Közel 1100 háztartásban még nincs áram Zalában

Vas és Zala megyében mintegy háromezer-ötszáz háztartásban továbbra sincs áram, mert a csütörtök esti viharban megsérült villanyvezetékek és oszlopok javítása szombatra húzódott. Győr-Moson-Sopronban az éjszaka mindenhol megszűnt az áramkimaradás – tájékoztatta szombat reggel az E.ON szóvivője az MTI-t.

Egyházi Nikoletta elmondta, hogy Vas megyében 2428, Zalában pedig 1081 fogyasztónál nincs áram.
Hangsúlyozta: a szolgáltató továbbra is teljes létszámban, az ország más régióiból átcsoportosított szakemberekkel és alvállalkozók bevonásával dolgozik a helyreállításon.

Először a középfeszültségű hálózatot javítják, és utána következik a kisfeszültségű hálózat egy vagy néhány fogyasztási helyet érintő hibáinak megszüntetése.

A munkát továbbra is nehezíti, hogy egy-egy hálózatszakaszon – főként az erdőkben – gyakran három-négy ponton is elszakították vagy megrongálták a villamos hálózatot a kidőlő fák.
Csütörtök este a régióban még 120 ezer fogyasztónál nem volt áram. MTI (Fotó: e.on – Facebook)

Elhagyta Nagykanizsát és az országot Molnár Flóra

Mint ismeretes, a kiváló nagykanizsai olimpikon úszó az USA-ban tanul tovább.

Flóra egy Alabama állambeli egyetemen folytatja úszókarrierjét és tanulmányait.

A tehetséges úszó mostanában nem jön haza, de lehet, hogy decemberben visszarepül Európába és rajthoz áll a koppenhágai rövid pályás úszó EB-n.

Molnár Flóra ma ült repülőre, az Amerikai Egyesült Államokban gyógyszerészetet fog tanulni.

Édesanyja Molnárné dr. Gulyás Enikő nehéz szívvel, de muszájból engedte el, a barátok is hiányozni fognak – hangzott el a videóban.

(Videó: Kanizsa TV)

Nagykanizsai gyilkosság – lakhelyelhagyási tilalom a késelő feleségnek

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2017. augusztus 10. napján hozott határozatot azzal a gyanúsítottal szemben, akit a néhány nappal ezelőtti, Nagykanizsa kisbagolai részén történt emberöléssel gyanúsítanak.

Az emberölés bűntettével gyanúsított nővel szemben a bíróság – az ügyészi indítvánnyal egyezően – lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, tekintettel a gyanúsított személyi körülményeire, egészségügyi állapotára, illetve a beismerő vallomására. Az intézkedés az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig tart.

A végzés jogerős – tudtuk meg dr. Beznicza Árpádtól a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivőjétől.

(A fotó illusztráció)

Korábban írtuk, hogy az elhunyt Kozári Lajos felesége (Ildikó) részletes, beismerő vallomást tett a nyomozóknak.

Az 51 éves nő a Kisbagolai úton, egy ház teraszán szúrta halálra az 53 éves nagykanizsai sportembert.

Kozári Lajos (Kocka) temetése augusztus 14-én (hétfőn) 13:00 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben aznap reggel 8:30-kor gyászmise a nagykanizsai Felső templomban.

A család részvétnyilvánítás mellőzését kéri!

Lecsapott a vihar Nagykanizsára

A csütörtök esti orkán erejű széllel érkezett vihar lecsapott Nagykanizsára is.

A több mint 100 kilométeres sebességű szél több épületben és a természetben, főleg a fákban okozott jelentős károkat.

Szalai Szilveszter ezen a fotón azt örökítette amikor a vihar megérkezett a város fölé.

A helyi hivatásos tűzoltóknak is sok helyen kellett menteniük a menthetőt.

Az MTI fotósa Varga György azt kapta lencsevégre, amikor a lánglovagok a Dobó István utcában dolgoztak, ahol egy családi ház tetőszerkezetét rongálta meg a tomboló szél.

Épp most zajlik Kanizsán a Könnyűrepülő Európa-bajnokság.

A kiskanizsai repülőtérnél parkoló egyik motoros sárkányrepülő szárnyát is letörte a viharos szél. Erről szintén az MTI fotósa készített éjszakai fényképet.

Szemlics Tamás két péntek reggel készült fotót küldött, amelyeken az látszik, hogy a kanizsai DKG tanműhelyénél két nagy nyírfát csavart ki a szélvihar.

