Játékszenvedélye miatt vett fel hiteleket egy kanizsai férfi

Egy 1990-ben született nagykanizsai férfi 2018. év közepétől különböző pénzintézeteknél igényelt kölcsönöket, úgy, hogy jövedelmi viszonyait és lehetőségeit jelentősen meghaladó mértékű fizetési terheket vállalt játékszenvedélyének kielégítése érdekében. A szerződéskötés időpontjában már olyan tartozása is fennállt, mely alapján így fizetési képessége vonatkozásában a pénzintézeteket megtévesztette, a jegyvizsgálóként megszerzett jövedelme, életvitele mellett a kölcsönökkel vállalt terheket nem biztosította.

A terhelt 2018. május 30. napján 270.000,- forint összegű személyi kölcsön folyósítására kötött szerződést 12 hónapos futamidővel az egyik banknál, melyet a pénzintézet a terhelt számlájára utalt. Az első részletfizetési kötelezettség a szerződés alapján 2018. július 11-én lett volna esedékes. Ezután a terhelt ugyanezen a napon, ugyanezen banknál igényelt még egy 500.000,- forint összegű kölcsönt is, melynek futamideje 36 hónap volt, s melynek első részletfizetési kötelezettsége 2018. augusztus 10-én volt esedékes.

A folyósított kölcsönösszegből terhelt az előző kölcsönből fennálló tartozását még rendezte. A korábbi tartozás kiváltására a terhelt 2018. szeptember18. napján ugyanezen banknál ismét személyi kölcsönt igényelt, melyet a bank 2018. szeptember 20. napján 1.500.000,- forint összegben 55 hónap alatt történő visszafizetés mellett hagyott jóvá. Az első részlet megfizetése 2018. november 10. napjától volt esedékes. A pénzintézet a kölcsönszerződést a teljes tartozás összegére 2019. március 18. napján felmondta. A terhelt a banknak 1.500.000,- forint kárt okozott, melynek megfizetésére többszöri sikertelen egyeztetést követően, 2019. augusztus 22-én a fennálló tartozásra a pénzintézettel részletfizetési megállapodást kötött.

A terhelt 2018. július 11. napján egy másik banknál 700.000,- forint személyi kölcsönt igényelt 36 havi, egyenként 26.011,- forint részletben történő törlesztés vállalása mellett. Az összeget a terhelt a számlájára utaltatta, illetve szerencsejátékra fordította, 2018. július 24. napjára az összeget felélte. A korábbi kölcsön mellé 2018. július 26. napján további 1.450.000,- forint kölcsönt igényelt 84 hónap törlesztés mellett a pénzintézet nagykanizsai fiókjában, melynek kifizetését ismét a számlájára kérte.

Ezzel tartozása a bank felé már 2.155.300,- forintra, törlesztő részlete havi 45.287,- forintra nőtt. A terhelt 2018.augusztus 15-én a bank zalaegerszegi fiókjában további 700.000,- forintot igényelt a pénzintézettől, ekkor tartozása már 57.949,- forint havi részletfizetési kötelezettség mellett 2.875.494,- forintra nőtt.
A számára utalt összegekből 2018. augusztus 31. napjára már nem maradt, mivel azt terhelt felélte illetve szerencsejáték- és sportfogadási oldalakon elköltötte.

Ezt követően a terhelt 2018. szeptember 3-án online felületen további 820.000,- forint személyi kölcsönt vett fel a banktól, melyet 2018. szeptember 12. napjáig maradéktalanul elköltött. A pénzintézettől 2018. október 1., október 2. és október 4. napján online igénylési felületen további, 260,000,-, 260.000,- illetve 140.000,- összesen 660.000,- forint személyi kölcsönt igényelt, melyet készpénzben felvett, illetve számlájáról 2018. október 8-ig teljesen elköltött.
A terhelt a szerződésben rögzített feltételek mellett, fizetési szándéka és képessége tekintetében a pénzintézetet tévedésbe ejtésével a banknak összesen 4.355.494.- forint kárt okozott, melyből összesen 80.822,- forintot fizetett meg. A bank. a kölcsönszerződéseket felmondta, azt egy követeléskezelő cégnek engedményezte, amellyel a terhelt 2019. június 21. napján hosszú távú törlesztési megállapodásokat kötött tartozása visszafizetése érdekében.

A terhelt 2018. november 21. napján egy hitelintézettel kötött 40.000,- forint összeg felvételéről kölcsönszerződést, melyet 90 nap futamidőre ígért visszafizetni, ám a folyószámlájára utalt kölcsönből végül nem fizetett vissza semmit.

Az ügyben a Nagykanizsai Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat – tájékoztatta honlapunkat dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.