Meghamisították az önkormányzati ülés jegyzőkönyvét Sormáson?

Az 50 éves férfi vádlott a Nagykanizsa környéki település jegyzőjeként tanácskozási joggal vesz részt a községi önkormányzat képviselő-testületi ülésein és hivatalos személyként feladatai közé tartozik az ülésen történtek jegyzőkönyvezése.

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény részletesen rögzíti a jegyzőkönyv kötelező tartalmi elemeit, abban a napirendi pontokat, valamint az előterjesztéseket minden esetben fel kell tüntetni illetve azt is, hogy az ülésre milyen eljárási rendben került sor. A képviselő-testület zárt üléséről jogszabályi előírásnak megfelelően külön jegyzőkönyvet kell készíteni.

A helyi polgármester és az alpolgármester között a 2014. október 12-én megtartott önkormányzati választást követően 2015 novemberére olyan bizalmi válság alakult ki, hogy a polgármester 2015. november 18-ára képviselő-testületi ülést hívott össze, melyen először nyilvános ülést tartott, majd annak napirendi pontjait megtárgyalva a nyilvános ülést berekesztette és zárt ülést rendelt el, amelyen az alpolgármesteri megbízás visszavonásáról tárgyalt, illetve hozott határozatot.

A zárt ülésen a képviselő-testület titkos szavazással és minősített többséggel visszavonta az alpolgármester megbízatását, helyette új személyt választott, a volt alpolgármestert pedig az ügyrendi bizottság tagjának választotta.

Az alpolgármesteri megbízás zárt ülésen való visszavonására annak ellenére került sor, hogy a jogszabályok alapján a vezetői megbízás visszavonása esetén zárt ülést tartani kizárólag az érintett kérésére lehetséges, az alpolgármester viszont semmiről nem tudott.

A vádlott a zárt ülésről készült jegyzőkönyvben a valóságtól eltérően mindössze két napirendi pont tárgyalását rögzítette, az alpolgármesteri megbízás visszavonására vonatkozó polgármesteri előterjesztést, valamint az emiatt szükségessé váló egyéb intézkedéseket nem a zárt ülésről, hanem a nyilvános ülésről készült jegyzőkönyvben szerepeltette.

Mivel a jegyző hivatalos személyként, hivatali hatáskörével visszaélve lényeges tényt hamisan foglalt közokiratba, vele szemben a Nagykanizsai Járási Ügyészség hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat – tudta meg honlapunk dr. Dr. Jánky Judit ügyésztől, a Zalaegerszegi Törvényszék helyettes-szóvivőjétől.

A Magyar Távirati Iroda más forrásból úgy értesült, hogy az eset a Nagykanizsa melletti Sormáson történt.