Kigyulladt egy traktor Nagyrécsénél

Kigyulladt egy traktor Nagyrécse térségében, a 7511-es út közelében, a dűlőúton május elsején a délelőtti órákban. A traktor teljes terjedelmében égett, amikor a nagykanizsai hivatásos tűzoltók kiérkeztek a helyszínre.

Az egység két vízsugárral eloltotta a lángokat – közölte honlapján a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. (Fotók: Nagykanizsa HTP)

Traktorral ütköző motoros vesztette életét Hahóton

Meghalt egy motoros, miután traktornak ütközött a 74-es főúton, Hahóton – közölte a police.hu oldalon a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Hétfőn, nem sokkal 12 óra után, egyelőre ismeretlen körülmények között ütközött össze a motorkerékpár és a traktor. A baleset következtében a motoros – az MTI információja szerint egy fiatal férfi – a helyszínen életét vesztette.

A helyszínelés ideje alatt a 74-es főút érintett szakaszát a rendőrség teljes szélességében lezárta, a járműforgalmat elterelték – tudatta az állami hírszolgálat.

A Zala Vármegyei rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2023. május 1-jén 12 óra 30 perc körül Hahóton, a Csányi László utcában eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy motorkerékpár és egy traktor.

A baleset következtében a motoros a helyszínen életét vesztette.

A helyszínelés ideje alatt teljes útlezárás van érvényben az érintett útszakaszon, a rendőrök kerülőutakra irányítják a forgalmat.

Kérjük a gépjárművezetők fokozott óvatosságát és türelmét! – írták.

Honlapunk úgy értesült, hogy a baleset során egy 25 éves zalaegerszegi férfi vesztette életét.

Frissítés: A helyszínelés befejeződött, a forgalom ismét zavartalanul haladhat. (Helyszínelési fotók: Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság)

Esernyőt fel: záporok, zivatarok érkeznek május első hetében

Változékony lesz az időjárás május első hetében: napsütésre, de záporokra, zivatarokra is számítani kell. Hajnali fagyok már nem várhatók, és helyenként bőven 20 Celsius-fok feletti csúcsértékek is lehetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn, május 1-jén az ország északkeleti harmadán derült lesz az ég, de másutt is sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Csapadék nem lesz, a délkeleti szél csak Sopron körül erősödhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

(Szivárvány Nagykanizsán 2023, április 29-én, szombaton. Fotó: S. Varga György/KanizsaPress)

Kedden délnyugat, nyugat felől megvastagszik a felhőzet, az ország nyugati felén-kétharmadán egyre több helyen várható eső, zápor, néhol zivatar. A délkeleti, keleti, majd a Dunántúlon az északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalra általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő, de északkeleten 4-7 fok is lehet. Délután 16-25 fok várható, délkeleten lesz a melegebb, a csapadékosabb nyugati vidékeken pedig a hűvösebb.

Szerdán nagyrészt erősen felhős, borult idő várható, majd a nap második felétől a Dunántúlon már egyre nagyobb területen felszakadozik a felhőzet. Több helyen előfordul eső, zápor, néhol zivatar, az északi szél főként a Nyugat-Dunántúlon sokfelé megerősödhet. Hajnalra többnyire 9 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet, délutánra általában 18 és 23 fok közé melegszik fel a levegő, de a tartósabban csapadékos tájakon több fokkal hidegebb is lehet.

Csütörtökön országszerte felszakadozik a felhőzet, több órára kisüthet a nap. Helyenként előfordulhat eső, zápor és az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül. A hőmérsékleti minimum többnyire 5 és 11, a maximum 16, és 21 fok között ígérkezik.

Pénteken a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüthet a nap és csak néhol fordulhat elő kisebb csapadék. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali 5-11 fokról 18 és 24 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lehet az ég, több helyen kell csapadékra számítani. Időnként megélénkül az északi szél. Hajnalban 7-13, délután általában 19-24 fokot mérhetünk, de a csapadékos részeken hidegebb is lehet.

Vasárnap nagyrészt erősen felhős, borult időre van kilátás, több helyen előfordulhat csapadék. Sokfelé megélénkül, néhol megerősödhet az északi, északkeleti szél. A minimumhőmérséklet 7 és 13, a maximum általában 16 és 22 fok között valószínű, de nyugaton alacsonyabb, délkeleten magasabb értékeket is mérhetnek – olvasható az előrejelzésben.

Karbantartás miatt kedden 15 helyen nem lesz víz Kanizsán

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt. 2023. május 2-án (kedden) az éjszaka folyamán 23:00-5:00 között hálózat karbantartási munkálatokat végez a Nagykanizsa, Kodály Zoltán utcában található tolózár aknában.

A karbantartás ideje alatt a vízszolgáltatás szüneteltetése lesz tapasztalható Nagykanizsa város alábbi részein:

Rózsa utca 2-12/9, 1-15

Hevesi S. utca

Liszt F. utca

Kodály Z. utca

Bartók B. utca

Csokonai utca

Platán sor

Attila utca

Teleki utca 1-17.

Bíbor Business Center Nk. Petőfi S. utca 1.

