Betonoszlopot tört a traktoros, 7 órán keresztül egész Zalaszentbalázson nem volt áram

Egy 52 éves pötrétei férfi egy mezőgazdasági termelő és szolgáltató szövetkezet alkalmazásában növénytermesztő gépészként dolgozott. Tavaly szeptember 22-én hajnalban egy zalaszentbalázsi szántóföldön mezőgazdasági vontatójával és az ahhoz kapcsolt nehéz tárcsával a szántóföldet készítette elő a későbbi vetéshez.

A tárcsával figyelmetlenségből nekihaladt a szántóföldön elhelyezett, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. sértett tulajdonát képező B-12/400-as betonoszlopnak, ennek következtében az oszlop eltörött és helyéről kidőlt.

Ennek következtében 2019. szeptember 22. napján 02 óra 30 perctől az áramszolgáltatás Zalaszentbalázs település 1.223 fogyasztójánál kiesett. Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. sértett az üzemzavar elhárítását haladéktalanul megkezdte, azonban ennek eredményeként is csak 6 óra és 43 perc múlva tudta az áramszolgáltatást a kiesett területen visszaállítani.

A férfi gondatlan magatartásával az áramszolgáltató közmű működését Zalaszentbalázs település területén jelentős mértékben megzavarta, a cselekményével 300.000 Ft kárt okozott.

Az ügyben a Zalaegerszegi Járási Ügyészség közérdekű üzem működése gondatlan megzavarásának vétsége miatt emelt vádat – tudatta honlapunkkal dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség ügyész-szóvivője.

(A fotó illusztráció)

Vadgázolás Zalaszentbalázs és Bocska között – Dél-Zala Press

Pénteken éjszaka Zalaszentbalázs és Bocska közötti útszakaszon egy személygépkocsi vadat gázolt. Az eset során szerencsére személyi sérülés nem történt. A jármű áramtalanítását, illetve az úttest megtisztítását elvégeztük. Az autóban 5 fő utazott.