Sorsok…Emberek…

Megjelent Vizvári József (Pipás) nagykanizsai író, újságíró, a Budapesti Krúdy Gyula Irodalmi Kör írójának ötödik könyve a „Sorsok… Emberek… című novelláskötete.
A könyvben a szerző az emberi sorsok tanulságul szolgáló példáiról ír.
A történetek valós emberi sorsok, életek, megtörtént események elbeszélése.
Az író a novellák közé belecsempészett egy-egy szomorú, de humoros történetet is.
Vízvári József legújabb kötete megrendelhető a szerző 06/30/413-6995-ös telefonszámán.
(Fotó: Pusztafi Attila)

Ennyit keresnek a kanizsai alpolgármesterek

Karádi Ferenc Gyula és Tóth Nándor főállású alpolgármesterek havi bruttó illetményének összegét a polgármester illetményének 80 százalékában, azaz havi 797.760 forintban állapította meg január 26-i soros ülésén a kanizsai közgyűlés.

Mindkét alpolgármester további 119.660 forint összegű költségtérítésre jogosult, ami az illetményük 15 százaléka.

Korábban megírtuk, hogy Dénes Sándor polgármester illetménye 997 200 forintra nőtt, költségtérítésének összege ez év január elsejétől 149 580 forint.

(Fotó: Advent idején a nagykanizsai White House. Kisházi Gergely)

Tavi üledékmintákat gyűjtenek a Balaton jegéből

Tavi üledékmintákat gyűjtenek kutatók a Balaton jegéből, hogy vizsgálataikkal közelebb juthassanak a globális felmelegedés várható hatásainak megértéséhez.
A Magyar Tudományos Akadémia MTI-hez eljuttatott pénteki közleménye felidézi, hogy idén a befagyott Balaton jege elérte a 30 centiméteres vastagságot, ezért az MTA kutatói fúróexpedíciót szerveztek a jégre, hogy a tavi üledékek vizsgálatával rekonstruálni tudják a múlt éghajlatát.

(A mintavétel)

A kutatók három napig dolgoztak a tavon Balatonudvari és Balatonszárszó közt. A mintavételezéshez szükséges felszerelést szánokon juttatták el a parttól csaknem négy kilométer távolságban lévő fúráspontokhoz, amelyek kijelölése során arra törekedtek, hogy illeszkedjenek a Balatonon végzett korábbi történeti kutatásokhoz.

A tó északi partjainál akár 17 ezer éves üledékek is találhatók, a déli partok közelében az üledék fiatalabb. A lágy iszapot egészen három méteres üledékmélységig kézi erővel sikerült mintázni, három méter alatt sekélyvízi környezetet jelző, homokos, csiga- és növényi maradványokban gazdag, keményebb üledéket találtak, ami feltehetőleg a tó kialakulásának időszakára volt jellemző.

(A minták)

A kiemelt, átlagosan 4-4,5 méteres üledékoszlopokat számos vizsgálatnak vetik alá az elkövetkező hónapokban. Az üledék pollen- és árvaszúnyog-maradványainak elemzése több klímaparaméter mennyiségi becslését teszi majd lehetővé, emellett az egyik legfontosabb feladat az üledékek kormeghatározása radiometrikus módszerekkel.

A kutatók célja a területen a Balaton kialakulásától máig végbement klimatikus és olyan fontosabb ökológiai változások, mint a vízszint, a tápanyag-ellátottság, vagy a növényzet minél pontosabb leírása, különös tekintettel az utolsó 2000 évre. MTI (Fotók: Czudor Csaba – Facebook)

Drága a parkolás, kevés a vevő az Erzsébet tér környékén

Visszaesett a boltok forgalma Nagykanizsa központi részén mióta bevezették az ország legdrágább parkolódíját – erre panaszkodnak a tulajdonosok.
Január elseje óta óránként 600 forintot kell fizetni a személyautók után, ha valaki a kanizsai Erzsébet téren parkol.
A kereskedők közös levélben kérték a polgármestertől, hogy mérsékeljék a díjat, de a polgármester közölte: egyelőre nem lesz változás.
(Forrás: RTL Klub)

A kereskedők levelükben azt kérték, vagy csökkentsék vissza a tavalyi 280 forintos óradíjra a parkolási díjat vagy az is megoldás lehet, hogy a 6.500 forintos büntetést csökkentsék.

A polgármester szerint a díjemelés elérte célját, azaz megoldotta a korábban tapasztalt parkolóhely hiányt.

