Kanizsai napkelték

Volt múltkor egy kisebb vihar a Facebookon, ugyanis mi két Varga György fotóit is közöltük és közöljük rendszeresen.

Egyikük az állami hírszolgálat, az MTI alkalmazottja, a másik kanizsai Varga György pedig rendszeresen küldi fotóit szerkesztőségünknek.

Ismerősünk, az MTI profi fotóriportere, a szakma régi motorosa miután látta ezt a cikkünket így írt:

Nem vagyok Varga György! Én mti/Varga György vagyok!!!

Az MTI-s Varga György fotóit minden esetben forrásmegjelöléssel és névvel láttuk el, tehát ez jogilag rendben van.

A másik – a mi Varga Györgyünk – pedig  lelkes amatőr fotós, akitől rendszeresen nagyon sok látványos képet kapunk.

Csak hát itt van a névazonosság bibije, ugyanakkor törvény nem – legalábbis még nem – tiltja, hogy például két Kovács János fotózzon és tegyen közzé fényképeket egy városban, netán egy országban…

A lényeg, most ismét kaptunk fotókat az amatőr fotós (nem az MTI-s) Varga Györgytől, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk! Róla van szó, ő a mi Varga Györgyünk 🙂

(Varga György amatőr fotós -Nagykanizsa)

A hosszú felvezetés és mosakodás után pedig végre következzenek a szép kanizsai napkelték.