Alig szabadult, másnap már autókat tört fel Nagykanizsán

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség indítványozta annak a fiatal férfinek a letartóztatását, aki 2023. augusztus 10-én, letartóztatásból való szabadulásának másnapján már autókat tört fel Nagykanizsán.

A férfi gépjárművekből elektronikai eszközöket (pl. pendrive, GPS-készülék, powerbank) tulajdonított el.

Pár nappal később egy nagykanizsai hegyi ingatlanba is bejutott, ahonnan italokat, műszaki cikkeket és egy táskát lopott el.

A férfit minden esetben fiatalkorú társai segítették, akik figyeléssel biztosították, hogy a férfi zavartalanul követhesse el a bűncselekményeket.

A lopással összesen 445.000 forint, míg a rongálással 90.000 forint kárt okozott.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája, – helyt adva az ügyészi indítványnak – a bűnismétlés veszélyére tekintettel 30 napra elrendelte a férfi letartóztatását.

A végzés nem jogerős – tájékoztatta honlapunkat szerdán dr. Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

Kapcsolódó

Nem biztosított elsőbbséget a 7-esen – Maradandó fogyatékosságot okozott a kanizsai motorosnak

Egy 68 éves körmendi nő 2022. április 8-án délután 16 óra körüli időben Zalaszentjakab irányából Galambok felé közlekedett a 6832. számú mellékúton, amikor a 7. számú főút kereszteződéséhez érve megállt az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla jelzésére, majd behajtott a kereszteződésbe, hogy azon egyenesen áthaladjon.

Figyelmetlensége miatt azonban nem biztosított elsőbbséget a neki jobbról, Zalakomár irányából közlekedő motorkerékpárnak, ezért a motorkerékpár nekiütközött a vádlott nő személygépkocsija jobb oldalának, az ütközés hatására pedig a motoros közel 20 métert repülve leesett a motorkerékpárról, amitől súlyos, maradandó fogyatékosságot eredményező testi sérülést szenvedett.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt a vádat a nővel szemben – közölte honlapunkkal szerdán dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes szóvivője. (Fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Kapcsolódó

Magas állami kitüntetést kapott Kovácsné Mikola Mária, a kanizsai KKK igazgatója

„Hatalmas büszkeségre ad okot, hogy a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója, Kovácsné Mikola Mária a kulturális ágazatban adományozható legmagasabb állami kitüntetésben, a Bessenyei György-díjban részesült.

A díjat évente, augusztus 20-án, 5 személy kaphatja. Sok szeretettel gratulálunk!” – írta Facebook oldalán hétfőn a KKK. (Fotók: KKK – Kanizsai Kulturális Központ – Facebook)

Nagykanizsai lett az Év Iskolaőre

Magas rangú elismerésben részesült munkatársunk, aki a Térségi Általános Iskola, Szakképző Iskola és Kollégiumban teljesít szolgálatot Csapiban.

Dr. Balogh János r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány „2023. év iskolaőre” kitüntetést  adományozott állami ünnepünk alkalmából Papp Gábornak 2023. augusztus 21-én a Rendőrségi Igazgatási Központban.

Papp Gábor a 2022/2023-as tanévben az iskolaőri feladatok legkiemelkedőbb végrehajtása elismeréséül részesült a magas rangú kitüntetésben.

Kollégánk a Nagykanizsai Rendőrkapitányság illetékességi területén, a Térségi Általános Iskola, Szakképző Iskola és Kollégiumban teljesít szolgálatot Csapiban. Az intézményben integráltan nevelik a sajátos nevelési igényű tanulókat, akik három vármegye településeiről érkeznek az iskolába.  

Az év iskolaőre magas színvonalon, nagy empátiával és hozzáértéssel végzi munkáját. A gyerekekhez való hozzáállása példaértékű, sorsukat szívén viseli. A tanulók szeretik, könnyen bizalmukba fogadták, felnéznek rá. Tiszteletük jeléül gyakran lepik meg saját készítésű rajzaikkal, kisebb ajándékokkal.