Nagykanizsa Járási Hivatal Nk. Eötvös tér 16.

MOL benzinkút Nk. Balatoni utca

Kanizsa Nyomda-Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. Nk. Petőfi S. utca 5.

Kanizsa Aréna

Idősek Gondozóháza Nk. Teleki u. 25.

A karbantartásból adódóan, esetlegesen víz elszíneződés is tapasztalható lesz.

Felhasználóink a víz elszíneződését az ingatlanon belül, a vízvételi helyeken, pár perces vízvétellel tudják megszüntetni.

Megértésüket és türelmüket előre is köszönjük! – közölte Facebook oldalán pénteken a Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt.

Börtönből csaltak a cellatársak, Kanizsán tárgyalják az ügyüket

A vád szerint a III., a IV., az V. és a VI. rendű vádlottak 2020-ban büntetésüket töltötték a Szombathelyi Büntetés-végrehajtási Intézetben, ahol 2020 szeptemberétől azonos cellába kerültek.

Egymás között megbeszélték, hogy telefonos csalások elkövetéséből próbálnak meg jövedelemhez jutni, melyhez az intézmény által rendelkezésükre bocsátott, valamint engedély nélkül tartott mobiltelefonjaikat és SIM-kártyáikat használták.

Cselekményüket a börtönön kívül az I. és a II. rendű vádlottak segítették. 2020 október elején a III. rendű és a VI. rendű vádlottak az ország különböző településein élő lakosokat hívtak fel, hogy a Telekom által tartott sorsoláson pénzt nyertek, azonban annak átvételéhez banki tranzakciót kell végrehajtaniuk. Ezt két alkalommal a IV. rendű vádlott mobilján tették meg.

A sértett férfiakat rávették, hogy az általuk megadott bankautomatához menjenek és pénzt töltsenek fel egy általuk megadott mobiltelefonszámra. Két esetben azonban a tranzakció nem sikerült, mivel a sértettek bankkártyáját elnyelte a bankautomata.

2020 október közepén a VI. és a III. rendű vádlottak egy idős nőt is becsaptak azzal, hogy mosógépet és 1 millió forintot nyert. A nő az utasításaik szerint többször töltött fel pénzt a megadott mobilra és utalt az I. rendű vádlott számlájára.

Az I. rendű vádlott a csalássorozat révén összesen 1.090.000 forint utalást kapott. Ebből többször is feltöltötte társai mobilegyenlegét 680.000 forint értékben, 50.000 forint közreműködési díjat megtartotta magának, 360.000 forintot pedig átadott a II. rendű vádlottnak. A nő ezt továbbutalta a börtönben lévő III. rendű és VI. rendű vádlottak családtagjainak, akik átutalták a fogvatartotti számlákra.

Az V. rendű vádlott a telefonhívások lebonyolításában nem vett részt, azonban a cselekmények elkövetéséhez használt mobiltelefonok és SIM- kártyák saját holmija közötti rejtegetésével segítette társait, amiért tőlük élelmiszert és egyéb használati cikkeket kapott.

Cs. R. és társai csalás bűntette és más bűncselekmények minősítésű ügyét május 4-én délután a Nagykanizsai Járásbíróságon tárgyalják, ahol elsőfokú nyilvános előkészítő ülés során a vádlottak meghallgatása várható – olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék nyilvános tárgyalási jegyzékében.

Másodfokú riasztást adtak ki hevesebb zivatarok veszélye miatt Zalára!

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Zala vármegyére az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délután.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Zala vármegyében hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.

(Zivatar Nagykanizsán. Fotó: archív)

Zivatar veszélye miatt elsőfokú (sárga) riasztás van érvényben Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém vármegyék területén.

A meteorológiai szolgálat szombatra kiadott figyelmeztetése szerint elsősorban a Dunántúl nyugati részén labilizálódik a légkör, amelynek hatására zivatarok kialakulására kell számítani a kora délutáni óráktól kezdődően.

Az északnyugatról délkelet felé gyorsan áthelyeződő cellákat helyenként 70-80 kilométer/órát meghaladó széllökés, – döntően 1-2 centiméteres, egy-egy helyen 2 centiméternél nagyobb – jég, valamint intenzív csapadékhullás kísérheti.

A zivatarok este – kisebb számban – a Duna-Tisza közére is átterjedhetnek. Vasárnap az ország keleti felében válnak kedvezővé a feltételek zivatarok kialakulásához, a zivatarokat átmeneti szélerősödés és helyenként apró szemű jég kísérheti – olvasható a közleményben.

Május elsejével eltörlik a maszkviselési kötelezettséget az egészségügyi és szociális intézményekben is

Magyarország kedvező járványügyi helyzetére tekintettel az országos tisztifőorvos május elsejével visszavonta a kötelező maszkviselésre vonatkozó határozatát – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint hétfőtől az egészségügyi és a szociális intézményekben sem a dolgozóknak, sem a látogatóknak nem kell maszkot hordaniuk.

Hozzátették: a kórházigazgatók saját hatáskörben továbbra is dönthetnek a kórházat vagy a kórházon belül bizonyos osztályokat érintően a kötelező maszkhasználatról.

