Veréssel fenyegette a saját lányát egy kanizsai férfi

Egy 1962-ben született nagykanizsai férfi tavaly egy öröklési jogi jogvita miatt haragos viszonyba került leányával, a sértettel. A vádlott emiatt 2021. októberétől fenyegetni és szidalmazni kezdte a sértettet, ennek során őt telefonon, internetes üzenetekben bántalmazással – így veréssel, feje betörésével, megtépéssel – fenyegette meg.

A vádlott többször megjelent a sértett nagykanizsai lakóházánál is és őt az utcáról kiabálva szidalmazta, fenyegette. A férfi magatartása miatt a lányban komoly félelem alakult ki, az utcára sem mert egyedül kimenni.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.