Kanizsai kutyatámadás: 2 év fogház 4 év próbaidőre felfüggesztve a kutyák gazdájának

Nem jogerős ítélet született annak a nőnek az ügyében, akinek a kutyái életveszélyes sérüléseket okoztak.

A vádlott 2016 óta gondozta a fia nőstény és kan kutyáit, amelyekkel az esetet megelőzően is voltak problémák. 2017-ben a kan kutya egy utcai kutyafuttatóban a kerítésen keresztül megharapott egy, a kerítéshez szaladó kutyát, majd 2019-ben márciusában a két eb a gazdájuk kezéből kirántva magukat rátámadtak egy pórázon vezetett kutyára. Emiatt a nő figyelmeztetésben részesült.

(Fotók: Zala Megyei Rendőr-főkapitányság)

2020 január végén a vádlott ismét a nagykanizsai kutyafuttatóba vitte a kutyákat, ahol – mielőtt a kapu bezárásáról gondoskodott volna – levette róluk a szájkosarat és szabadon engedte őket. A két nagy testű állat meglátott egy macskát a kapun kívül és kirohantak, majd rátámadtak egy idős férfira és a fején marcangolni kezdték. Időközben a 83 éves sértett segítségére érkezett egy férfi, aki a garázsából magához vett egy kapát és azzal kezdte ütlegelni a kutyákat, mire azok rátámadtak és az egyikük megharapta a bal combját. A mentőket és a hatóságot végül egy járókelő értesítette, aki a történtekről videofelvételt is készített.

A 2020. október 12. napján tartott előkészítő ülésen a nő arra hivatkozott, hogy véletlen baleset történt, ám a Zalaegerszegi Törvényszék 2020. január 13. napján hozott ítéletében a vádirattal egyező tényállást állapított meg. Az első tárgyalási napon a bíróság a vádlott meghallgatása mellett ismertette a tanúvallomásokat, a szakértői véleményt, valamint a támadásról készült videófelvételt is levetítette.

Mindezeket mérlegelve a bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki testi sértés vétségében, s 2 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette.

Az indokolásban elhangzott: az egyebhangzó tanúvallomások, valamint a videófelvétel alapján pontosan rekonstruálhatóak a történtek. A vádlott tisztában volt a kutyák agresszív magatartásával, s kutyatartóként nem tartotta be a vonatkozó előírásokat, illetve nem kellő körültekintéssel járt el, s mindez ok-okozati összefüggésben áll a történtekkel. Enyhítő körülményként értékelte a bíróság a vádlott büntetlen előítéletét, súlyosító körülményként azonban, hogy a nő a cselekménye következtében közvetlen életveszélynek tette ki a férfit, maradandó testi fogyatékosságot okozott neki, továbbá a sértett önálló életvitelre alkalmatlanná vált.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott 3 napot tartott fenn a fellebbezés megfontolására – tájékoztatta honlapunkat szerdán dr. Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

   
loading...