Egy kanizsai gyilkosság szörnyű részletei

A Zalaegerszegi Törvényszék büntetőtanácsa 2016. június 27-én kezdi tárgyalni annak a férfinek az ügyét, akit – több más bűncselekmény mellett – egy idős nagykanizsai asszony megölésével vádolnak.

nagykanizsa gyilkosság 1

A vád szerint az 1985-ben született I. rendű vádlott 2015. október 29-én éjjel 1 óra után egy hátizsákot és egy pár kesztyűt magához véve II. rendű vádlott társával indult el a korábban már kifigyelt kanizsai házhoz. A vádlottak a kerítésen átmászva jutottak be az ingatlan udvarára, ahol egy ott talált vasrúddal leverték a pinceajtón lévő lakatot, majd a pincén át, egy ajtó felfeszítésével a lakrészbe jutottak.

nagykanizsa gyilkosság 2

A házban értékek után kezdtek kutatni, de a zajra a 73 éves sértett felébredt. A II. rendű vádlott a talált arany ékszereket rejtő hátizsákot hátrahagyva kifutott a házból, I. rendű társa azonban a hátizsákkal akart távozni. Az ágyában fekvő idős asszony ezért belekapaszkodott az I. r. vádlott ruhájába, mire az I. rendű vádlott több alkalommal is ököllel, illetve kétszer a betöréshez használt vasrúddal ütötte meg az asszonyt, majd a lepedővel együtt lerántotta az ágyról az eszméletlen sértettet. Miközben az I. rendű vádlott tovább kutatott a lakásban, az asszony magához tért, mire a vádlott pár percre rászorított az arcára egy párnát, míg a sértett halála be nem következett.

nagykanizsa gyilkosság 2
Ezt követően az I. rendű vádlott visszahívta a kinn várakozó II. rendű társát, majd ketten együtt összeszedték az értékeket – félmilliónál többet érő arany ékszert, pontosan meg nem határozható (pár százezer forintnyi) készpénzt, valamint egy 42 ezer Ft-ot érő tévét –, és a kertkapun át távoztak. A vasrudat útközben eldobták, az ékszereket pedig másnap egy szombathelyi zálogházban pénzre váltották.

Az ügy III. rendű vádlottja az a zálogházi dolgozó, aki elfogadta az ékszereket – köztük azt is, ami elszakadt, s a sértett vérével volt szennyezett. Az ügyészség álláspontja szerint a III. rendű vádlott az ékszerek szennyezettsége és állapota alapján tudatában volt annak, hogy az értéktárgyak bűncselekményből származnak, így őt bűnpártolás vétségével vádolja az ügyészség.

nagykanizsa gyilkosság 3 jpg

Az I. rendű vádlottat továbbá egy 2015 szeptemberi és egy másik, októberi kanizsai betöréssel is vádolják. Az első esetben egy 90 éves nő házába jutott be illetéktelenül: az ágyban fekvő sértettet ez esetben is több alkalommal megütötte, majd a mintegy 80 ezernyi forintnyi értékkel együtt távozott. Az október elején történt betörésénél pedig az I. r. vádlott megvárta, míg a nagykanizsai ház egyik lakója autóval útnak indult, majd bemászott az ingatlan udvarára, onnan egy talált létra segítségével az emeletre, ahonnét több mint 1 millió forint értékben ékszereket, fényképezőgépet, pendrive-ot, parfümöt, valamint 6 ezer forint készpénzt vitt el. A lopást nem észlelte a földszinten tartózkodó 81 éves asszony.

nagykanizsa gyilkosság 4 jpg.

Az ügy tárgyalását 2016. június 27, 29. és 30. napjaira tűzte ki a Zalaegerszegi Törvényszék – közölte honlapunkkal dr. Beznicza Árpád a törvényszék szóvivője. (Fotók: MTI/Varga György és police.hu)

Vélemény, hozzászólás?