Vádemelés: a kanizsai körforgalom zebrájánál gázolt a 76 éves kanizsai sofőr

Egy 1944-ben született nagykanizsai férfi tavaly március 30-án délelőtt 9 órakor Nagykanizsán a Kórház utcában közlekedett személygépkocsijával a Teleki utca felé.

Amikor járművel a Kórház utca 2/A. számú ingatlan előtti útszakaszon kijelölt gyalogosátkelőhelyhez ért, figyelmetlensége miatt nem biztosított elsőbbséget az előtte balról jobbra az átkelőhelyen áthaladó sértettnek, s ezért őt fékezés ellenére a jármű bal oldalával elsodorta és eközben a személygépkocsival áthajtott a gyalogos mindkét lábfején is.

A baleset következtében a sértett nő 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, sérülésének tényleges gyógytartama 28 nap volt.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat a napokban – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője. (Helyszínelési fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)