Nincs feljelentés, de vizsgálat indult a kanizsai kajakedző állítólagos ügyében

nagykanizsa kislányt zaklatott edző

Tegnap a TV 2 nyomán számoltunk be arról, hogy állítólag 15 éves kamaszlány tanítványát zaklatta egy Nagykanizsán dolgozó kajak-kenu edző.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság azt írta:

„A különböző internetes hírportálokon megjelent üzenetváltással kapcsolatban -egy állampolgár információi alapján- a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói 2016. május 28-án több gyermeket és azok szüleit is meghallgatták, de bűncselekmény elkövetésének gyanúja nem merült fel, ezért eljárás sem indult.”

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség közleménye:

„Miután nem kaptunk hivatalos értesítést, így az ügyben nem tudunk érdemben nyilatkozni. Soha nem fordult elő a sportágunkban hasonló eset, amíg be nem bizonyosodik valakiről, hogy bűnös, addig az érintett szakembert is megilleti az ártatlanság vélelme. Mentegetni azonban senkit sem fogunk, ha az említett ügy bizonyságot nyer, az illetőnek egyetlen napra sincs tovább helye a kajak-kenu ­sportágban.”

Dr. Molnár Zoltán a kanizsai sportklub elnökségi tagja a borsonline.hu-nak úgy nyilatkozott:

„Megdöbbentünk a hír hallatán, de nem akarunk alaptalanul vádaskodni, és vizsgálatot indítunk.”

Hétfőn délután fordulat állt be az ügyben ugyanis a Zalai Hírlap azt írta,  mégis nyomozást indított a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

One comment

Vélemény, hozzászólás?