Ittas cserbenhagyó Rigyác és Eszteregnye között

Egy 1956-ban született nagykanizsai férfi 2022. október 8-án 18 óra 50 perckor a 7. számú főúton ittas állapotban vezetett egy Ford Focus típusú személygépkocsit Rigyác irányából Eszteregnye felé.

Amikor a vádlott a járművel főút 217+040. kilométerszelvényébe ért a lejtős útszakaszon ittasságából eredő figyelmetlensége miatt nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte, vele azonos irányba haladó, lassú járműből és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvény mögött, ezért a személygépkocsi bal első részével a pótkocsi jobb hátsó részének ütközött.

Az ütközést követően a vádlott az által vezetett személygépkocsival a helyszínről elhajtott, nem győződött meg arról, hogy a baleset következtében a járműszerelvény vezetője megsérült-e, vagy segítségnyújtásra szorult-e.

Az ütközést követően a járműszerelvény vezetője az ütközési ponttól közel 100 méterre megállt, majd észlelte, hogy a vádlott a személygépkocsival elment mellette. A lassú jármű vezetője a járműve sérülését megtekintve tovább indult, majd az István fogadó előtt meglátta a balesetet okozó leparkolt gépkocsit és értesítette a hatóságokat.

A baleset következtében személyi sérülés nem történt, de annak reális lehetősége meg volt az ütközés erejére, vezetőjének lehetséges reakciójára figyelemmel. A vádlott vérében a cselekmény elkövetésekor 2,24-2,31 ezrelék (közepes fok) közötti alkoholkoncentráció előidézésére alkalmas alkohol volt.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség cserbenhagyás és járművezetés ittas állapotban vétsége miatt emelt vádat a napokban – közölte honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Vármegyei Főügyészség ügyész-szóvivője.