Kocsmai verekedés egy nagykanizsai italboltban

A két 30 év körüli, Nagykanizsa környéki kistelepülésen élő férfi 2022. január 13-án délután Nagykanizsán egy helyi presszóban italoztak.

Az esti órákra olyannyira lerészegedtek, hogy egyikük szóváltásba keveredett egy másik asztaltársaság tagjával, akit a férfi két kézzel meglökött, mire a sértett férfivédekezésképpen visszalökte őt. A vádlott ezt követően ököllel meg akarta ütni a sértettet, aki ezt elhárította úgy, hogy lefogta a támadója kezét.

A hárítás erejétől a vádlott a földre esett, a szemöldöke felrepedt. Őt a helyiségben tartózkodó egyik vendég segítette fel a földről.

Ekkor a másik vádlott számon kérte a sértettől, hogy miért lökte el a társát, majd felszólította őt, hogy menjen ki a presszóból és verekedjen meg vele. A presszóban pultosként dolgozó hölgy alkalmazott ekkor a további tettlegesség megelőzése érdekében a két férfi közé állt, azonban a vita elfajult és a két férfi lökdösni kezdte egymást. A másodrendű vádlott egy széket is felkapott, hogy azzal menjen neki a sértettnek.

A két férfi erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az ott tartózkodó személyekből megbotránkozást vagy riadalmat váltson ki.

Velük szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség társtettességben elkövetett garázdaság vétsége miatt emelt vádat és pénzbüntetés kiszabását indítványozta – közölte honlapunkkal csütörtökön dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

Esőben akarta lerázni a zsarukat egy autós Zalakomárban, aztán jött egy kanyar

Egy 32 éves férfi ittasan és eltiltás hatálya alatt vezetett, majd megpróbálta lerázni a rendőröket Zalakomárban.

A zalakarosi körzeti megbízottak 2023. július 22-én (szombaton) este 19 óra 5 perckor Zalakomárban, az Ady Endre utcában akarták ellenőrizni egy személyautó vezetőjét, ugyanis felismerték a járművezetéstől eltiltott helyi férfit, aki ráadásul soha nem is rendelkezett jogosítvánnyal.

A sofőr a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyta, nem állt meg, inkább beletaposott a gázba, és továbbhajtott. A rendőrök megkülönböztető jelzések használatával követték, azonban az autó ennek ellenére sem állt meg. A sofőr egy kanyarban elvesztette uralmát a gépkocsi felett, kisodródott, és felborult.

A balesetet sérülések nélkül megúszta, azonban felmerült annak a gyanúja, hogy a vezetés előtt szeszes italt fogyasztott, amit az alkoholszonda igazolt is.

A rendőrök a 32 éves férfit további mintavétel céljából előállították. Az ügyben a Nagykanizsai Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított – közölte a Rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Késsel, körömvágó ollóval, körömreszelővel támadt exére egy nagykanizsai nő

Egy 24 éves nagykanizsai nő – mivel egy helybeli férfivel hosszabb ideje fennálló kapcsolatának megromlását nem tudta feldolgozni – 2022. július 8-án autózott a városban, és amikor észrevette volt barátja parkoló kocsiját odament, majd „bosszúból” a nála lévő zsebkéssel az autó hátsó kerekeit kiszúrta, amellyel 198.180 forint kárt okozott.

A nő az esti órákban visszatért a helyszínre, látta a férfit az autója mellett, ezért odahajtott és szóváltásba keveredett vele, miközben magához vette az autójában lévő zsebkést, a „Most megöllek!„ felkiáltással a sértettre támadt, aki a kezét elkapta, abból a kést kicsavarta, őt a rendőrség kiérkezéséig a helyszínen visszatartotta.

Pár hét múlva a nő ismét felkereste a férfit, mert sérelmei miatt beszélni szeretett volna vele. Egy nagykanizsai lakóház előtt találkozott vele, majd ismételten veszekedni kezdett, melynek során a nála lévő körömvágó ollóval a férfire támadt, azzal két helyen megbökte a sértett bal kezének alkarját.

A sértettnek sikerült a vádlott kezéből a körömvágó ollót elvenni, s mikor hátat fordított a vádlottnak akkor a nő az ugyancsak nála lévő körömreszelővel beleszúrt a sértett bal combjába, mely magatartásával a sértettnek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozott annak ellenére, hogy szándéka súlyos sérülés okozására irányult. A bántalmazást követően a vádlott a helyszínről eltávozott.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség rongálás vétsége, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a nővel szemben és felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt – tudatta honlapunkkal szerdán dr. Jánky Judit, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, sajtószóvivője.

32 egy nap alatt: gumiunikornisról, vízibicikliről is mentették az embereket a Balatonon

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2023. július 24-én 9 esetben összesen 32 embert mentettek ki a tóból.