Személyével már harmadik éve egy kiegyensúlyozott, következetes és munkáját lelkiismeretesen végző szakember járul hozzá az iskola biztonságához – közölte a Rendőrség honlapján kedden a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A bűvös 50-es? Nem ekkor kezdődik el az öregedés, de jó, ha odafigyelsz!

(x) Az öregedés az élet velejárója, és ugyan sok mindenki ódzkodik tőle, nem lehet elkerülni. De miért is tennénk, hiszen csak egy biológiai folyamat, nem valami rossz kezdete. Azonban testünk változásaira akkor is oda kell figyelnünk, méghozzá megfelelő táplálkozással, tápanyag- és vitaminbevitellel.

Ahogy elérünk egy bizonyos kort, észrevesszük, hogy a tápanyagok kevéssé szívódnak fel, más az energiaszükségletünk. Egyes ásványi anyagokból és vitaminokból deficit alakulhat ki nálunk, és már nem ugyanazokat a mozgásformákat preferáljuk, mint annak idején. Hogy egészségesek maradhassunk, szükségünk lehet táplálékkiegészítőkre, ilyen például a BodySelect Senior line 50+ termékcsaládja, mely pontosan az idősödés időszakának problémáira kínál megoldást.

A külső változások

Az öregedés folyamata nem az ötödik X betöltése után kezdődik el, hanem már jóval azelőtt, harminc-negyven éves korunk körül. Ezért már ebben az életszakaszban érdemes elkezdeni odafigyelni, különösen ami a bőrünket illeti, mert legelőször itt jelentkeznek majd az idősödés “tünetei”. Ezt a kollagéntermelés lassulása okozza, a vegyület pedig a bőr rugalmasságáért, a ráncok megelőzéséért felel. Ilyenkor a kollagént kívülről kell pótolni, méghozzá kollagéntartalmú étrend-kiegészítők fogyasztásával.

Az egészség belülről fakad

Negyven-ötvenéves korunktól kezdve a belsőnkben is nagyobb változások történnek, amiket már mi magunk is észreveszünk. Csökkenni kezd az anyagcsere, izmaink veszítenek tónusukból, ízületeink kopásnak indulnak, a nőknél pedig a menopauza tünetei jelentkezhetnek, ami hormonális változásokkal jár. 

A megoldás?

Sok külső-belső változást nem kerülhetünk el, de megkönnyíthetjük saját magunk számára a mindennapokat, ha megfelelően változtatunk életmódunkon.

  • Más mozgásformákat részesítsünk előnyben mint azelőtt: 50 felett figyeljünk oda az izmokat karbantartó, az immunrendszert erősítő, a csontok egészségét megőrző testmozgásra, és végezzük rendszeresen!
  • Figyeljünk oda emésztésünk és kiválasztórendszerünk változásaira, és ennek megfelelő ételeket fogyasszunk!
  • Rendszeresen járjunk szűrővizsgálatokra – bár utóbbi minden életkorban elengedhetetlen, de ötven felett kifejezetten fontos – , konzultáljunk szakorvosunkkal, kérjük ki a véleményét, ha úgy érezzük, életmódbeli változásra van szükségünk.
  • Válasszunk egy olyan komplex terméket, mely fedezi testünk megváltozott szükségleteit, megóvja a porcokat és ízületeket, és fokozza az egyébként lassuló anyagcserét.
  • Ne mondjunk le magunkról csak azért, mert már elértünk egy bizonyos kort. Hiszen a kor csak egy szám, nem határoz meg minket.

Tekintsünk úgy ötvenedik születésnapunkra, mint valami új kezdetére!

Naponta használt kényelmi kiegészítő a fürdőszobaszőnyeg

(x) A fürdőszobaszőnyegek és kádkilépők használatával nemcsak a helyiség higiéniáját tudjuk megóvni, hanem testi épségünket is. A csúszós, vizes kövezeten könnyen eleshetünk, de a földre helyezett szőnyeg segítségével javíthatunk esélyeinken.

