10 év börtön: ítélet született az újudvari testvérgyilkosság ügyében

A Zalaegerszegi Törvényszék 2023. június 20. napján hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki egy taglózó kalapáccsal ütötte agyon testvérét.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és két testvére együtt éltek Újudvaron. Köztük gyakoriak voltak a veszekedések és a durva szóváltások.

A sértett nem dolgozott, a vádlott közmunkásként, alkalmi munkákból élt, az ezekből származó bevételekből, illetve harmadik testvérük rokkantnyugdíjából tartották fenn magukat. Mind a vádlott, mind a sértett italozó életmódot folytattak, utóbbi sokszor kért pénzt testvéreitől alkoholra, s emiatt gyakran alakult ki köztük vita.

Tavaly október 30-án délutánra a vádlott már ittas állapotban volt, amikor a sértett 16 óra körül szintén részegen tért haza.

A két férfi összeveszett azon, hogy a sértett ismét pénzt kért, s a vádlott – megelégelve testvére követelőző magatartását – közölte vele, hogy ha még egyszer ezt kéri, megöli. Mindeközben a vádlott átment a szerszámoskamrába, ahonnan magához vett egy 95 cm hosszúságú taglózó kalapácsot és kiment az udvarra.

    A sértett a követelőzését az udvaron is folytatta, testvére pedig beváltotta a fenyegetését: ököllel egy alkalommal szemből, közepes erővel megütötte. A férfi ennek hatására arccal előre a földre esett, mire a vádlott még két alkalommal nagy erővel lesújtott a fejére. Az ütésektől a sértett koponyája betört, agya szétroncsolódott, s olyan súlyosan sérült, hogy pár percen belül a helyszínen életét vesztette.

    Ezután a vádlott a holttestet még többször megrúgta, majd – hogy ne vegyék észre – a hátsó kertbe húzta. Ezt látva, egy az utcában lakó férfi, aki – korábban a vitát is hallotta – odaszaladt és értesítette rendőrséget. Az 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény elkövetésekor mind a vádlott, mind a sértett súlyos fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt.

    Az ítélet meghozatalakor a bíróság enyhítő körülményként, nagyobb nyomatékkal vette figyelembe, hogy a férfi beismerte és megbánta tettét, illetve a sértettel hosszú évek óta fennálló konfliktusát. Enyhébb nyomatékkal számított büntetlen előélete. Súlyosító körülményként értékelte a vádlott ittasságának fokát, valamint a különösen veszélyes eszköz használatát.

    A fentiekre figyelemmel a Zalaegerszegi Törvényszék a vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében. Ezért őt 10 év börtönbüntetésre ítélte, továbbá 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Ezen felül kötelezte a vádlottat 794.398 forint bűnügyi költség megfizetésére.

    Az ítélet ellen mind az ügyész, mind a vádlott és védője fellebbezett, így az nem jogerős – tudatta honlapunkkal kedden dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője. (Fotók: Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság)

    Kezdődik a fiatalokat érintő alkoholkiszolgálási tilalom ellenőrzése

    A fiatalkorúak alkoholtermékekkel történő kiszolgálási és értékesítési tilalmának ellenőrzési akciója indult kedden – írta a közösségi oldalán kedden az Igazságügyi Minisztérium alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.

    Kupecki Nóra közölte, hogy a fogyasztóvédelem a vendéglátóipari egységek és szórakozóhelyek mellett a fesztiválokon és a kulturális rendezvényeken is ellenőrzi, hogy betartják-e a 18 év alattiakra vonatkozó kiszolgálási tilalmat.

    Az alkoholfogyasztás a 18 év alattiakat komoly egészségügyi következményekkel fenyegeti – indokolta az intézkedést, hangsúlyozva, hogy a jövő nemzedékeinek egészségvédelme kiemelt társadalmi érdek, ezért a fiatalok mindennapjait, a fejlődésüket befolyásoló jogszabályi követelmények betartását visszatérő jelleggel vizsgálják.

    A jogsértő kereskedelmi egységek bírságra számíthatnak, ismételt és súlyos szabályszegés esetén 1 évig nem árulhatnak alkoholtartalmú italt, ideiglenes bezárásukat is elrendelheti a fogyasztóvédelmi hatóság – olvasható a helyettes államtitkár bejegyzésében. MTI

    Fűkaszát loptak Galambokon, gyorsan eladták, lebuktak

    A nagykanizsai rendőrök elfogták a tolvajokat.

