tárgyaláson a férfinak kegyeletsértésért, a hatóságok félrevezetése és tárgyi bizonyítékok meghamisításának kísérlete miatt kellett felelnie. Mint a bíró kérdésére adott válaszaiból kiderült, a nő holttestére az ágyában talált rá, s mivel be volt lőve, nem emlékezett semmire, azt hitte, drogmámorában ő ölte meg. Pánikba esve először egy láncfűrésszel próbálta a tetemet feldarabolni, de miután ez nem sikerült, inkább bebetonozta, majd – félelmében – kitalálta a saját elrablásáról szóló mesét.

(Fotó a tárgyalásról: APA/STRINGER, APA/ERWIN SCHERIAU)

A tárgyalás mindössze tíz percig (!!!) tartott, s máris megszületett az ítélet – tíz hónap börtön, felfüggesztve. A vádlott azonnal elfogadta az ítélet, ami azonban még nem jogerős – írta az osztrák lapra hivatkozva a Bors.

Előzmények itt: Ausztriában, bebetonozva találtak rá egy Nagykanizsáról eltűnt nőre.

Biciklist, gyalogost ütöttek el Kanizsán

Sajnos ismét súlyos sérülésekkel járú gázolások történtek Kanizsán.

Egy zákányi nő Nagykanizsán a Vár úton közlekedett szerdán 5 óra 25 perckor egy Suzuki típusú személyautóval, amikor balra kanyarodás közben eddig még tisztázatlan körülmények között elütött egy kerékpárral közlekedő nőt, aki elesett.
A balesetben a biciklis nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

Szintén szerdán Nagykanizsán, egy férfi 14 óra 45 perckor a Dózsa György úton közlekedett Skoda típusú személyautójával és a hozzákapcsolt pótkocsival, amikor a gyalogátkelőhelyhez érve eddig még tisztázatlan körülmények között elütött egy nagykanizsai férfit.
A balesetben a gyalogos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

(Helyszínelési fotók:  Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

1 754 755 756 757 758 934