Megkezdődött a cukorgyártás

Megkezdődött a cukorfeldolgozási idény az ország egyetlen cukorgyárában, a Magyar Cukor (MC) Zrt. kaposvári gyárában a mészkemence begyújtásával.

 

Kovács Gergely kereskedelmi és marketing igazgató a 121. kampány ünnepélyes indítóján elmondta: a tervezettnél és a korábbi éveknél is kisebb területre – 10 830 hektárra – tudtak szerződést kötni a cukorrépa-termelőkkel, de nagyon jó, hektáronként átlag 65 tonnás cukorrépatermésre számítanak. A várható cukortartalom pedig meghaladja a 15,5 százalékot.
Ilyen hozamok mellett a kampány végére 100 ezer tonna feletti cukrot készítenek Kaposváron. A mintegy 100 naposra tervezett kampány alatt a 217 állandó dolgozó mellett körülbelül 100 idénymunkás is rész vesz feldolgozásban – közölte az MC Zrt. kereskedelmi és marketing igazgatója.
Kovács Gergely elmondta: a tervek szerint 15-16 ezer hektárra szerződtek volna. A termőterületre kötött szerződések csökkenését részben azzal indokolta, hogy a termelők – főként Baranyából és Somogyból – mintegy 3500 hektárra az MC Zrt.-nél magasabb, tonnánként 38-39 ezer eurós felvásárlási árat kínáló horvát feldolgozókkal szerződtek. A másik ok az, hogy megszűnt a termelők termeléshez kötött támogatása, 2008-2012 között még részesültek ebben.  Megjegyezte: a szerződéseket javította, hogy „az utolsó pillanatban jött egy mentőöv”, amikor a kormány bejelentette, hogy a gazdálkodóknak tonnánként 3 eurós támogatást adnak a felvásárlási árakhoz.
Közlése szerint az MC Zrt. az idén a szerződéses partnereitől 30,1 eurós áron vásárolja fel a cukorrépát, várhatóan 715 ezer tonnát. A kereskedelmi és marketing igazgató az alacsonyabb – az Európai Unió által meghatározott tonnánkénti 26,3 eurónál ugyanakkor magasabb – felvásárlási árat a cukor árának csökkenésével magyarázta.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait ismertetve elmondta: egy évvel ezelőtt átlagosan 291, míg az idén nyáron 213 forintba került egy kilogramm cukor a hazai üzletekben.
Kovács Gergely jelezte, hogy a jövő évtől kedvezőbbek lesznek a cukorrépa-termelés feltételei, ugyanis a kormány stratégiai megállapodást köt az MC Zrt.-vel – az aláírásra még ebben a hónapban sor kerül -, mely szerint 2015. és 2020. között évente 8 millió eurós büdzsével támogatják a cukorrépa-termesztést. Ezzel a terület és a termésátlag függvényében akár a tonnánkénti 7-10 eurót is elérheti a támogatás mértéke – mondta a kereskedelmi és marketing igazgató. Hozzátette: „amire nagy szükségünk lesz, hiszen a jelenlegi piaci helyzetben a Magyar Cukor Zrt. keze meg van kötve abból a szempontból, hogy milyen mértékű cukorrépaárat tud fizetni”.
Kitért arra is, hogy a cégnél a beruházások folytatódnak. Példaként említette, hogy megkezdődött egy ötmilliárd forint összértékű csomagolóüzem építése, ami a jövő nyár végére készül el, továbbá szita- és osztályozóállomást, illetve raktárt is létesítenek.
Az új fejlesztésekkel a kaposvári gyár képes lesz arra, hogy a magyar piacon túl bizonyos termékekkel a regionális piacok ellátásban is komolyabb szerepet töltsön be – tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hat év alatt összesen 10 milliárd forint beruházás valósult meg a kaposvári gyárban, amelyek a kapacitás bővítését, az energiaellátás fejlesztését, a hatékonyság növelését, illetve a cukor minőségének javítását szolgálták. Hozzátette: ezek a fejlesztések és a következő időszakra vonatkozó elképzelések hozzájárulnak ahhoz, hogy a cukor kvótarendszer 2017. évi eltörlését követően a kaposvári cukorgyár versenyképes maradjon, és továbbra is meghatározó üzeme legyen a régiónak.
Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere a kampányt nyitó eseményen azt mondta: „mutatja a magyar kormány eltökéltségét és szándékát Magyarország egyetlen cukorgyára irányában, hogy stratégiai megállapodást köt a Magyar Cukor Zrt.-vel”. A tulajdonosok Kaposvár iránti bizalmát pedig az jelzi, hogy egy újabb ötmilliárdos beruházásba kezdtek, ami azt jelenti, hogy hosszú távon számítanak itt a cukorgyártásra – tette hozzá.
A polgármester szólt arról is, hogy kezdeményezte egy olyan üzleti megállapodás megkötését a kaposvári cukorgyárral, amelyben az önkormányzat is részes lehet a biogáz-termelésben, mivel stratégiailag fontosnak tartja ezt a megújuló energiát. (MTI)

Vélemény, hozzászólás?