A jól megválasztott szín és mintázat egységet teremthet a helyiségben, összefogva a csempék, szaniterek és kiegészítők stílusát. A mömax változatos fürdőszobaszőnyegei között bárki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. A trendi darabok és a hagyományos minták az eltérő hangulatú helyiségek tökéletes tartozékai lehetnek. Nézzük, miért is fontos a döntés előtt jól átgondolni az igényeket.

Szín és forma

A sokszor steril hangulatú fürdőszoba kiválóan felfrissíthető néhány kiegészítővel, többek között a fürdőszobaszőnyeg és a kádkilépő is teremthet teljesen új hangulatot a helyiségben. A vizes helyiségbe lépve pihentető gyógyfürdő jut eszünkbe, ha a nyugodt, meleg színek közül választunk. Ehhez ajánljuk a barna árnyalatait és a halványzöld színt.

Sokan az egységet úgy teremtik meg, hogy a törölközőhöz hasonló színárnyalatú szőnyeggel fedik be a padlót. Általában ezekből több garnitúrát tartunk a szekrényben, így mindig hangulatunkhoz illően tudjuk variálni a funkcionális darabokat.

A formáját tekintve a téglalap alakú a legelterjedtebb a kád előtti kilépők esetében, de ha zuhanyfülke található a helyiségben, akkor a félköríves változat használatos.

Anyag

A leginkább nedvszívó anyagú modellek tiszta pamutból készülnek. A természetes, gyorsan száradó textília jól beszívja a kifröccsenő vizet vagy a fürdőkádból kilépés után testünkről lehulló cseppeket.

A puha tapintású plüssfelületek igen kedveltek, hiszen melegséget és kényelmet biztosítanak számunkra. A bolyhosabb anyagok még ennél is kellemesebb érzést biztosítanak. Ezeknek a szőnyegeknek köszönhetően a fürdőbe lépve wellness-szállóhoz hasonlóvá válik a helyiség hangulata.

A frottír mint a legtöbb törölköző anyaga már megszokott a vizes helyiségben. A fürdőszobaszőnyegek között is akad, amely ebből az anyagból készült, nedvszívó képessége így megkérdőjelezhetetlen.

Biztonság és tisztítás

Egyes modellek kétoldalas felülettel rendelkeznek, így a vastag anyag hosszabb ideig használható, azonban a biztonság szempontjából nem feltétlenül kedvező. Ugyanis javasolt a fürdőszoba szőnyegek aljára csúszágátlót helyezni, ezzel megakadályozva az anyag mozgását a vizes felületen.

Ezeknek a kárpitoknak a tisztítására szintén ügyelnünk kell, hiszen a szőnyegek többsége a mosógépbe helyezve rengeteg vizet szív magába. A modern mosógépek gyors fordulaton próbálják meg kicentrifugázni a nedvességet az anyagból, azonban így a túlsúly miatt károsodhat a berendezés. Érdemes vagy kézzel kimosni a szőnyeget vagy a kisebb méretű darabokat egyenként, kis fordulatszámú centrizéssel tisztítani. 

A jól megválasztott fürdőszobai szőnyeg hosszú távon biztosíthatja számunkra a kényelmet és a melegséget.

Több százezret érő hamis ruhát foglaltak le egy nőtől a nagykanizsai bolhapiacon

Egy 45 éves, a nagykanizsai piacon különböző ruházati termékeket árusító marcali lakosú nőt 2022. november 13-án (vasárnap) délelőtt ellenőrizték a NAV járőrei.

Az ellenőrzés során a vádlott nő által árult termékek között számos olyan, védjegyoltalom alatt álló márkajelzéssel ellátott terméket találtak, melyek származását a vádlott igazolni nem tudta, s nem rendelkezett a márkatulajdonosok forgalmazásra feljogosító engedélyével sem.

A nő által árult, lefoglalt termékek hamisítványok voltak, az azokon elhelyezett megjelölések összetévesztésig hasonlóak a védjegyekkel. A lefoglalt termékek nem a gyártó eredeti termékei, így azok sértik a jogosult bejegyzett védjegyek felhasználásához fűződő jogát.