Egy közel 30 éves meggyfa is kettéhasadt a csütörtök esti viharban Nagykanizsán. Fotó: Baumann Bernadett.

Ha esetleg olvasóink készítettek fotókat a nagykanizsai viharkárokról, azt legyenek szívesek megküldeni nekünk a KanizsaPress nevű Facebook oldalunkra privát üzenetben vagy az info@delzalapress.hu e-mail címünkre.

Az olvasói fotókkal ezt a cikket szeretnénk bővíteni.

Szavazzon, hogy Nagykanizsa legyen a Legvirágosabb Úti Cél 2017-ben

Eljött a nehézsúlyú játékosok ideje!
Ezúttal ugyanis az 50.000 fős lélekszám feletti városokon a sor, hogy megmutassák szépségüket és eldőljön, ki méltó közülük a legvirágosabb úti cél címre!

Nincsenek sokan, de annál elszántabban küzdenek az elsőségért!
Ahogy az előző körökben is, a nyertes helység szép oklevelet, egy szerencsés szavazó pedig ajándékot kap.
Szavazni 2017. augusztus 13-án éjfélig lehet, a képek alatt a tetszik gomb megnyomásával!
Részletes játékszabály: ITT.

(Forrás: Virágos Magyarország – Facebook)

Zivatar, jégeső is lehet

A hőség miatt hat déli megyére a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetést adtak ki a meteorológiai szolgálat csütörtökre. Északnyugaton délutántól heves zivatarok is lehetnek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: csütörtökön tetőzhet a hőség, szinte mindenütt 27, a Dél-Alföldön 29 fok feletti középértékek várhatók. A tartós hőség miatt az egész országra figyelmeztetéseket adtak ki. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Somogy és Tolna megyében van érvényben a harmadfokú (piros) figyelmeztetés. Az ország többi területére másodfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt.
A legmagasabb hőmérséklet 34-38 fok között valószínű. Késő estére 25-30 fok közé csökken a hőmérséklet.

Kiemelték továbbá, hogy a késő délutáni óráktól a Nyugat-Dunántúlon néhol lehet zivatar átmeneti viharos széllökések, jégeső és intenzív csapadék kíséretében. Kisebb eséllyel akár heves zivatar is kialakulhat 80 kilométer/órát meghaladó szélrohamokkal. Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyére a heves zivatarok veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. MTI

Halál a hegyen – Gyászol a nagykanizsai sportélet

Kozári Lajos (KOCKA)
“53 évet élt”

Mélyen megrendülve értesültünk, hogy 2017. augusztus 6-án (vasárnap) hajnalban tragikus hirtelenséggel elhunyt a városszerte népszerű sportember.

Kozári Lajos “Kocka” temetése 2017. augusztus 14-én 13:00 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben aznap reggel 8:30-kor gyászmise a nagykanizsai Felső templomban.

Részvétnyilvánítás mellőzését kéri az egész család!

Sorsom közbe szólt, elköszönni nem tudtam tőletek, “SZEVASZTOK” Barátaim Isten veletek!

(Forrás: Zala Megyei Kézilabda Szövetség)

Őrizetbe vették a rendőrök azt az asszonyt, aki vasárnap halálra szúrta a férjét Nagykanizsán – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szerdán.
Vasárnap hajnali két óra körül érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Nagykanizsán, a Kisbagolai úton, egy ház teraszán szúrt sebbel találtak egy 53 éves helyi férfit. A férfi a helyszínen meghalt.

A nyomozás eredményeként a rendőrök szerdán emberölés megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a meghalt férfi feleségét, aki részletes beismerő vallomást tett. Az 51 éves nagykanizsai nőt őrizetbe vették.
A rendőrség vasárnap adott először tájékoztatást az esetről, de az akkori közlés szerint a helyszíni szemle után még nem sikerült egyértelműen tisztázni, hogy emberölés történt-e. MTI

Előzmények honlapunkon itt:

Leszúrtak egy férfit Nagykanizsán?

És itt:
Vizsgálja a rendőrség a nagykanizsai halálesetet

Nagykanizsán várják a migránsokat?

A menedékkérők átmeneti elhelyezési ügyének harmadik hulláma is elérte Zala megyét. Előbb Keszthely szomszédsága, majd Zalavár került szóba ideiglenes otthonként a Migration Aid jóvoltából. Eddig még egyik helyen sem történt „beköltözés”.
S most Kanizsán lett ez téma.

