Még mindig érik az eper Kisrécsén

Meghívásunkra a minap Kisrécsére érkezett Dr. Nagy István agrárminiszter úr, hogy együtt járjuk be a Magyarországon elsőként a Hivekovics Családi Gazdaságnál létesült CRAVO típusú növényházat, amely meghatározó innovációt jelent a bogyós gyümölcsök termesztésének területén.

A Mura Nemzeti Program keretében létrejött CRAVO-házban április óta, mintegy egy hektáron folyamatosan terem a zamatos folytontermő eper, amit Magyarországon nem tudtunk eddig sikeresen termeszteni, a CRAVO-házban pedig kétnaponta szüretelnek. Így nyár óta ebből a gyümölcsből már kereskedelmi mennyiség kerülhetett az áruházak polcaira, s e különleges technológia jóvoltából még az elkövetkezendő hetekben is tart az eperszezon Muraföldén.

A növényház egyébként kanadai találmány, ugyan hasonlít az itthon is ismert és évtizedek óta alkalmazott fóliasátrakhoz és üvegházakhoz, ám a CRAVO-ház alig néhány perc alatt a teljesen szabadtéri termesztésből a teljesen zárt termesztésre való átállást is lehetővé teszi – ahogy az időjárás éppen megkívánja. Ez már egy sokkal jobban szellőztethető létesítmény, tetejét és oldalelemeit motorok mozgatják, ahogy például az öntözést is vezérelni lehet.

A csütörtöki programon a térség érdeklődő gazdái is megismerhették ezt a Magyarországon egyedülálló, rendkívül innovatív technológiát, ami a Mura Program részeként valósult meg, ám ahogy a Program, úgy ez a korszakváltó beruházás is túlmutat önmagán. Közös célunk, hogy a magyar gazdák az ország többi részén is megismerjék e technológiát, az ilyen típusú növényházak telepítésével is erősítsék vállalkozásukat, ezáltal a magyar mezőgazdaságot, a magyar gazdaságot – írta Facebook oldalán pénteken Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő. (Fotók: Kovács Krisztián