    A sértett tett feljelentést 2023. június 18-án a rendőrségen amiatt, hogy galamboki ingatlanáról ismeretlenek elloptak egy fűkaszát.

    Az egyenruhások a nyomozás során beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 18 és 21 éves helyi férfiakat, akik gyorsan túl is adtak a lopott árun.

    A rendőrök mindkét személyt elfogták, és előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

    A nyomozók az ellopott fűkaszát megtalálták és lefoglalták – közölte a Rendőrség honlapján hétfőn a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (A fotó illusztráció.)

    Milyen állásokra számíthatunk Budapesten sofőrként?

    (x) budapest sofőr álláSzámtalan olyan eset történhet, amikor úgy érezzük, itt az ideje váltani. Vagy azért, mert teljesen belefásultunk a régi munkánkba, vagy azért, mert nem vagyunk elégedettek a kínált feltételekkel. Sokszor okoz még problémát az elmaradt fizetésemelés, a rossz munkakörülmények, esetleg az egyre növekvő terhek.

    Sajnos nem kivétel ezen problémák alól a sofőr szakma sem, így ott is meg kell birkózni a munkavállalóknak a hasonló gondokkal. Mivel azonban megoldani a legritkább esetben lehet őket, a legjobb, ha megpróbálunk váltani.

    Hol keressünk új munkát?

    Igen, tisztában vagyunk vele, hogy a váltás nem egyszerű, és sokszor félünk az újtól, hiszen a régit legalább ismerjük, még ha rossz is. Mindazonáltal minden sofőrnek vagy leendő sofőrnek azt tanácsoljuk, hogy nézzen körül a Budapestállás oldalán. Rengeteg sofőr állás elérhető Budapesten, biztosan minden érdeklődő talál a saját preferenciáinak megfelelő pozíciót. 

    Éppen ezért érdemes a fentebb említett álláskereső portált a kezdőképernyőnkre tenni, hogy egy kattintással bármikor el tudjuk érni az aktuális hirdetéseket.

    Sőt, ha ez még nem lenne elég, akkor akár beállíthatunk állásértesítőt is, amelynek során megadjuk, hogy milyen munkák érdekelnek minket. Amint a portálon megjelenik egy ilyen hirdetés, azonnal kapjuk is az értesítést e-mail formájában, onnantól pedig már csak egy kattintás, és jelentkezhetünk is a pozícióra, ha van az oldalon saját fiókunk.

    Milyen munkákra számíthatunk?

    Jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy mégis milyen jellegű munkákat lehet találni a Budapestállás szállítási és fuvarozási aloldalán. A teljesség igénye nélkül szemlézünk néhányat, amolyan kedvcsinálóként:

    • Budapest-Göd útvonalra keresnek két műszakban sofőrt, ahol irodai és egyéb különjáratokat kellene vinni.
    • Budaörsi telephelyű italnagykereskedés keres “B” kategóriás jogosítvánnyal, érettségivel, és 1-3 év munkatapasztalattal sofőrt a 3,5 tonnás teherautójára.
    • GLS futárokat keresnek a 11. kerületben, vagyis akár kerületen belül is maradhatunk, ha valamiért az lenne az ideális számunkra.
    • Jég szállítására keresnek áruterítőt, aki akár magánszemélyek, akár vendéglátó egységek számára vállalja az áruk kiszállítását.
    • Nagyon népszerűek és keresettek az alkatrész-kiszállító munkatársak, valamint a Foodora is állandóan keres szállítókat!

    Ahogy láthatjuk, bőséges a választék, így aki szeretne dolgozni, nem marad majd munka nélkül. A legszebb az egészben, hogy még csak CV írásával sem kell bajlódni, hiszen ha felvisszük az adatainkat a fent említett állásportál rendszerébe, akkor egy gombnyomással egy mindenkor vállalható önéletrajzot tudunk magunknak létrehozni!

    Készüljünk fel a munkavállalásra!

    Az egy dolog, hogy jelentkezünk különféle pozíciókra, de a következő lépésre sem árt felkészülni, ami nem más, mint az állásinterjú.

    Szerencsére minden adott ahhoz, hogy az is flottul menjen, hiszen a Budapestállás számtalan tanáccsal, tudnivalóval és tippel lát el, így mindenképpen érdemes követni az oldalukat!

    „Okos” világítású körforgalom épül Zalában

    Több mint másfél milliárd forintos beruházással alakítják át „okos” világítással ellátott körforgalmú kereszteződéssé a Sümeg-Zalaegerszeg és Karmacs-Jánosháza közötti út csomópontját – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (MK) hétfőn az MTI-t.

