Nagykanizsáról vitték rendszeresen a bio-t Kaposvárra

A Kaposvári Járási Ügyészség kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a két nővel és három férfival szemben, akik két kereskedői láncot alkotva látták el a somogyi fogyasztókat szintetikus kannabisszal.  

A vád szerint a tiltott anyagokkal történt kereskedés kulcsfigurája az 58 éves nagykanizsai nő volt, aki nagyobb mennyiségben tudott szintetikus kannabiszt beszerezni. Ő látta el a tiltott anyaggal azt a kaposvári férfit is, aki 2020. évtől kezdődően vált rendszeres vásárlójává. Az egyik ilyen alkalommal a vádlott két társát küldte el a pszichoaktív anyagért a zalai nőhöz, azonban amikor az eredményes vásárlás után visszatértek megbízójuk lakóhelyére, a somogyi rendőrök rajtuk ütöttek, és kereskedelmi mennyiségű biofüvet foglaltak le tőlük.

A somogyi férfi egyébként ekkora már komolyabb fogyasztói kört épített ki maga köré, akiknek több százezer forint profitot realizálva értékesített új pszichoaktív anyagot.

A másik kereskedői láncolatban a zalai nő társa egy – szintén az ötvenes éveiben járó – kaposvári asszony volt, akivel a közös hobbijuk, a kutyatenyésztés miatt kerültek kapcsolatba. Ez a kapcsolat azonban később a tiltott anyagok kereskedelme felé fordult, melynek keretében a kaposvári nő legalább hét alkalommal járt társánál szintetikus kannabiszt vásárolni. Az így megszerzett drogot a kaposvári nő több személynek értékesítette, akik közül hatot sikerült a nyomozás során azonosítani.

A kaposvári asszonyra végül 2021 őszén csaptak le a hatóságok, akitől ekkor továbbértékesítésre szánt pszichoaktív anyagokat is lefoglaltak. Az eljárás során a Somogy megyei fogyasztókat ellátó nőt és a dél-somogyi férfit az ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában négy vádlottal szemben végrehajtandó, míg az ötödik férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. A fényképeket a nyomozó hatóság a helyszíni szemlén készítette – tudatta a Somogy Megyei Főügyészség.