Elhunyt Vágó István

„Váratlanul elhunyt Vágó István barátunk és társunk.

A sikeres televíziós, az ország egykori legnépszerűbb vetélkedőjének vezetője, a Szkeptikus Társaság alapítója, a Demokratikus Koalíció elnökségében sok-sok éven át dolgozó társunk örökre itt hagyott minket.

A tényekért, a tudományért, a rációért és a szabad, európai Magyarországért folytatott küzdelmét mostantól nélküle kell folytatnunk.

A Demokratikus Koalíció Vágó Istvánt saját halottjának tekinti, a párt közössége, politikusai, kollégái, támogatói osztoznak a család gyászában. István, nyugodj békében!” – közölte Facebook oldalán szombaton a Demokratikus Koalíció.

Az 1949. február 14-én született Vágó István szombaton hunyt el.

A főleg televíziós szerepléseiről ismert Vágó István életútjáról, munkásságáról a Wikipédia nyújt pontos információkat.

Jó ha tudja, hogy májusban hol válthatja ki felírt a gyógyszereit Kanizsán

Gyógyszertári ügyeletek május hónapban Nagykanizsán.

2023. május 1.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38.93/319-46208:00-06:00
2023. május 2.PatikaPlusBOSZORKÁNY U. 2.93/516-28020:00-06:00
2023. május 3.ReményGARAY U. 14.93/314-96720:00-06:00
2023. május 4.SalviaRÓZSA U. 6.93/536-61020:00-06:00
2023. május 5.Szent KristófERZSÉBET TÉR 8/2. (Bejárat a Vásár utca felől)93/510-15120:00-07:00
2023. május 6.ZöldfenyőALKOTMÁNY U. 51.93/333-52120:00-08:00
2023. május 7.BelvárosiERZSÉBET TÉR 1.93/310-40319:00-06:00
2023. május 8.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA ARANYSZARVASROZGONYI U. 1.93/311-53120:00-06:00
2023. május 9.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KANIZSA CENTRUMTÁBORHELY U. 4.93/510-13520:00-06:00
2023. május 10.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KATONARÉTITAVASZ U. 26.93/311-60720:00-06:00
2023. május 11.FagyöngySZEKERES J. U. 2-8.93/310-36720:00-06:00
2023. május 12.KeletiZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40220:00-07:00
2023. május 13.KirályKALMÁR U. 4.93/536-62020:00-08:00
2023. május 14.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38.93/319-46219:00-06:00
2023. május 15.PatikaPlusBOSZORKÁNY U. 2.93/516-28020:00-06:00
2023. május 16.ReményGARAY U. 14.93/314-96720:00-06:00
2023. május 17.SalviaRÓZSA U. 6.93/536-61020:00-06:00
2023. május 18.Szent KristófERZSÉBET TÉR 8/2. (Bejárat a Vásár utca felől)93/510-15120:00-06:00
2023. május 19.ZöldfenyőALKOTMÁNY U. 51.93/333-52120:00-07:00
2023. május 20.BelvárosiERZSÉBET TÉR 1.93/310-40320:00-08:00
2023. május 21.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA ARANYSZARVASROZGONYI U. 1.93/311-53119:00-06:00
2023. május 22.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KANIZSA CENTRUMTÁBORHELY U. 4.93/510-13520:00-06:00
2023. május 23.BENU GYÓGYSZERTÁR NAGYKANIZSA KATONARÉTITAVASZ U. 26.93/311-60720:00-06:00
2023. május 24.FagyöngySZEKERES J. U. 2-8.93/310-36720:00-06:00
2023. május 25.KeletiZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40220:00-06:00
2023. május 26.KirályKALMÁR U. 4.93/536-62020:00-07:00
2023. május 27.KiskanizsaiBAJCSY ZS. U. 38.93/319-46220:00-08:00
2023. május 28.PatikaPlusBOSZORKÁNY U. 2.93/516-28008:00-08:00
2023. május 29.KeletiZEMPLÉN GY. U. 6.93/310-40208:00-06:00
2023. május 30.SalviaRÓZSA U. 6.93/536-61020:00-06:00
2023. május 31.Szent KristófERZSÉBET TÉR 8/2. (Bejárat a Vásár utca felől)93/510-15120:00-06:00

Elzárásra ítélhetik a kanizsai gyújtogatót

2022 májusában nagykanizsai házának udvarán gyújtotta fel régóta gyűjtögetett hulladékát egy 55 éves helybeli férfi.

A férfi többféle műanyagot – köztük PET palackokat, TV készülék maradványokat, műanyag huzalokat – ruhaneműt, porcelán és üveg eszközöket rakott két kupacba, az égő szemetet pedig hullámpalával vette körbe.

A tüzet a mezőőrök észlelték, és tettek bejelentést, a vádlott pedig felszólításukra eloltotta a tüzet.

Mivel a hulladék égetése bűncselekményt valósít meg, a Nagykanizsai Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntette miatt emelt vádat a férfivel szemben, melyben elzárás büntetés kiszabását indítványozta – közölte honlapunkkal pénteken dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes szóvivője.

(A fotó illusztráció)

Kapcsolódó

1 200 201 202 203 204 916