    A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a 7328-as és a 7331-es jelű közút csomópontjában megvalósuló beruházás bruttó 1,553 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból készül el.

    A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a beruházó MK a munkaterületet átadta, a munkálatok 180 napot vesznek igénybe.

    A csomópontban egy 38 méter átmérőjű körforgalom épül, közepén egy oszlopon négy „okos” lámpát helyeznek el. Az energiatakarékosság érdekében ezek éjszaka csökkentett fényerővel világítanak, de ha a szenzorok közeledő járművet észlelnek, akkor teljes fényerőre váltanak.

    A felújítás részeként a szakemberek felmarják a meglévő burkolatot, a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezetet kicserélik, ezt követően kiegyenlítőréteg, majd a teljes felületen aszfalt kopóréteg és új padka készül.

    Kicserélik a KRESZ-táblákat, átépítik a buszmegállókat és új tartós burkolati jeleket festenek fel a kereszteződésben. (Fotók: NIF)

    Hasznos tippek egy informatikai állás megcsípéséhez

    (x) Az informatikai munkák rendkívül keresettek manapság, mivel egy nagyon sokrétű területet fednek le a munka világában. Arról nem is beszélve, hogy kiemelkedő keresetet kínálnak. Egy junior programfejlesztő fizetése például bruttó 650 ezer forintnál kezdődik. A medior szintén lévő szakembereknek pedig már bruttó egymillió feletti fizetést (x) adnak.

    A munkaerőhiány azonban ebben az iparágban is egyre nagyobb kihívást jelent. Elég csak megnézni a különböző állásportálokat, köztük a Gyöngyösállás https://gyongyosallas.hu/allasok/informatika-telekommunikacio aloldalát, ahol számos nyitott pozícióra bukkanhatunk, amelyekre az alábbi tippek segítségével sikeresen tudunk pályázni.

    Térképezzük fel a terepet!

    Ahhoz, hogy meg tudjuk találni a számunkra ideális pozíciót, fontos a megfelelő tájékozódás. Manapság már számos YouTube-csatorna, podcast, vitafórum és blog létezik, amelyek segítenek átlátni, hogy milyen is pontosan ez az iparág, és mire lehet számítani.

    Emellett próbáljunk meg összeírni egy listát is azokról a pozíciókról, amelyek érdekelnek minket! Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy például egy szervezet számítógépes hálózatainak zökkenőmentes működésének biztosítása, vagy a webhelyek fejlesztése mozgatja meg inkább a fantáziánkat. 

    Ennek köszönhetően lesz némi elképzelésünk, amelynek köszönhetően a keresés is könnyebben megy majd. Ráadásul megismerkedhetünk olyan gyakran használt kifejezésekkel is, amelyeket érdemes elhelyezni majd a CV-nkben, hogy a jelöltek listájának élére kerüljünk.

    Tüntessük fel az önéletrajzban a releváns informatikai ismereteinket!

    A különböző informatikai munkavállalók esetében keresett speciális készségek szerepenként eltérhetnek, így mindenképpen érdemes alaposan átolvasni a minket érdeklő álláshirdetéseket, hogy megtudjuk, milyen konkrét készségekkel kell rendelkeznünk.

    Például elég gyakori kikötés szokott lenni, hogy az ideális jelöltnek ismernie kell a Mac, Linux és Microsoft operációs rendszereket, illetve képben kell lenni a számítógépes és internetes biztonság alapvető dolgaival.

    Abban az esetben, ha mindezekkel a készségekkel rendelkezünk, akkor feltétlenül fel kell tüntetnünk őket az önéletrajzunkban. Amennyiben pedig akadnak olyan kvalitások, amelyeknek még nem vagyunk a birtokában, akkor érdemes részt vennünk különböző tanfolyamokon, amit szintén feltüntethetünk a CV-nkben. 

    Végül fejlesszük a tudásunkat, és szerezzünk minél több tapasztalatot!

    Az adott területen szerzett tapasztalat valószínűleg az egyik legnyomósabb szempont, amelyet a választás során a munkaadók figyelembe vesznek. Ha rendelkezünk vele, akkor ezt mindenképpen írjuk bele az önéletrajzunkba konkrét példákkal. 

    Amennyiben viszont még viszonylag kezdők vagyunk, akkor többféle módszer is létezik a tapasztalatszerzésre, köztük egy gyakornoki állás betöltése, amely jó alkalom lehet arra, hogy professzionális környezetben kamatoztassuk a tudásunkat. 