Ítélet várható a kanizsai kórház volt szakorvosa ügyében

A vád szerint 2010 novembere és 2011 márciusa között a szakorvos I. rendű vádlott 23 beteg részére vizsgálat nélkül és jogszabályi feltételek hiányában  írt  fel  gyógyászati segédeszközt (ún.  antidecubitus ülőpárnát). A recepteket a vádlott érdekeltségi körébe tartozó patikában váltották ki.

A vádlott célja az volt, hogy indokolatlanul felírt párnák után igénybe vegye az OEP támogatást, s jogtalan haszonra tegyen szert.
Tettével 2.223.262 Ft kárt okozott az OEP-nek, mert a beváltott receptek után    a    támogatást    a    patikának    elszámolták.


A II. rendű vádlott egy budapesti gyógyászati cég képviselőjeként került kapcsolatban a I. rendű vádlottal, s a két vádlott megegyezett abban, hogy  a  biztosítottak adatait felhasználva hamis recepteket állít ki az I. rendű vádlott, s azokat a II. rendű vádlott által képviselt cég érdekeltségi körében beváltja.

2011 tavaszán az I. rendű vádlott összesen 298 személy részére írt fel vizsgálat  nélkül, jogosulatlanul,  normatív  támogatással  kompressziós gyógyharisnyát. A többség meg is kapta ezt, de előfordult, hogy olyan személyek nevére is váltottak ki, akik nem tudtak erről, s a terméket sem kapták meg.

A két vádlott cselekményével 3.985.057 forint kárt okozott az OEP-nek.
Dr. B.E. és társa ügyében csalás és más bűncselekmények miatt a Zalaegerszegi Járásbíróságon február 22-én ítélethirdetés várható – olvasható a bíróság.hu-n.

A város történetíróira emlékeznek

Domborműavatással, könyvbemutatóval, történettudományi előadásokkal emlékeznek a könyvtár névadójára, a 90 évvel ezelőtt elhunyt Halis Istvánra és a 180 esztendővel ezelőtt született Cser Józsefre szombaton Nagykanizsán, a városi könyvtárban.

Az emléknapon avatják fel Turi Török Tibor szobrász Halis Istvánról (1855-1927) készült domborművét, a keszthelyi múzeumtulajdonos adománya a könyvtár belső terét díszíti majd – mondta el Czupi Gyula igazgató az MTI-nek.

Hozzáfűzte: bemutatják a könyvtár névadójának 1898-ban, Szines mozaik Nagy-Kanizsa történetéből címmel megjelent kötetének reprint kiadását. A 19. századi munka a város történetének egy-egy szakaszát meséli el: egyebek mellett felidézi a törökvilág előtti időszakot, leírja a gólyalábazás hagyományainak kialakulását. Hosszú évtizedeken át Halis István kötete számított a legnagyobb összefoglalónak Nagykanizsa városáról, melynek reprint kiadása kifejezetten a jubileumi év tiszteletére jelent meg – hangsúlyozta Czupi Gyula.


Beszélt arról is, hogy a helytörténész, várospolitikus, író egész életét a város szolgálatában töltötte, a könyvtár Halis István műveit igyekszik digitálisan is hozzáférhetővé tenni.

A szombati rendezvényen a 180 esztendővel ezelőtt született Cser Józsefről (1837-1913) is megemlékeznek. A nagykanizsai származású krónikás az 1894-ben írt újságcikksorozatot az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről. Cser József a szabadságharc idején 11 esztendős kisdiák volt, édesapja a város tisztviselőjeként, strázsamestereként szolgált.

A történetet visszaemlékezései, személyes emlékei nyomán jegyezte le, kötetbe gyűjtött írásait 2009-ben adták ki Nagykanizsa a szabadságharc alatt címmel. A későbbi években Veszprémben néptanítóskodott, relikviákat gyűjtött, emellett az 1860-as évek elejétől csaknem 30 esztendőn át rendszeresen feljegyezte a napi időjárási adatokat. Az utolsó fellelt bejegyzését 1903-ban keltezte – mondta el a könyvtárigazgató.