A forgalmazott és lefoglalt termékek a védjegyjogosultaknak összesen több mint 420.000,- Ft vagyoni hátrányt okoztak.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség iparjogvédelmi jogok megsértése vétsége miatt emelt vádat a nővel szemben – közölte honlapunkkal hétfőn dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője. (Fotók: Ügyészség)

Kapcsolódó

Hogyan változtatja meg az innováció és a technológia a magyarországi sportfogadási piacot?

Napjaink gyorsan fejlődő világában az innováció és a technológia jelentős változásokat eredményez a sportfogadási piacon. Ellentétben a régi időkkel, ma már a valós idejű adatelemzések elterjedésétől kezdve a virtuális sportokig és a mesterséges intelligencia megjelenéséig minden modern jelenségnek fontos szerepe van a különböző területekben és iparágakban. Ezeknek az jelenségeknek a kölcsönhatása átformálja a fogadás megtételének, feldolgozásának és a fogadók és szolgáltatók tapasztalatainak a módját. Cikkünkben többek közt feltárjuk, hogy ezek a technológiák milyen gyakorlati módon forradalmasították a sportfogadási iparágat.

  • Mobil fogadások
  • In-Play sportfogadás
  • Adatelemzés
  • Mesterséges intelligencia
  • Virtuális és sportfogadás
  • Blockchain technológia
  • Személyre szabás
  • Virtuális valóság
  • Globális elérhetőség
  • Szabályozások

Online és Mobil fogadások

Az online platformok és mobil alkalmazások megjelenése forradalmasította a sportfogadást, hozzáférhetőbbé és kényelmesebbé téve azt a fogadók számára. Ez a változás lehetővé tette, hogy az emberek az otthonuk kényelméből, vagy akár utazás közben is fogadhassanak, ami a fogadók számának ugrásszerű növekedéséhez vezetett. A fogadásokat telefonról ugyanolyan egyszerűen el lehet végezni, mintha számítógépről tennéd ugyanezt, hiszen a legtöbb modern szolgáltató mobilra igazított platformokat hoz létre.

In-Play sportfogadás

Az In-Play, másnéven élő vagy játék közbeni fogadások a technológiai fejlődéseknek köszönhetően egyre népszerűbbé váltak. A fogadók ma már a sportesemény különböző aspektusaira fogadhatnak, miközben az esemény zajlik, például a következő gólra, pontra vagy játékra. A valós idejű adatok és a streaming szolgáltatások lehetővé teszik a fogadásnak ezen formáját.

Adatelemzés

Fejlett adatelemzési és előrejelző technikákat használnak az előző és valós idejű adatok elemzésére, annak érdekében, hogy javítsák az esélyek és az eredmények pontosságát. A fogadók megalapozottabb döntéseket hozhatnak azáltal, hogy az adatvezérelt információkat beépítik a fogadásaikba.

Mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligenciát és a gép tanulási algoritmusokat a bukmékerek az oddsok számításainak javítására és az esetleges csalásokra utaló minták felderítésére használják. Ezek a technológiák segítenek fenntartani a sportfogadási piacok integritását.

Virtuális és sportfogadás

A technológiai fejlődésnek köszönhetően megjelentek a virtuális sportok és az esport fogadások. A virtuális sportok valódi sporteseményeket szimulálnak számítógéppel generált képek segítségével, így akkor is kínálnak fogadási lehetőségeket, amikor valódi mérkőzésekre nem kerül sor.

Blockchain technológia

A blockchain technológiákat a sportfogadás átláthatóságának, biztonságának és bizalmának javítására használják. Emellett, a fogadások, kifizetések és tranzakciós adatok biztonságos tárolására is alkalmazzák, ezáltal csökkentve a csalás és illetéktelen behatolás kockázatát. A blockchain alapú technológia az egyik legmodernebb eszköz, amelyet a biztonságos szerencsejátékok és fogadások érdekében használnak.