    Folytatódik a kánikula, 36 fok is lehet

    Folytatódik a nyáriasan meleg idő, a legmelegebb órákban helyenként 36 Celsius-fok is előfordulhat. Sok lesz a napsütés, de olykor előfordulhatnak záporok, zivatarok is – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

    Hétfőn a sok napsütést csak kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarhatja, csapadék nem valószínű. A légmozgás gyenge marad, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között valószínű.

    (A zalai erdőkben ilyentájt már kosárszám szedhető a nyári vargánya)

    Kedden is sok napsütés várható, gomoly- és fátyolfelhőkkel, bár helyenként előfordulhat zápor, zivatar. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, csupán a zivatarok térségében támad fel a szél. Hajnalban 12-19 fok valószínű, délutánra 29 és 34 fok közé melegszik fel a levegő.

    Szerdán a gomoly- és fátyolfelhők mellett napos időre van kilátás, bár helyenként ezen a napon is előfordulhat zápor, zivatar. A szél csak a zivatarok térségében erősödhet meg. A hajnali 14-21 fokról délutánra 29 és 35 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

    Csütörtökön is sok napsütés várható, gomoly- és fátyolfelhőkkel. Szórványosan kialakulhat zápor, zivatar a szél átmeneti megerősödésével. Hajnalban 15-22, délután 28-36 fok valószínű, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, nyugaton, délnyugaton a magasabb értékeket.

    Pénteken a napsütés mellett erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők is lesznek. Több helyen lehet számítani záporesőre, zivatarra, sőt akár heves zivatar is kialakulhat, a zivatarok környékén pedig előfordulhatnak erős vagy viharos széllökések. A hajnali 16-23 fokról 28 és 36 fok közé melegszik fel a levegő, délen, délkeleten lehet melegebb.

    Szombaton felhőátvonulások várhatók, többórás napsütéssel. Szórványosan előfordulhat zápor, zivatar. Sokfelé megerősödik az északi szél, zivatarok térségében viharos lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet 14-21, a maximum 25 és 31 fok között alakul.

    Vasárnap is sok napsütésre lehet számítani, gomoly- és fátyolfelhőkkel, de néhol előfordulhat zápor, esetleg zivatar. Az északi, északkeleti szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 11-19, a csúcsérték 25 és 31 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

    Több mint 70 milliós veszteséggel zárta a 2022-es évet a Kanizsa Aréna

    Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2023. május 22-i soros zárt ülésén hozott határozatok kihirdetése.

    Javaslat a Kanizsa Aréna Üzemeltető Nonprofit Kft. 2022. évi beszámolójának elfogadására

    164/2023.(V.22.) számú határozat

    Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése

    1. a Kanizsa Aréna Üzemeltető Nonprofit Kft. 2022. évi egyszerűsített mérlegbeszámolóját 49 030 e Ft mérlegfőösszeggel és — 70 909 e Ft adózott eredménnyel (veszteséggel) elfogadja.

    Hozzájárul ahhoz, hogy az — 70 909 e Ft veszteséget a társaság az eredménytartalék terhére számolja el.

    Határidő: 2023. május 31.

    Felelős : Balogh László polgármester

    (Operatív felelős: Fitos István ügyvezető)

    1. úgy határoz, hogy a Kanizsa Aréna Üzemeltető Nonprofit Kft. végelszámolását 2023. május 23. kezdőnappal elrendeli.
    2. úgy határoz, hogy a Kanizsa Aréna Üzemeltető Nonprofit Kft. törvényes képviseletét ellátó Fitos István ügyvezetőt tisztségéből 2023. május 23. hatállyal visszahívja.

    Az ügyvezető részére a jogviszony megszűnésére tekintettel a megbízási szerződése, illetve a társaság javadalmazási szabályzata szerinti juttatás forrása a 2023. évi üzleti tervbe betervezésre kerül.

    Határidő: 2023. május 23.

    Felelős : Balogh László polgármester

    (Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina jegyző)

    1. a Kanizsa Aréna Üzemeltető Nonprofit Kft. végelszámolói tisztségének betöltésére 2023. május 23. napjától Karácsony Károly Nagykanizsa, Őrház u. 31. szám alatti lakost megválasztja. A tisztség ellátása megbízási jogviszonyban történik. A közgyűlés a végelszámolói tisztség ellátására megbízási díjat nem határoz meg.

