Jogszerű volt a keszthelyi kikötő eladása a Tiborcz-érdekeltségnek

A Zala megyei kormányhivatal vizsgálata szerint törvényes volt a keszthelyi kikötőt működtető cég eladásával kapcsolatos önkormányzati döntés, a keszthelyi vezetők jogi lépésekre készülnek az ennek ellenkezőjét állítókkal szemben – tudatta Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester csütörtökön az MTI-vel.

A polgármester közleménye felidézi: a keszthelyi kikötőben egy vitorlázókból álló befektetői társaság vásárolta meg a kikötő területén található ingatlanokat a Balatoni Hajózási Zrt.-től, és hosszú távú bérleti szerződést kötött a várossal, amelynek alapján tizenöt éven át fizeti a terület bérleti díját. A kikötő földterülete továbbra is önkormányzati tulajdonban maradt.
A megyei kormányhivatal közelmúltban lefolytatott vizsgálata is megállapította, hogy az üzletrész értékesítése a törvényes kereteken belül történt – emelte ki Ruzsics Ferenc.
Azt írta: tekintettel arra, hogy kizárólag gazdasági ügyről van szó, amelyet a jogszabályoknak megfelelően intéztek, és a település érdekeit szolgálja, a város nem akarja politikai vita tárgyává tenni a történteket. Az önkormányzat célja, hogy a városban az eddig folyamatos veszteséget termelő üzleti vállalkozás helyett jól működő, rentábilis kikötő és aktív vitorlássportélet legyen.
Keszthely önkormányzata minden szükséges jogi lépést megtesz, és eljárást kezdeményez a rágalmazókkal szemben – áll a közleményben.
Az Együtt korábban felszólította Keszthely önkormányzatának fideszes többségét, hogy hozza nyilvánosságra azokat a zárt ülésen elfogadott dokumentumokat, amelyek révén a helyi kikötő „Orbán Viktor családja tulajdonába és kezelésébe” került. Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke korrupciós ügynek nevezte, hogy míg 2009-ben mintegy félmilliárd forintért próbálták eladni a keszthelyi kikötőt, azt végül a közelmúltban „alig 300 millió forintért juttatták el Orbán Viktor családi érdekeltségébe”.
A Párbeszéd Magyarországért Párt (PM) szerint a keszthelyi önkormányzat szándékosan kerülte ki a pályáztatást Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak és társainak kikötővásárlása ügyében, ezért a párt az ügyészséghez fordul – írták közleményükben. Meggyőződésük ugyanis, hogy a pályáztatás elmaradása és a jogszabályok kijátszása miatt a sukorói ingatlanügyhöz hasonlóan érvénytelen a tranzakció – közölték.
Az MTI információi szerint a keszthelyi önkormányzat kikötőt üzemeltető cége rendelkezett ahhoz opciós joggal, hogy megvásárolhassa a város kikötőjét a Balatoni Hajózási Zrt.-től. A cég tavaly, amikor még önkormányzati tulajdonban volt, jelezte, hogy élni akar az opciós jogával. Majd az önkormányzat a céget eladta 7 millió forintért (22,8 millió forintos adóssággal) a vitorlázókból álló befektetői társaságnak, így már az új tulajdonban lévő cég fizetett 330 millió forintot a kikötő épületeiért, eszközeiért, valamint a kikötői jogért a Balatoni Hajózási Zrt.-nek. (A hajózási társaság 22 tóparti önkormányzat, köztük Keszthely tulajdonában van.)
A kikötő tizenegy évvel ezelőtt épült, kétszáz hajó, húsz csónak befogadására alkalmas, egy fürdőház (tulajdonképpeni vizesblokk), recepció és egy snackbár is tartozik hozzá. A kikötő területe korábban is önkormányzati tulajdonban volt, és jelenleg is abban maradt, a terület használatáért az új befektetők 15 éven keresztül összesen nettó 53,9 millió forint bérleti, illetve földhasználati díjat fizetnek. A Balaton állami tulajdon, a kikötőt üzemeltetőknek ezért mederhasználati díjat kell fizetniük.

MTI

Vélemény, hozzászólás?