Az extrém gyorshajtóktól elkobozhatják a járművet Ausztriában

Ausztriában hadat üzennek a „közúti huliganizmusnak”. A kormánykoalíció múlt hét kedden egy intézkedéscsomagot fogadott el, mely alapján módosításra kerül a gépjárműtörvény (KFG). A csomagnak több eleme van, amelyeket ütemterv szerint terveznek fokozatosan bevezetni.

Az ismert információk alapján a jövőben súlyosabb szankciókra és magasabb összegű pénzbírságokra számíthatnak azok, akik megszegik a közúti közlekedés szabályait (már a bírságok minimális összegeit is magasabban állapítják meg). Emellett súlyos jogsértés elkövetése esetén a rendszám is hamarabb lekerülhet a gépkocsikról és a motorkerékpárokról.

(Fotó: P. Huber)

Szigorúbban kívánnak eljárni az illegális autótuning és az engedély nélküli átépítés esetében az úgynevezett „türkis-grün” (azaz türkiz zöld) program keretében. Érdemes megjegyezni, hogy ezek a szabályok már az ezredforduló idején sem voltak túl engedékenyek. Akit például ilyen gépkocsival értek tetten, azt azonnal egy műszaki járművizsgáló állomásra kísérték, és amennyiben a jogsértés beigazolódott, a rendszámot levették, és az autó egyetlen métert sem mehetett tovább a saját kerekein. (A rendszámot a tulajdonos, ill. az üzemben tartó csak az eredeti gyári állapot visszaállítása után, műszaki vizsgát követően kaphatta vissza).

Aki a jövőben illegális utcai versenyen vesz részt, brutális zajszennyezést okoz, illetve szándékosan robbanási zajokat idéz elő, annak járművét – egyéb büntetés mellett – 72 órára elkobozzák.

Ausztriában a jármű végleges elkobzásának a lehetőségét is meg kívánják teremteni. Erre számíthat például az extrém gyorshajtás elkövetője, amennyiben nem első alkalommal lépi túl jelentős mértékben a sebességhatárt (pl. 130 km/h helyett 250 km/h-val, vagy annál gyorsabban halad). Az osztrák szakemberek jelenleg a részletek kidolgozásán dolgoznak, és a nyár végéig szeretnék az új előírásokat véglegesíteni – közölte Facebook oldalán a Baleset-megelőzés.