(Az üresen álló épület a Király utcában)

Tegnap kaptuk a hírt, hogy a dél-zalai városban egy többszintes üres irodaházba matracokat és egyéb berendezési tárgyakat szállítanak.
Megindult a kombinálás: lehet, hogy menedékkérők átmeneti szállása lesz a Király utca 14. szám alatti, hosszú ideje üresen álló ingatlan?
Megkerestük az épület tulajdonosának, az MM Ötlet Kft.-nek a képviselőjét, Madarász Miklóst, aki a következőket mondta lapunknak:

„- Kormányzati szinten, a plázastop bevezetésével döntöttek az épület tervezett sorsáról, ugyanis már rég egy áruházat alakítottunk volna itt ki.
Valamit kezdeni kell az üres épülettel, ha menedékkérők szállnak itt meg, akkor ők lesznek benne.”

(Forrás: Zalatáj Kiadó)

Az épület tulajdonosa az állami tévének (a nagykanizsai anyag 7,15-től látható) azt mondta, hogy több érdeklődő is van az ingatlan iránt, de tudomása szerint nincs olyan közöttük, amely kifejezetten a bevándorlók elhelyezésével foglalkozik.

Madarász Miklós kijelentette, amíg övé az épület, addig abban nem lesznek bevándorlók.

Ha elmennék egyszer Kanizsára

Nagykanizsa múltját és saját emlékeit idézte fel Horváth Tibor olvasónk a KanizsaPress Facebook oldalunkra írt írt látogatói bejegyzésében.
Érdemes elolvasni, nagyon szép!

 

„Komár” után eldönteném, melyik lehajtón szálljak ki az M7-ről. Onnan, már tudnám.
Először, az Ady úti régi kollégiumunkat nézném meg, ha az egyház szolgái beengednének. Ahol négy felejthetetlen évet töltöttem. Ahol benyomtuk a krumplistésztát akkor is, ha Doma néni átlépett a kondér fölött. Meghallgatnám, áthallik-e még a harangszó a betegszobába.

 

(A szerző Horváth Tibor profilképe a Facebookon

 

Aztán a Zsigmondy-t keresném föl, aminek akkoriban „OLAJIPARI” volt a neve. És a Zeneiskola „kistermét”, ahol a negyedik évet végigvidámkodtuk (helyszűke miatt lettünk kihelyezettek). Számát sem tudom a lyukas óráknak, mégis 4,3 lett az érettségi átlagunk! Egy valaki mindig pontosan érkezett az órákra: drága Kiss Gizella!
Elmennék a régi vasút-pálya felé (gondolom, csak az emléke van már), ahol óriási meccseket játszottunk a fekete salakon. (Egyedül Silló Elemér maradt közülünk felismerhetően tiszta.)

 

(Édességbolt régen Nagykanizsán)

 

Hogy nézhet ki ma, a Romlottvár, a Potyli-part, ahol a szörnyű illatú Harmónia cigiket füstöltük? Meg a sétakert… Onnan, átmennék a temetőbe… Istenem! Hány sírt kellene meglátogatnom… Az Eötvös tér: Vécsi néni mutatta meg, hol van elásva a Trianon-emlékmű.

 

A Muskátli, a Rózsakert, a Csengery-borozó… és a nyikorgó-székes (Postás?) mozi, az utca végén… A padok, a Sugár úti Moziparkban. (Van-e még oldalpáholy?) Ülnék egy fél órát a Szabadság – ma Erzsébet – tér kőpadjain (ha még van ilyen) megnézném a volt Igazságügyi Palotát. (Minden évben letakarta valaki a felirat „I”.betűjét.) Itt volt a buszmegálló. „Autóbusz indul a négyes kocsiállásból, Palin, Korpavár, Zalaszentbalázs, Hahót, Bak, Zalaegerszegre…” A kettesből pedig Sormás, Becsehely, Borsfa, Bánokszentgyörgyre…

 

(Az Inkey kápolna. Fotó: Vincze Lajos)

 

A régi bányász pálya! Ahol a törzsszurkolók minden vesztes meccs után sírva emlékeztek a legendás csatársorra: Héjja-Lyka-Fekete… A Gépgyár nehézgép szerelő csarnoka, ahol Feyler és Váradi mesterek zsíros kenyerét ettem!

