Festői videó a kanizsai Csótóról és környékéről

Facebook oldalunkra privát üzenetben egyre több olvasónk küld szebbnél-szebb fotókat és videókat.

Természetesen mindegyiket – még a korábban érkezetteket is –  igyekszünk cikkben feldolgozni, mint a mostani festői videót is, amelyet Tóth Dávidtól kaptunk.

A mintegy 4 perces, pár hete készült videót Dávid drónnal készítette és érdekessége, hogy nem csak kimondottan a Csónakázó tavat, hanem annak környezetét is bemutatja rajta.

Fogadjátok szeretettel 🙂

lake „Csotó” @Nagykanizsa(Hungary) from David on Vimeo.

Beteg kislánynak adja haját egy nagykanizsai asszony

Nyolc évig növesztette a haját egy nagykanizsai asszony azért, hogy egy rászoruló gyereknek adja azt.
Bolláné Vígh Katalin haja csaknem 60 centiméteres.

Azt mondta, próbálták lebeszélni. Ő viszont úgy gondolja, lehet, hogy rövid lesz a haja, de viszont büszke lesz és arra a kislányra fog gondolni, akinek odaadta.
A tizennégy éves pécsi lánynak – ő kapja a kanizsai hölgy haját – egy ritka betegség miatt születése óta csak foltokban nő a haja, emiatt csak szégyenkezve megy ki az utcára.
A lány az RTL Híradó kamerája előtt tudta meg, hogy parókát kaphat, erre viszont csak akkor kerülhet sor, ha sikerül összegyűjteniük nagyjából 200 ezer forintot.
Ennyibe kerül ugyanis az adomány-hajból a paróka elkészítése.
(Forrás: RTL Klub)

 

A közel 30 éves fűtés és vízvezeték cseréje, felújítása zajlik a kanizsai uszodában

Felújítási munkák miatt augusztus 21-30 között zárva lesz a nagykanizsai uszoda. A strand ezen idő alatt is látogatható.

„Tájékoztatjuk a Tisztelt Vendégeinket, hogy az uszoda épületben (öltözők, zuhanyzók, WC-k, kiszolgáló helyiségeiben, medence térben) a közel 30 éves, elhasználódott, fűtés és vízvezeték cseréjét és felújítását végeztetjük.

 

 

Kivitelezési munkák folynak az uszoda nyitva tartása alatt, időleges, rövid idejű Vendégkorlátozással a 33 m-es medence és tanmedence, szauna használata mellett 2017. 08. 01-től 08. 20.-ig.

 

2017. 08. 21. és 08. 30.-a között az uszoda Vendégek előtt ZÁRVA lesz, mivel ekkor folynak azok a munkálatok, melyek lakottan nem végezhetőek. Ezen időszak alatt lesz a medencék vízcseréje és az uszoda épület nagytakarítása is. A strand az uszoda zárva tartási ideje alatt is (2017. 08. 21. – 08. 30.) 9-18 óra között nyitva tart.

 

A kivitelezés ideje alatt kérjük a Vendégeinket, hogy fokozottan figyeljenek az esetleges balesetek elkerülésére a párhuzamos munkavégzés miatt, melyért a kivitelezővel együtt mi is mindent megteszünk.” – írta Facebook bejegyzésében a Kanizsa Uszoda Kft.

Despacitóval lepte meg az újságírókat Molnár Flóra

A Délzalai Vízmű SE kanizsai sportolója az úszó vb-n nem jutott tovább a selejtezőből 50 gyorson, de a 19 éves tehetség így sem veszítette el jókedvét.
Molnár Flóra miután végzett a kötelező interjúkkal, bemutatta a médiának tánctudását is 🙂

Lehet, hogy meglepő, de a dolognak elég sok köze van az úszáshoz.
Molnár Flórát ugyanis az edzője küldte el táncolni, mert rossz volt a ritmusérzéke, márpedig az kell a pillangóhoz.
De inkább hallgassák meg a történetet tőle, úgy sokkal, de sokkal szórakoztatóbb – írta az Index.

Vizes vb – Molnár Flóra 28. lett 50 méter gyorson

Molnár Flóra a 28. helyen végzett, így nem jutott elődöntőben 50 méter gyorson szombaton a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.
A 19 éves nagykanizsai versenyező – aki ősztől az Egyesült Államokban folytatja tanulmányait – 25.61 másodperccel futamában csak a nyolcadik lett, egyéni csúcsától (24.95) jócskán elmaradt.

„Nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem, nagyon korán volt nekem, de a többieknek is. Azt gondolom sok van még bennem és ki is fog majd jönni. Időben fejlődni kell, hogyha délelőtt lassabban úszom, akkor is bekerüljek” – nyilatkozta Molnár Flóra.

