Orbán: 200 ezer forintos minimálbérnek kell lenni a horizonton

Kétszázezer forintos minimálbérnek kell lennie a horizonton – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Világgazdaság üzleti napilap konferenciáján szerdán Budapesten.

A kormányfő kiemelte: azonban ha „rázúdítunk” egy lépésben egy 200 ezer forintos minimálbért a magyar kis- és középvállalkozásokra, akkor azok tönkre fognak menni, elbocsátások lesznek és nem teljes foglalkoztatás, hanem munkanélküliség várható. Ezért, ha magasabb minimálbért akarunk – 200 ezer forintot egy vagy két lépésben – akkor ehhez a kis- és középvállalkozásoknak segítséget kell adni az őket terhelő adók érzékelhető csökkentésével – mondta.

(Orbán Viktor a Kossuth Rádióban 2021. áprilisában. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda)

A kormányfő arról is beszélt, hogy a gyereket nevelő családokat megviselte a koronavírus-járvány miatti válság. Ezért ha sikerül elérni Magyarországon az 5,5 százalékos GDP növekedést, a miniszterelnök azt javasolja a kormánynak, hogy a gyermeket nevelő szülőknek 2022 év elején adják vissza azt az személyi jövedelemadót, amit 2021-ben befizettek a költségvetésbe.

Hangsúlyozta: a leggazdagabbaknak erre nincs szükségük, tehát az átlagjövedelemnél kellene húzni egy határt, és az ez alatt befizetett szja-t a gyermeket nevelő szülőknek visszaadni, hogy újra feltölthessék tartalékaikat.

Ez számításai szerint 550-580 milliárd forintos összeget jelent – fogalmazott Orbán Viktor.
A miniszterelnök arról is beszélt: a 13. havi nyugdíj visszavezetésének folyamatát is végig kell vinni, a következő évben oda kell adni a második heti részletét is a nyugdíjasoknak – írta az állami hírszolgálat.