Megverte apósát egy nagykanizsai férfi

Egy 1977-ben született nagykanizsai férfi a feleségével, valamint annak szüleivel vendégségben volt 2020. augusztus 19-én délután nőismerősük nagykanizsai lakásán.

A két férfi eközben ittas állapotba került, és közöttük szóváltás is kialakult. A család 19.20 órakor hazaindult, a két nő vezette a férfiakat a kocsikhoz, amikkel jöttek. Az utcán haladva az após valami sértő megjegyzést tett vőjére, aki erre visszament hozzá és egy alkalommal ököllel állon ütötte.

(Helyszínelési fotó: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

Az ütéstől az apósa megtántorodott és arccal előre a járdára esett, elvesztette az eszméletét. Az utcán egy járókelő észlelte a történteket, és telefonon értesítette a rendőrséget. A rendőrök mentőt hívtak a sérült személyhez, akit a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházba szállítottak.

A sértett a bántalmazás és az esés következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést, agyrázkódást, orrcsont és arccsont törést szenvedett.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség testi sértés bűntette miatt emelt vádat – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.