Versíró pályázat Kanizsán: a felnőttek legjobb versei

Utolsó „programunkként” pedig értékelnénk a január 13-án meghirdetett versírói pályázatunkat. Összesen 54 mű érkezett be hozzánk, melyből 34 felnőtt, 20 pedig gyermek pályázat volt. A könnyebb értékelhetőség miatt így külön vettük ezen két csoportot.

Köszönjük, hogy ilyen sokan részt vettetek pályázatunkon és ezúton is gratulálunk mindenkinek, ugyanis jobbnál jobb versek születtek. (Megsúgjuk, hogy a zsűrinek elég rendesen feladtátok a leckét.)
Akkor most lássuk, hogy kik és mely verssel lettek a felnőtt kategória legjobbjai – írta Facebook oldalán pénteken a Kanizsai Kulturális Központ.

CSERE ANDREA: MI A VERS?

Hogy mi a vers?
Én nem tudom.
Csak kóstolom, tapogatom.
Mélyből törő Gondolat,
érzés, szavak, indulat.
Néha Rím, és néha más.
Gyönyörteli kínlódás.
Összegyúrva születés,
álmodás és ébredés.
Vad vágyak és éjszakák.
Gyűrött papír: szóvirág.
Késztetés, mely egyre űz.
Belső béke, égi Tűz.

NAGY JÁNOS: AZ ÉJ UDVARÁN

Az éj udvarán, csillagok között,
csordul a holdfény háztetők fölött,
röppenő sugár ring le a falon,
elterül csendben, vár hallgatagon.
Szellő sem mozdul, alszik az árnyék,
elmúlt időknek emléke átég,
szívemben táncol, pörög a fényben,
kerget egy álmot, mozdulva ébren.
Sírok a holdnak ezüst könnyeket,
ígér majd nyugvást: éjjelt, könnyedet,
s lesz még számomra békés az álom,
elfut a kétség a holdsugáron.

SZIROVICZA MIKLÓS: MAGÁNY

Előjele nem volt, hirtelen jött minden,
Bármily hihetetlen, mégis el kell hinnem.
Gondolatom tárgya leginkább a vész lett,
És, hogy meddig tart az élelmiszerkészlet.
Jól megszokott létem távol került tőlem,
Remeteként élve mi lesz majd belőlem?
Amit összeszedtem, elég egy időre,
De fogságom hosszát ki tudja előre?
Nagynak tűnő gondok, sőt, kudarcélmények,
Mit nem adnék most, ha újra itt lennének!
Inkább venne körül néhány idióta,
Mint elzártan élni már egy idő óta.
Öröktermő kertünk által szerzett előnyt,.
Fújhatjuk, ha ripsz-ropsz, lehúzzák a redőnyt
Úgy járunk, mint puhány állatkerti zebra,
Ki nagy jólétében rá se néz a zabre(!)
Miután az idő elkezdett megállni,
Van módom leülni és filozofálni.
Valljuk, az anyagnál fontosabb a szellem,
Ám ezt felülírja, hogyha nincs mit ennem.
Irigykedve nézem, madarak mint szállnak,
Fittyet hányva minden kényszerű határnak.
Nekik a mámoros, végtelen szabadság,
S nekem, az embernek reménytelen rabság.
Nem is tudom, miért írom ezt a naplót,
Napjaim számlálom, mint koldus az aprót.
Imádkozom, Uram, épp eleget hozzád,
Ezt számítsd be, midőn döntésedet hoznád.
Remélem, hogy nem tart örökké e korlát,
Add, Uram, hogy lássak távolban vitorlát!
Hiszem, hogy e vágyam nem naivan túlzó,
Lakatlan szigetről
Üdv: Robinson Crusoe