    A közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a megválasztott tisztségviselővel a jelen határozatban elhangzott feltételekkel a szerződést kösse meg.

    Határidő: 2023. május 23.

    Felelős : Balogh László polgármester

    (Operatív felelős: Dr. Gyergyák Krisztina jegyző)

    1. a Kanizsa Aréna Üzemeltető Nonprofit Kft. gazdasági társaság végelszámolásával kapcsolatos vizsgálatok lefolytatásával, a szükséges döntések előkészítésével, a hatáskörébe tartozó döntések meghozatalával, valamint a közgyűlés esetleges döntéseinek előkészítésével a Tulajdonosi Bizottságot hatalmazza fel.

    Határidő: 2023. május 23.

    Felelős : Dr. Fodor Csaba elnök

    (Operatív felelős: Karácsony Károly végelszámoló)

    (Forrás: A május 22-i nagykanizsai közgyűlés zárt ülésének jegyzőkönyve)

    Szombat hajnalig tartott a pedagógusok új életpályamodelljéről szóló törvényjavaslat általános vitája az Országgyűlésben

    Egész éjszaka és szombaton hajnalban is folytatódott az Országgyűlésben a pedagógusok új életpályamodelljéről szóló törvényjavaslat általános vitája, amely még pénteken délután kezdődött meg; a vitában az ellenzéki képviselők „bosszútörvényként” jellemezték a Belügyminisztérium indítványát, a kormányoldal viszont az ellenzéket azzal vádolta, hogy a 2010 előtti időket hozná vissza az oktatásba.

    A vitában főként ellenzéki képviselők kértek szót, többen tanárok leveleit, közösségi oldalakon tett bejegyzéseit olvasták fel, felszólalásaikra Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár, majd szombat hajnaltól Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára reagált.

    (Az új pedagóguséletpálya-törvény ellen tüntettek az Országház előtt. Résztvevők az új pedagóguséletpálya-törvény elleni tüntetésen a Kossuth téren, a Parlament előtt 2023. június 16-án. MTI/Máthé Zoltán)

    Komáromi Zoltán (DK) azt hangsúlyozta: a szolgálati jogviszony bevezetése „már az egészségügyben sem jött be”, az iskolák „államosítása” pedig úgy hozott egységes színvonalat, hogy esett a jobban teljesítő intézmények nívója.

    Orosz Anna (Momentum) úgy értékelt: a státusztörvény „a maradék jó tanárt is el fogja üldözni”, így az iskola képtelen lesz betölteni alapfunkcióját.

    Harangozó Tamás (MSZP) szerint a törvényjavaslat tudatosan szembe megy az Európai Unió és a magyar kormány közötti megállapodással és a rendszer tervezett átalakításának a gyerekek lesznek kárvallottjai.

    Szabó Rebeka (Párbeszéd) szomorúnak nevezte, hogy ezen a napon nem léphetnek be a képviselők által meghívott vendégek a Parlamentbe, hogy a karzaton ülve követhessék a vitát.

    A KDNP-s Hollik István azt mondta: az ellenzéki képviselők „azért jöttek, hogy hangulatot keltsenek”, nem a törvényről beszélnek. Szerinte az MSZP-s Hiller Istvánén kívül minden eddigi ellenzéki felszólalás tele volt gyűlölettel, ahelyett, hogy tartalmi kritikákat fogalmaztak volna meg, így azokra nem lehet érdemben reagálni.

    Maruzsa Zoltán államtitkár elmondta: a pedagógusok ellenőrzése nem változik, a továbbiakban is a munka törvénykönyve vonatkozik rájuk. A bérsávok közötti mozgás lehetősége a korábbinál nagyobb szabadságot ad az iskolaigazgatóknak – tette hozzá. A szólásszabadságra vonatkozó kritikára reagálva jelezte, a korábbi törvénytervezetben szereplő, erre vonatkozó rész a benyújtott javaslatból kimaradt. Ugyancsak nem szerepel a javaslatban a sok képviselő által kifogásolt, az iskolapszichológusokra vonatkozó számbeli változtatás.

    Varga Zoltán (DK) azt mondta, a kormánypárti politikusoknak igazuk van, valóban nem a törvényről szól a mai vita. Régen nem a törvényekről vitázunk ugyanis a parlamentben, hanem egy „pici, törvénytelen kleptokráciáról” – mondta.