Személyre szabás

A fogadási platformok kihasználják a technológiát, hogy személyre szabott élményt nyújthassanak a felhasználók számára. Az adatokat arra használják, hogy az ajánlatokat, promóciókat és esélyeket az egyéni preferenciákhoz igazítsák. Emellett a felhasználói elkötelezettség fokozása érdekében olyan funkciókat is lehetővé tesznek, mint a ranglisták, eredmények és jutalmak.

Virtuális valóság

Az AR (Kiterjesztett valóság) és VR-technológiák képesek arra, hogy magával ragadó sportfogadási élményt nyújtsanak. A fogadók az AR-t használhatják a fogadási esélyek és statisztikák megjelenítésére az élő mérkőzéseken, míg a VR szimulált stadion élményt nyújthat a távolabb élő nézők számára is.

Globális elérhetőség

A technológia megkönnyítette a sportfogadási piac gyors terjeszkedését. A világ különböző részeiről érkező fogadók részt vehetnek a különböző sportágakra és eseményekre történő fogadásokban, ami a piac méretének és lehetőségeinek a növekedéséhez vezet. Ide tartoznak még a mobil elérhetőségek is, amely által azok is esélyt kapnak, akik nem rendelkeznek számítógéppel.

Szabályozások és felelősségteljes játék

A fogadási irodák üzemeltetői fejlett technológiai megoldásokat dolgoznak ki annak érdekében, hogy megfeleljenek a felelős szerencsejátékozásnak és a törvények által megalkotott szabályoknak. Ezek az eszközök nyomon követhetik és figyelhetik a játékosok viselkedését, és akár azonosíthatják is a problémás szerencsejátékok jeleit. Ezáltal érvényesíthetik a kor- és helybeli korlátozásokat. Ide érthetjük azt, hogy a 18 éven aluli személyek semmiféle szerencsejáték-tevékenységet nem folytathatnak, illetve azt is, hogy bizonyos országokban tiltva van a fogadás és kaszinózás is.

A Zárda utcában rabolt, fél órán belül elfogták

A nagykanizsai rendőröknek fél óra se kellett, hogy elfogják a férfit, aki egy idős embertől erőszakkal vette el az értékeit.

A sértett tett bejelentést a rendőrségre 2023. augusztus 19-én (szombaton) 12 óra 48 perckor arról, hogy Nagykanizsán, a Zárda utcában kirabolták.

A nyomozás adatai szerint az elkövető kerékpárjával útját állta az idős embernek, fellökte, táskáját lerángatta a kezéről, majd távozott a helyszínről.

A rendőrök a bejelentést követő fél órán belül azonosították a bűncselekmény gyanúsítottját, akit a Vécsey utcában el is fogtak.

A 46 éves nemesvidi férfit rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását – közölte a Rendőrség honlapján hétfőn a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Levágta a lábbilincset Eszteregnyén, Németországban fogták el

A 43 éves zalabaksai vádlott férfi ellen embercsempészés bűntette miatt volt folyamatban eljárás, melyben bűnügyi felügyelet alatt állt, ezért Eszteregnye község területét nem hagyhatta el.

A vádlott azonban 2023. február 3-án levágta a bokájára rögzített, a mozgását nyomon követő technikai eszközt, majd egy eszteregnyei ingatlan udvarából elhajtott az ott nyitott állapotban parkoló személygépkocsival.

(A fotó illusztráció)

A férfi ellen elfogatóparancsot bocsátottak ki, valamint elrendelték a gépkocsi körözését, amely alapján Németországban a gépkocsit rendőri ellenőrzés alá akarták vonni, azonban azzal a vádlott menekülni kezdett.

A menekülés során a vádlott baleset részese lett, ezért gyalogosan menekült tovább, de a német rendőrség elfogta és a magyar rendőrségnek átadta.

A többszörös visszaesőnek számító, letartóztatott férfivel szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség fogolyszökés vétsége és jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat, melyben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta – közölte honlapunkkal hétfőn dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyésze, helyettes sajtószóvivője.

1 174 175 176 177 178 917