Idén még nem kerültek annyian bajba egy nap alatt, mint hétfőn. A vízirendőrök gumiunikornison elsodródott gyerekeket, felborult kenusokat, műszaki hibás kishajó utasait, kimerült SUP-osokat és vízibicikliseket mentettek ki szorult helyzetükből.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy az elmúlt időszakban tapasztalható viharos, váltakozó időjárásban különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen nagyon gyorsan kialakulhat egy veszélyhelyzet.

Fontos tudni, hogy elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni.

Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével) – közölte a Rendőrség honlapján kedden a SVMRFK.

Akár Nagykanizsa környékén is felbukkanhat Jarabik Dominik

A zalaegerszegi rendőrök keresik a 17 éves fiút.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság 20010-157/229/2023. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 17 éves Jarabik Dominik Tibor ügyében.

A fiatalkorú 2023. június 8-án egy oroszlányi gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról; a rendőrök jelenleg is keresik.

Jarabik Dominik Tibor körülbelül 160 centiméter magas, világosbarna hajú, barna szemű fiú. Vélt tartózkodási helye Tatabánya, Tata.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Jarabik Dominik Tibort felismeri, és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-92-311-510-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén – tudatta a Rendőrség honlapján kedden a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Minisztérium: 391 500 forintra emelkedett a nettó átlagkereset Magyarországon

A KSH adatai szerint tovább folytatódott a bérek emelkedése, 2023 májusában a bruttó átlagkereset 567 800 forintot tett ki. Ez 86 ezer forinttal több, mint egy évvel korábban, így a bérek éves alapon 17,9 százalékkal nőttek.

A nettó kereset ezzel párhuzamosan 391 500 forintra emelkedett. Megállapítható, hogy egy átlagos munkavállaló már közel háromszor annyit vihet haza, mint 2010-ben – írta kedden a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött kommentárjában a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

(A közmunkások bérét most sem számították bele a statisztikába)

A kormány az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli szankciók okozta nehéz gazdasági helyzetben is mindent megtesz azért, hogy megvédje a családokat, a munkahelyeket, helyreállítsa a gazdasági növekedést és támogassa a bérek folyamatos emelkedését. Ehhez legelőször le kell törni és egy számjegyűre kell leszorítani a szankciós inflációt.

A kormány ennek érdekében már számos intézkedésről döntött: júniustól többek közt bevezette a kötelező akciózást, aminek mértéke augusztustól 10-ről 15 százalékra emelkedik, júliusban pedig elindult az online árfigyelő rendszer, amelynek köszönhetően a megfigyelt termékek átlagára már 6,7 százalékkal csökkent.

Az intézkedések hatékonyak és eredményesek, a januári tetőzéshez képest már ötödével csökkent az infláció mértéke. A családok és a gazdaság védelme érdekében a kormány 200 ezer forinttal megemelte a SZÉP-kártya kedvezményes keretét, az infláció egyre nagyobb ütemű csökkentése pedig újra megnyitja az utat a reálbérek növekedése előtt – sorolta a GFM. MTI

Álmukban lopta meg a tófeji motorostalálkozó résztvevőit

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon lopás bűntett gyanúja miatt indult eljárás 2023 júniusában.

A nyomozás adatai szerint az elkövető Tófejen, egy motorostalálkozón éjszaka, amíg mindenki aludt, nyolc sértett sátrából összesen 613 000 forintnyi pénzt, valamint egy motoroskabátot is eltulajdonított.

A helyi nyomozók széles körű adatgyűjtésbe kezdtek, melynek során kiderült, hogy nem elszigetelt esetről van szó, az elkövető azonos módszerrel több rendezvényre, illetve kempingbe is járt fosztogatni.

A nyomozás sikeres lefolytatása érdekében országos koordináció indult. Az összefogás és a nyomozás eredményeként a zalaegerszegi rendőrök 2023. július 21-én 4 óra 40 perckor egy révfülöpi kempingben fogták el a román állampolgárságú elkövetőt, ahol már szintén több embert megkárosított több százezer forint értékben.

A nyomozók a 44 éves Ioan V.-t elfogását követően előállították a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra. A rendőrök a férfit többrendbeli kifosztás bűntett, valamint más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vételét követően kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt – tudatta a Rendőrség honlapján hétfőn a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Kamionba bújtatott 24 embert, a sofőrt letartóztatták

Sanyargatással elkövetett embercsempészés miatt tartóztattak le a hétvégén egy román sofőrt, aki 24 illegális bevándorlót zsúfolt a kamionjába – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Jánky Judit közlése szerint a Zalaegerszegi Járási Ügyészség indítványozta a hétvégén annak a 39 éves román férfinak a letartóztatását, aki múlt csütörtökön kamionsofőrként 24 illegális bevándorlót próbált átcsempészni Magyarországról Szlovénia irányába.

