Fogva tartotta és kutyapórázzal fojtogatta barátnőjét egy nagykanizsai férfi

A Zalaegerszegi Járásbíróság letartóztatásba helyezett egy 35 éves férfit 18. életévét be nem töltött személy sérelmére sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértése és testi sértés bűntettének gyanúja miatt – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék az MTI-t szombaton.

A bíróság 30 napra elrendelte a gyanúsított letartóztatását, mert felmerül a szökés, elrejtőzés veszélye, a bűnismétlés, valamint a sértett és a tanúk befolyásolásával a bizonyítás megnehezítése.

Az előzményekről szombaton a Zalai Hírlap számolt be a Zala Megyei Főügyészség tájékoztatása nyomán. Eszerint a 35 éves nagykanizsai férfi áprilisában került közelebbi kapcsolatba a fiatalkorú lánnyal, aki hozzá is költözött.

Október 4-én a lány a barátnőjével autóval indult a városba, ami haragot váltott ki a férfinál, ezért utánuk eredt, majd autójukat a Zrínyi utcában megállásra kényszerítette.

A férfi a lányt a hajánál fogva kirángatta a kocsiból, majd az albérletébe hurcolta, ott lemeztelenítette és bántalmazta, azzal gyanúsítva, hogy megcsalja őt. A férfi másnap sem engedte szabadon a lányt, akit újra megvert, a nyakára pedig kutyanyakörvet csatolt, azzal fojtogatta.

Végül a lány délután értesíteni tudta az anyját, aki érte ment. A lány pórázzal a nyakán távozott a lakásból, állapota miatt kórházba került, miután a testszerte elszenvedett zúzódások mellett az orrcsontja is eltörött.

A korábban többször büntetett férfi elmenekült a lakásból, a rendőrök kedden fogták el egy emeletes ház tetején.

 
loading...