Újévköszöntő évértékeléssel Zalakaroson

Január 14-én (kedden) újévköszöntő ebédet rendeztek Zalakaroson, ahol többek között a település sikereiről is beszámoltak.

Novák Ferenc, Zalakaros Város Polgármestere újévi köszöntőjében kiemelte, hogy egy település sikerének alapja az emberi kapcsolatok minősége és a közösség együttműködése. Fontos, hogy a csoportok összetartsanak, hisz csak így lehet elérni a kitűzött célokat.

(Novák Ferenc Zalakaros polgármestere)

Jelmondata: “Legyen jó élni és pihenni Zalakaroson”.

Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Zalakarosi Fürdő a 2019-es évet is, hasonlóan a 2018-as sikerévhez, kiemelkedően sikeresen zárta.

A Zalakarosi Fürdő a termálturizmus egyik zászlóshajója Magyarországon, hiszen az elmúlt időszakban sikert sikerre halmozott látogatottságban, népszerűségben, fejlesztésekben és a gazdasági mutatókban egyaránt.

(Cziráki László a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója)

Beszámolt a 2019-es évben elért sikerekről:

  • Magyar Fürdőszövetség Innovációs nagydíj – Innovatív fürdőszolgáltatások kategóriában
  • Év attrakciója minőségi díj III. helyezés
  • Családbarát hely tanúsítvány
  • Magyarország első kerékpárosbarát fürdője
  • Magyar Fürdőszövetség 5* minősítés
  • Európai Fürdőszövetség EuropeSpa nemzetközi 5* minősítés

Cziráki László kiemelte, hogy 2019. a „fejlesztések éve” volt, hisz nyáron befejeződött a Gyógycentrum és Gyógy­kert rekonstrukciója, szeptemberben elkészült a Fürdő Hotel felújítása, valamint decemberben átadásra került az új Szaunavilág is.

A vezérigazgató kitért a 2020-as tervekre is. Bejelentette, hogy 2020. évet alapvetően meghatározza a „Gyermekek éve 2020” program, amiben a gyermekes családok szórakozását kiszolgáló egységek fejlesztése, családos kedvezmények és programok szervezését tűztük ki célul.

(B-j Balogh László nagykanizsai, Novák Ferenc zalakarosi, Papp Gábor hévízi polgármesterek valamint Cziráki László a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója)

Ruzsics Ferenc, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke gratulált a polgármesternek, valamint az előző és a jelenlegi testületnek az elért eredményekhez, amit Zalakaros felmutathat és bízik a jövőbeni hasonló sikerekben. Elmondta, hogy csodálatraméltó a város fejlődésének üteme és megköszönte az emberek, a közösségek hozzájárulását.

   
 
loading...