 

Elmennék a „Récsei” út felé. Megnézném, maradt-e valami a volt orosz laktanyából, ahol utáltam katona lenni! És tényleg szép lett az Inkey-kápolna? Hatalmasakat beszélgetnék Lakatos Petivel, Gyenese Tyutyuval, Megyery Misivel – és még vagy húsz nevet sorolhatnék… Megnézném a padot, ahol az érettségi szünetben Tóber Ernő – rokoni alapon – segített matekból.
Soha sem felejtettem el: – Ha azt meg tudod fogalmazni, hogy mit nem értesz, már félúton vagyunk a megoldás felé…
Emlékeket idéznénk Uzsokiéknál Marika húgommal és Lacival. Meg Schmidt Marival… Aztán tennék egy körutat, a Borsfa – Bánokszentgyörgy – Söjtör – Vasvölgy – Hahót – Gelse útvonalon.

 

(A nagykanizsai várkapu. Fotó: Kisházy Gergely)

 

Aztán pedig rájönnék, egy hét sem lenne elég, hogy mindent végigjárjak… Egy másik hét pedig, hogy találkozzak régi meg új barátaimmal…
Ha elmennék egyszer Kanizsára…

Tömeges rosszullét a Flextronics zalaegerszegi gyárában

A rendőrség nyomoz az ügyben.

Információnk szerint tömeges rosszullét történt a Flex zalaegerszegi B-gyárában. Úgy tudjuk, hogy a délutáni műszak 22 dolgozója lett rosszul, de a mentőknek senkit sem kellett kórházba szállítani.
Értesüléseink szerint a rosszullét összefüggésbe hozható a csarnokban zajló padozat-felújítási munkával.

(Fotó: Facebook)

Bán Kitti, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense érdeklődésünkre elmondta:
„A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben.”

Hívtuk Vizi Balázs gyárigazgatót is, aki nem volt elérhető. Ígéretet kaptunk, hogy visszahív bennünket, vagy levélben válaszol kérdésünkre.

 

Megkerestük a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, ahol Bangó Szilárd sajtóreferens elmondta:
„2017. augusztus 6-án (vasárnap) 20:45 órakor tájékoztatta a rendőrség a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányító ügyeletét, hogy a Flextronics Posta úti csarnokában több ember, felújítási munkálatok közben rosszul lett. A helyszínre a zalaegerszegi hivatásos tűzoltók vonultak egy gépjárműfecskendővel és hat fővel, továbbá a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a katasztrófavédelmi mobil labor két-két fővel.

A helyszínen végzett mérések során a katasztrófavédelem munkatársai veszélyes anyagot veszélyes mértékben a több ponton és többször megismételt mérések során sem detektáltak. Az esettel összefüggésben tűzoltó beavatkozásra nem volt szükség.

A katasztrófavédelem munkatársai az esetről értesítették az egészségügyi és a munkavédelmi hatóságot. A katasztrófavédelem az eseménnyel összefüggésben hatáskörrel nem rendelkezik, így hatósági eljárást (vizsgálatot) nem folytat.”

 

A Flextronics zalaegerszegi gyáregységében vasárnap este történt balesettel kapcsolatban a Zala Megyei Kormányhivatal az alábbi tájékoztatást adja:

Az ügyben a kormányhivatal munkaügyi és munkavédelmi osztálya vizsgálatot folytat.
Az előzetes adatok szerint az üzemcsarnokban egy külső vállalkozó padlófelújítást, műgyantaöntést végzett. A munka során felhasznált vegyi anyag kipárolgott a munkahely légterébe és a gépsorok mellett dolgozók feltehetően ezt az anyagot lélegezték be és ez okozta a rosszullétüket, amely jellemzően fejfájás, hányinger, köhögés voltak.
A munkavédelmi hatóság vizsgálja a munkavégzés, a padlófelújítás körülményeit.

 

A vizsgálat során az összeszerelő üzemtől kapott információk alapján elsősegélynyújtóik összesen 27 embert láttak el az előbb említett tünetek alapján a mentők kiérkezése előtt. Minden dolgozót, aki rosszullétre panaszkodott, rendkívüli orvosi vizsgálat keretében foglalkozás-egészségügyi szolgálat vizsgálni fogja.
A kormányhivatal információi alapján valamennyi dolgozó jelenleg jó állapotban van.
A vizsgálat eredményei a későbbiekben várhatóak.

Jelenleg az üzem biztonságos, hétfőn reggel a munkakezdés a dolgozók tájékoztatása mellett rendben elindult.”

Tegnap elküldött levelünkre Vizi Balázstól, a Flex gyárigazgatójától még nem érkezett válasz.

(Forrás: Zalatáj Kiadó)

1 703 704 705 706 707 906