Budapest, 2017. július 29.
Molnár Flóra rajtol a női 50 méteres gyorsúszás előfutamában a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 29-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Vizes vb – Molnár Flóra 19. lett 50 méter pillangón

Molnár Flóra a 19. helyen végzett, így nem jutott elődöntőbe 50 méter pillangón pénteken a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.
A 19 éves nagykanizsai versenyező – aki ősztől az Egyesült Államokban folytatja tanulmányait – 26.51 másodperccel futamában a hetedik lett, 26.15-ös országos csúcsától elmaradva.
„Nem volt jó úszás, nem éreztem a vizet egyáltalán.
Talán sprintszámhoz kicsit reggel van. Pedig nagyon vártam, hogy végre hazai közönség előtt úszhassak, eszméletlen érzés volt” – nyilatkozta Molnár Flóra.

Budapest, 2017. július 28.
Molnár Flóra a női 50 méteres pillangóúszás előfutama előtt a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 28-án.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Kis híján tragédia történt tűzhelyen felejtett étel miatt Nagykanizsán

Csütörtök hajnalban ismét tűzhelyen felejtett étel kapott lángra, ezúttal Nagykanizsán egy Akós úti lakásban. Itt is csak a gyors tűzoltói beavatkozásnak és a szerencsének köszönhette az ott lakó ember, hogy nem történt tragédia.

A nagykanizsai eset nem egyedülálló megyénkben. Számos alkalommal előfordult már a tegnapihoz merőben hasonló figyelmetlenség, amikor tűzhelyen felejtett étel gyulladt meg úgy, hogy az ingatlan tulajdonosa közben elaludt a másik szobában.

Az említett esetek mindegyikében emberi gondatlanságról beszélhetünk. Megannyi esetben ételt felejtettek a tűzhelyen az ingatlan tulajdonosok, és vagy elmentek otthonról, vagy elaludtak. Csak a gyors tűzoltói beavatkozásoknak és a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia a gondatlanságokból.

Az esetek nagy részben középmagas épületekben keletkeznek, ahol a füst, tűz a többi lakóban is nagy riadalmat kelthet. A tűzoltók ezekben az esetekben a zárt lakásba is behatolnak, annak érdekében, hogy minél előbb meg tudják fékezni a lángokat és azok ne okozzanak kárt a szomszédos lakásokban.

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ezúton hívja fel a lakosság figyelmét, hogy minden esetben győződjenek meg arról, hogy a készítendő étel a lakás elhagyását követően vagy lefekvés előtt nincs kitéve hőhatásnak.

Alatta nem ég gázláng vagy a villanytűzhely is kikapcsolt állapotban van. Ezzel a kis odafigyeléssel komoly káresetektől, személyi sérülésektől óvhatjuk meg magunkat és embertársainkat is – értesült honlapunk a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól.

(Fotók: Nagykanizsa HTP)

Elveszett egy felnyergelt ló Nagykanizsán

Csütörtökön elveszett egy felnyergelt pejtarka kanca ló a kanizsai Csótónál.

Gazdája kérése:

„ELVESZETT!!!!!!!!
Tegnap (július 27-én) este 6-kor a Kanizsai Csónakázó tó melletti erdőben eltűnt egy felnyergelt pejtarka kanca ló.
Nem rúg, nem harap, kérem, aki látja, tudja, meri fogja meg!!!
Ami még fontosabb, hívjon fel a +36 70 617 49 04 telefonszámon!!!
Kérlek, osszátok, csoportokba is, hogy minél hamarabb előkerüljön!!
Természetjárók, biciklisek, túrázók, motorosok, tájfutók, vadászok, lovasok, mindenki segíthet!!
(Forrás és fotók: Jezerniczky Anna – Facebook)

A nagykanizsai Lubics Szilvia újból nekivágna a világ legextrémebb futóversenyének

Lubics Szilvia újból nekivágna, s az idei negyedik helyénél előrébb szeretne végezni a világ egyik legmegerőltetőbb ultrafutóversenyén, az amerikai Badwateren.
A nagykanizsai sportoló csütörtökön Lentiben tartott sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a 217 kilométeres viadal – amelyet 36:09:12 órás időeredménnyel teljesített – nem a hossza, hanem a rendkívüli körülmények miatt számít a világ egyik legextrémebb futóversenyének.

Az indulók a kaliforniai Halál-völgyből rajtoltak, az Egyesült Államok legmélyebb pontjáról, a tengerszint alatti 85 méteres magasságon elterülő Badwater-medencéből, és a 2530 méter magas Whitney-hegy lábánál értek célba. Az útvonal összesen 4450 méter szintemelkedést tartalmaz, s a versenyzőknek 48 óra alatt kell teljesíteniük a távot. A Halál-völgyben éjszaka is 40 Celsius-fokos hőmérsékletben, nappal pedig néha 50 fok felettiben kellett teljesíteni a távot.

A sportoló úgy fogalmazott: Európában már teljesítette a legnehezebb ultrafutóversenyeket, ezért keresett olyan kihívást, ami ezeken túlmutat. Európai versenyzőként pedig azért is nehéz volt a felkészülés, mert a Badwater a sivatagi körülmények miatt „valamilyen szinten ugrás az ismeretlenbe”.