A szombati emléknapon Kovács Győző Gyula Találkozásaim Cser József tanító úrral című előadásában az időjárás-történeti feljegyzésekről is beszél. Kunics Zsuzsanna és Tugya Beáta Halis István életéről tart előadást, Kardos Ferenc pedig a könyvtár névadójának írásiból olvas fel részleteket. MTI (Fotó: Halis István Városi Könyvtár – Facebook)

Az év sportemberei: Ferinc Vince és Kunics Réka

Ferinc Vince sportrepülő egy motoros sárkánnyal repül Nagykanizsa felett 2017. február 16-án.
A Nagykanizsai Sportrepülő Egyesület tagja a napokban vette át a Nemzeti Versenysport Szövetségtől az év sportolója repülő sportágban elismerést.
A becsehelyi sportember többször nyert az UL (ultrakönnyű repülő) Nemzeti Bajnokságon, tavaly autogyróval repülve világbajnoki címet szerzett az angliai UL világbajnokságon.
(MTI Fotó: Varga György)

A díjátadón a lábtollabdások kiválóságával, a kanizsai Kunics Rékával.

(Fotó: Ferinc Vince – Facebook)

Kanizsa varázsa

Ismét kaptunk néhány fantasztikus kanizsai fotót, melyeknek készítője Megyery Dávid.
A jól sikerült, már-már profi fényképek Nagykanizsát és környékét mutatják be.

Természetesen az örök fotó témát adó Csótó sem maradt ki.
Továbbra is biztatjuk Olvasóinkat, hogy küldjenek fotókat e-mail címünkre, amely a következő:
info@delzalapress.hu.
A KanizsaPress Facebook oldalunkra is várjuk fotóikat privát üzenetben 🙂
Köszönjük szépen!

 

Nagy értékű biciklit loptak el Kanizsán!

Egy Cube Sting márkájú, nagy értékű kerékpárt loptak el Nagykanizsán február 12-én (vasárnap) a keleti városrészből 19 és 21.30 közötti időben.

A használtan is 500 és 700 ezer közötti értékű biciklit keresi a tulajdonosa, aki feljelentést is tett a rendőrségen.

A tulajdonos üzenete:

Kedves ismerőseim. 🙂
Tegnap szeretett bringámtól megfosztottak. 🙁
Ezúton is üzenem a tettesnek (el foglak kapni) 😉
A megosztásokat megköszönném 🙂
Már az egész országból kapom a megosztásokat 🙂
Köszönöm mindenkinek !

Ha valaki tud valamit a bicikliről, az hívja a 06/30/631-9828-as telefonszámot!

Köszönjük szépen!

Évszázados divatrajzokból és viseletekből nyílt kiállítás Nagykanizsán

Krinolin, turnűr, sonkaujj címmel 19. századi divatrajzokból és viseletekből nyílt kiállítás a nagykanizsai Thúry György Múzeumban, ahol az akkoriban elvárt illedelmes viselkedésről is képet kaphatnak a látogatók.

A dél-zalai város múzeuma rendelkezik Magyarországon az egyik leggazdagabb gyűjteménnyel a polgári világ divattörténetéből – árulta el a keddi megnyitón Száraz Csilla, a közgyűjtemény igazgatója. Hozzátette, hogy 2011-ben már bemutatták egy részét ennek a gyűjteménynek, amelyet azóta tovább gyarapítottak, például korabeli színes divatlapokkal, amelyek egy részét most a közönség is láthatja.


A tárlatot megnyitó Rákhely Zsófia divattervező, a Budapesti Metropolitan Egyetem adjunktusa egyebek mellett azzal ajánlotta a látogatók figyelmébe a kiállítást, hogy a régi és az új egymásból merít és egymásra épül, vagyis a divat is egyfajta örök körforgást mutat. A divat jelentése azonban sokat változott a 19. század óta, mert egykor szokást és normát jelentett, ma pedig leginkább gyors változásokat takar.

Az április 30-ig látogatható kiállítás rendezője, Kunics Zsuzsa muzeológus az MTI érdeklődésére elmondta: a tucatnyi öltözet egykori kanizsai polgári családok hagyatékából került a múzeumba, ahol látható egyebek közt egy fasarkú, „egykaptafára készült” – vagyis azonos formájú – női báli cipő is.

Mindegyik öltözékről tudni lehet, hogy hol – például Bécsben vagy Pesten – készíttették és milyen alkalmakkor viselték. Az érdeklődők pedig azt is megtudhatják, hogy a krinolin és a turnűr miféle szoknyaformákat takart, illetve azt is, hogy milyen alkalmakkor és napszakban miféle „toaletben” illett megjelenniük a hölgyeknek. MTI

1 744 745 746 747 748 907