A bangladesi és Srí Lanka-i migránsok Romániában, Arad környékén, egy erdős területen gyülekeztek az embercsempészek útmutatása alapján. A román rendszámú kamion érkezése után a jármű speciálisan átalakított rakterében rejtette el őket a gyanúsított, majd elindult velük Szlovénia felé.

A NAV pénzügyőrei az M70-es autópálya csörnyeföldi pihenőjénél ellenőrizték a kamiont és sofőrjét, és felfedezték a gépjármű rakterében OSB-lapokból kialakított, szűk üregeket, ahol a migránsok megbújtak.

Gyötrelmet okozott az illegális bevándorlóknak, hogy kis területre zsúfolták be őket, kevés volt a levegő, megállás nélkül utaztak és ellátatlanul maradtak – írta a főügyészségi szóvivő.

A román sofőr ellen sanyargatással elkövetett embercsempészés megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

Baleset Nagykanizsán: egy ember súlyos sérülést szenvedett

Egy 21 éves nagyrécsei nő közlekedett személyautóval 2023. július 21-én (pénteken) este 20 óra körül Nagykanizsán, az Űrhajós utcában.

A Magyar utcához érve a sofőr az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítása ellenére úgy hajtott be a kereszteződésbe, hogy nem adott elsőbbséget egy neki jobbról érkező gépkocsinak, és összeütköztek.

A baleset következtében a védett úton haladó jármű villanyoszlopnak csapódott, vezetője, egy 53 helyi férfi, nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett – tájékoztatott a Rendőrség honlapján hétfőn a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Helyszínelési fotók: ZVMRFK)

Időjárás: átmeneti lehűlés, majd újabb melegedés várható

A jövő hét még melegedéssel kezdődik, majd egyre többfelé lesz élénk, olykor erős a szél, sok helyen előfordulhat zápor, zivatar, helyenként heves zivatar is lehet és csökken a hőmérséklet, csütörtökön már csak 21-26 Celsius fokig melegszik fel a levegő. A hét második felében ismét melegedés kezdődik, jobbára napos lesz az idő, 30 fok körüli maximumokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn napos idő várható, a nap első felében általában kevés felhővel, majd egyre nagyobb területen válik erőteljessé a gomolyfelhő-képződés. Késő délutánig elvétve lehet csapadék, majd északnyugat felől egyre nagyobb területen valószínű zápor, zivatar, nagyobb eséllyel északon heves zivatarok is előfordulhatnak. A déli, délnyugati szél több helyen megélénkül, megerősödik. Zivatarok környezetében viharos, akár károkozó széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között várható.

(Júliusban a nagykanizsai Erzsébet téren. Fotó: Igali Lászlóné Gyöngyi)

Kedden erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhőzet mellett az ország nagy részén többórás napsütés valószínű. Sok helyen előfordulhat zápor, zivatar, helyenként heves zivatar is kialakulhat. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, majd északnyugati szél. A zivatarokat viharos lökések is kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 16-23, délután 24-36 fok között alakul, nyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

Szerdán erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhőzet várható, majd a nap második felében nyugat felől csökken a felhőzet. Általában többórás napsütés valószínű. Sokfelé előfordulhat záporeső, zivatar, helyenként heves zivatar is lehet, majd délutántól kelet felé vonulnak a csapadéktömbök. Az északnyugati szelet sok helyütt erős, illetve viharos lökések kísérik. Hajnalban 12-19, a délutáni órákban 19-28 fok valószínű. A délkeleti, keleti tájakon mérhetik a magasabb, a csapadékos vidékeken az alacsonyabb értékeket.

Csütörtökön napos időre lehet számítani gomoly- és fátyolfelhőkkel. Főleg keleten, északkeleten zápor, zivatar előfordulhat, de csak néhol. Sokfelé megélénkül az északnyugati, majd a délnyugati szél. A hajnali 6-14 fokról délutánra 21 és 26 fok közé melegszik fel a levegő.

Pénteken általában napos idő várható gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Csapadék nem valószínű, de helyenként megélénkül a déli, délnyugati szél. Hajnalban 7 és 16, délután 25 és 31 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton jobbára napos időre van kilátás gomoly- és fátyolfelhőkkel, de helyenként előfordulhat záporeső, zivatar. Több helyütt megélénkül a délnyugati, majd északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 11-20, a maximum 27 és 32 fok között valószínű.

Vasárnap általában napos idő valószínű, de erőteljesebb is lehet a gomolyfelhő-képződés és elszórtan előfordulhat záporeső, zivatar. Többfelé megélénkül az északi, északnyugati szél, zivatar térségében erős lökések is várhatók. A hajnali 13-20 fokról 25 és 31 fok közé emelkedik a hőmérséklet – olvasható az előrejelzésben.

1 180 181 182 183 184 917