    Gy. Németh Erzsébet (DK) kifogásolta, hogy a javaslatról ugyanúgy nem folytatott érdemi egyeztetést a kormány, ahogy korábban az iskolák államosításáról sem. Szerinte nem hallgatta meg a kormány a pedagógusok véleményét az általuk leginkább kifogásolt közalkalmazotti jogviszonyuk elvételével kapcsolatban.

    Lukács László (Jobbik) úgy értékelt: a kormányoldal az elmúlt 13 évben nem élt a kapott történelmi felhatalmazással és nem tudta sem az egészségügyet, sem az oktatást rendbe tenni.

    Varga Zoltán (DK) bírálta, hogy a pedagógusok nem lesznek többé közalkalmazottak, ezzel elvesztve sok jogosultságot. Azt is felvetette: az, hogy a tanítás július 15-ig meghosszabbodhat, lehet az érzékelhető sztrájk megakadályozásának eszköze is.

    (Az új pedagóguséletpálya-törvény ellen tüntettek az Országház előtt. Résztvevők az új pedagóguséletpálya-törvény elleni tüntetésen a Kossuth téren, a Parlament előtt 2023. június 16-án. MTI/Máthé Zoltán)

    Rétvári Bence államtitkár a kritikákra reagálva azt kérte az ellenzéki képviselőktől, hogy néha vegyék le az „osztályharcos szemüveget” és a gyerekek szemszögéből nézzék a javaslatot. A bevezetni kívánt teljesítmény alapú bérezés mellett érvelt a jelenlegi életkor alapú helyett, hangsúlyozva, hogy így a pályakezdők lehetnek a javaslat fő nyertesei. Azzal vádolta az ellenzéket, hogy semmilyen újítást nem akar támogatni, a 2010 előtti időszakot akarja visszahozni. Felszólította az ellenzéket, ne akadályozza, hogy a pedagógusok béremelésére fordítható uniós források megérkezzenek Brüsszelből.
    Ellenzék által kitalált rémhírnek nevezte, hogy a tanárokat a jövőben az ország egyik végéből a másikba lehetne vezényelni, hiszen erre csak járáson belül kerülhet sor. Hangsúlyozta: ebben a kérdésben is a gyerekek érdekét nézik, sokkal egyszerűbb, ha a tanár utazik a diákokhoz, mint fordítva.

    Szabó Rebeka (Párbeszéd) úgy értékelt: a kormány okozta azokat a problémákat, amelyeket most a javaslattal meg akar oldani. A tanárokat éppen azért kell átvezényelni, mert üresek az álláshelyek, ugyanis a kormány intézkedései miatt nincsenek tanárok – mutatott rá.

    Varju László (DK) a törvényjavaslat visszavonására, és a tanárok véleményének figyelembe vételére szólította fel a kormányt. Arra is kitért: a tanárok fizetését alapvetően a magyar költségvetésnek kellene biztosítania.

    Rétvári Bence visszautasította, hogy ne kérték volna ki a tanárok véleményét, mondván, a kormány több körben kiküldött kérdőívét több tízezer pedagógus és szülő töltötte ki a javaslat benyújtása előtt. Értetlenségének adott hangot, miért ellenzi a baloldal az uniós források bevonását a tanári béremelésbe.

    Kunhalmi Ágnes (MSZP) ezt visszautasította, hangsúlyozva, hogy pont a státusztörvény és a kormány EU-val szembeni „zsaroló politikája” akadályozza a források megérkezését. Szerinte az sem igaz, hogy az ellenzék a 2010 előtti időkbe térne vissza az oktatás terén, hanem inkább a kormányoldal akar az 1945 előtti időkbe visszamenni.

    Rétvári Bence erre reagálva az oktatás modernizálására tett eddigi intézkedéseket sorolta. Hangsúlyozta: bár most arról beszélnek mennyivel emelkedhetnek a pedagógusbérek, elfelejtik azt a világot, amikor az önkormányzati fenntartású iskolákban bizonytalan volt a bérek kifizetése. MTI

    Eltűnt a 17 éves Horváth Petra!

    A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.

    A Lenti Rendőrkapitányság 20020-157/28/2023. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Horváth Petra ügyében.

    A 17 éves lány 2023. március 13-án egy Lentiben található lakásotthonból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, a rendőrök jelenleg is keresik. Vélt tartózkodási helye Nagylengyelben van.

    Horváth Petra 148 centiméter magas, vékony testalkatú, hosszú, fekete haja van.

    A Lenti Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lányt felismeri, és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-92-351-004-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy 112 központi segélyhívó telefonszámon – közölte a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

    1 189 190 191 192 193 917