Lubics Szilvia hozzátette, hogy családja, három fia és fogorvosi praxisa mellett tudott csak felkészülni kemény edzésekkel, például szaunában végzett futóedzésekkel. Nem volt konkrét eredményelvárása, de hogy jól sikerült a felkészülés, azt az is bizonyítja, hogy ő volt a legjobb európai, az őt megelőző futók mind amerikaiak voltak.
A sportember elmondása szerint újból szívesen teljesítené a viadalt, s úgy véli, a mostaninál mindenképpen jobb eredményt tudna elérni.

A versenyzőt támogató Zala Megyei Közgyűlés elnöke, Pál Attila a sajtótájékoztatón elmondta: az átlagember csak csodálattal tudja nézni, hogy a folyamatosan az emberi teljesítőképesség határait feszegető sportoló milyen eredményekre képes. A zalai önkormányzat ezért is állt a Magyar Becsületrenddel és Zala Megye díszpolgári címével kitüntetett futónő mellé és nyújtott anyagi támogatást ahhoz, hogy a Badwaterről egy 25 perces film készüljön, amelyet várhatóan ősszel mutatnak be – fogalmazott.

Lubics Szilvia a második magyar nő, aki a Badwateren célba ért, az első Pallos Judit volt 2006-ban. MTI (Fotók. Lubics Szilvia – Facebook)

 

Utcán parkoló kocsikról lopnak katalizátorokat Kanizsán

Úgy látszik, hogy valamilyen biznisz lehet katalizátorokat adni-venni, mert egy újfajta lopási módszer tapasztalható Nagykanizsán.

Egészen pontosan a parkoló autókról lopják a katalizátorokat a városban.

Egy magát megnevezni nem kívánó kanizsai olvasónk ezt írta nekünk kedden:

„Sajnos saját kárunkon tapasztalhattuk meg a mai napra virradóan, hogy egyterű, dízel családi autónk (Citroën Xsara Picasso) aljáról ismeretlenek eltulajdonították a katalizátort, melynek ára százezres nagyságrendű.
A rendőrségi feljelentés megtörtént, és azt az információt kaptuk, hogy nem mi voltuk az első károsultak.
Jó lenne az ilyen esetekre valamilyen úton-módon felhívni az emberek figyelmét.
Mi is megtettük volna a szükséges óvintézkedéseket, ha előbb hallunk róla.”

(Fotó: police.hu)

Sajnos vannak katalizátor lopásra szakosodott bűnbandák.

Legutóbb a rendőrség két férfit fogott el, akik szinte az egész országban lopták a parkoló autók katalizátorait, köztük Zala megyében is. Ők 71 rendbeli ilyen cselekménnyel gyanúsíthatók, a keletkezett kár mintegy 15 millió forint.

Hogy miért lopják a katalizátorokat?

A kipufogó szerviz szerint ezért.

Sajnos jói deje elterjedt már a katalizátor lopás (“platinázás“), és bár ez a károsultaknak sovány vigasz, ez nem csak országos, hanem nemzetközi probléma. Azért lett közkedvelt a tolvaj bűnözők körében, mert a használt, gyári katalizátorok relatív jó áron eladhatók, ugyanis a katalizátor kerámia a jó hatásfok érdekében olyan nemesfémekkel van bevonva, mint az arany és a platina.
Fontos megjegyezni, hogy ipari nemesfémekről és milligrammokról van szó. Külföldön a rossz gyári katalizátorok újrahaszosítására felépített gyárak a nemesfémeket kémiai eljárással kinyerik, és a kerámiát illetve a katalizátor házat újrahasznosítják.

Elsősorban a diesel és turbodiesel motorral szerelt kisteherautók, egyterűek vannak veszélyben, mert ott egyes típusok katalizátora viszonylag jó nemesfém bevonattal rendelkezik, és beférnek alá emelés nélkül a tolvajok.

Általában egy speciális láncos kézi szerszámmal szinte hangtalanul levágják vagy lecsavarozzák a katalizátort a kipufogócsőről, a sofőr pedig csak a gépjármű beindítása után szembesül a problémával. Sajnos az a tapasztalat, hogy nem csökken az ilyen bűnözés és ahogy a magasabb építésű autók alól fogynak a katalizátorok, úgy esnek áldozatul a személyautók. Hallottunk már fényes nappal egy lakótelepen akkus flexel levágott katalizátorról is, ráadásul az autót még egy emelővel is felemelték…

Mit tehetünk a katalizátor lopás ellen? Sajnos nem sokat.

Amennyiben van lehetőség a gépjárművel zárt térben parkolásra, mindenképpen azt válasszák, hogy ne legyen könnyű célpont a katalizátor!

Talán az is megelőzés lehet vagy éppen alkalmas a későbbi azonosítására, hogy valamilyen térfigyelő hatókörében parkoljuk le autónkat.

1 706 707 708 709 710 906