Végső útjára kísérték Rétfalvi Sándort, Nagykanizsa díszpolgárát

Pénteken Nagykanizsán helyezték végső nyugalomra a június 27-én, 80 éves korában elhunyt Rétfalvi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművészt.

“A mai napon végső útjára kísértük Rétfalvi Sándort. Városunk díszpolgárától, a Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes szobrászművésztől megrendülten búcsúztam…„Ércnél is maradóbb művet emeltem én,fenséges piramis csúcsa nem ily magas;ezt sem kapzsi eső, sem szilaj Aquilonem rombolja le már, vagy sohasem fogyóévek lánca, s a gyors, elsuhanó idő.Jobb részem nem enyész, szellemem él tovább.”

“Tisztelt gyászoló család! Tisztelt búcsúzók!

Ércnél maradóbb alkotót, egy példaembert veszítettünk el mi, Nagykanizsa város és Magyarország polgárai, és a világ egésze. Közös gyászunk mély csendje, a szellem által megformált anyag, a bronz és a kő örök gyűrődéseinek üzenete és Horatius szavai képesek arra, hogy kifejezzék ezt az emberi művet, mely fenséges piramisnál magasabban ragyog tovább. Mert jobb része nem enyész, Rétfalvi Sándor szelleme él tovább tanítványai generációinak sokaságában, formáló kezük lendületében és formát adó mozdulataikban, akik magukba fogadták emberségét és tudását. És szelleme él tovább félszáz köztéri alkotásában, a művei fényeiben és árnyaiban, megkövült gondolataiban, a bronzba öntött feszületben, a megváltó szenvedés Stációiban, az Életfa gyökereiben, a kővé lett Eszmében és a Feltámadásban.

Szelleme otthonra talált a kapuzatok ölelte szent térben, a Profán köszöntésben, a Korpusz szikrázó keménységében. Mert Rétfalvi Sándor anyagtalan lényegét a bronzot olvasztó kemence alakította, megérintette a jelenségek mögött húzódó embert próbáló lét teremtő világa, és ő ezt az életpróbát kiállta. Rétfalvi Sándor teljes emberként megélte a Herman Hesse szavai által megidézett tapasztalatot, mely szerint: „Minden embernek egyszer életében itt vagy ott útjába akad a nyitott kapu, egyszer mindenkit megérint a gondolat, hogy minden, ami látható, csupán hasonlat, és a hasonlat mögött ott lakik a szellem és az örök élet.”Rétfalvi Sándor teremtő élete és teremtett művei megformált hasonlatok, melyek, akár a zömök, de nyitott kapuk, lehetőséget adnak a mindennapok emberének, nekünk, hogy rálássunk a szellem világára, az örök teremtő élet mozgatójára.

Művei jelek, szilárd létezővé váló elhívások, melyek lehetőségek a megérintettség életet nyitó világának meglátására. Mert a valódi mester az emberi társadalom, az emberi színtér peremén létezik és alkot. Onnan szemléli életünket, profán napjaink tetteit, a bennünk mocorgó cselekvés rugóit, látva, ahogy felemésztjük magunkat a hétköznapok romjain. De onnan, e peremvidékről szemléli Platón ideáit, a Teremtő akaratát, a Fiú áldozatát is, mely tisztán ragyogja vissza a kezdetek fényét, az ember lehetőségét.A művész, a mester valójában a kapuban álló alkotó ember.Rétfalvi Sándor a lét kapujának, az eltérő terek határterületének peregrinusa (vándora és utasa), kinek művei – akár a hierofániák: a szentség megnyilatkozásai – az anyagban látszódnak, bronzból és kőből gyűrődnek bele a létezésbe, de forrásvidékük oldalán a szellem világában gyökereznek. Lehet e bronzot csupán bronznak látni, lehet a követ egyszerű kőnek érzékelni, az anyagot puszta anyagnak, ám mégis esélyt ad arra, hogy a végtelen tér megnyílását tapasztaljuk meg, melyben ott a nagyság, a misztérium mindent ledöntő ereje.

Rétfalvi Sándor műveivel esélyt kapunk emberré lenni, amikor is táncra perdülnek a Sétakert balerinái, amikor megérezzük a föld mélyéből előtörő olaj keserű szagát és a bányász fájdalmát, amikor a lelkünket tépi szét a Holokauszt áldozatainak néma kiáltása. Vagy: amikor belépünk a szentség székesegyházának kapuzatai közti picinyke térbe, hogy esélyt nyerjünk a csodára, hogy – Rétfalvi Sándor szavaival: „létrejöhessen az a szellemi tér, mely az Isten és a földi lét találkozási pontja, a misztérium előkészítő helye, hogy a templomba lépés már ne hordozza mindennapunk kisstílű ragadványait. Az én kapum hívogat.”Rétfalvi Sándor alkotásai az elhívás kapui, hasonlatok, olykor ironikus erővel megszólaló felkiáltójelek, melyek két világban léteznek, két világra nyílnak rá: az anyag és a szellem világára. Ő maga is e két világ lakója volt, de az anyag világában immáron már a művei szólnak hozzánk. Ő végleg átlépett a szellem otthonába.

Mi nagykanizsaiak, büszkék vagyunk, hogy a kárpátaljai születésű szobrász, Rétfalvi Sándor e városból indult, kamaszként itt eszmélt és alkotóként is része volt az éltünknek. Kanizsai egzisztenciája és köteléke mindvégig megmaradt, e szál soha nem szakadt el. És végül ide tért megpihenni az öröklétnek, mert Madáchot idézve: Be van fejezve a nagy mű, igen.A gép forog, az alkotó pihen. Nyugodjon békében, Mester!” – írta Facebook oldalán pénteken Balogh László nagykanizsai polgármester.