Megkezdte munkáját az Országos Műszaki Irányító Törzs

Csütörtök délelőtt megkezdte munkáját az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT), és elkészült a terv a vízügyi szakemberek átcsoportosításáról.

Az elmúlt 24 órában csak a Dráva, a Mura, illetve keleten a Bodrog vízgyűjtő egyes területein hullott területi átlagban is számottevő mennyiségű csapadék. A legfrissebb előrejelzések szerint a következő három napban nagy mennyiségű csapadék várható a Duna vízrendszerének ausztriai területein, valamint a Lajta, a Rába vízrendszerén, illetve a Balaton térségében. A Tisza és mellékfolyóinak vízgyűjtőin jelentős esőzés nem várható. A számítások szerint a Rábán a harmadfokot megközelítő, vagy azt meghaladó, a Dunán Nagybajcsnál, valamint a Murán és a Dráva alsó szakaszán az első fokot meghaladó árhullámok alakulhatnak ki – írta az OVF.
Mivel a vízszintemelkedés az említett vízfolyásokon péntek estétől várható, ezért az aktuális helyzetnek megfelelően péntek reggel várhatóan 19 szegedi és 25 szolnoki vízügyi szakember indul az említett térségekbe, hogy az állami védvonalakon ott védekező vízügyes kollégák munkáját segítsék – tették hozzá.
A bizonytalan meteorológiai helyzet következtében az említett folyók bármelyikén kialakulhat olyan helyzet, hogy megerősített létszámban kell védekezniük a vízügyi szakembereknek. Ha szükséges műszaki irányítókat, vízhozammérőket, őrszolgálatot ellátó vízügyeseket és geodéziai mérőcsoportot küldenek a társ vízügyi igazgatóságok az említett területekre.
A Zala megyei Principális-csatornán is újabb vízszintemelkedés indult el. Itt önkormányzati védekezés folyik, a vízügyi szakemberek azonban itt is műszaki segítséget nyújtanak és ha kell, az OMIT homokzsákokat, szivattyúkat csoportosít át – olvasható az OVF közleményében.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökre a fél országra másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetéseket adott ki a jelentős mennyiségű csapadék miatt. Több megyében felhőszakadásra, illetve heves zivatarokra is figyelmeztettek.

A jelenlegi adatok szerint 100 és 120 milliméter közötti csapadék várható Zala megyében a következő három napban, s ez a szakemberek számításai szerint akár újabb 40 centiméterrel is növelheti a Principális vízszintjét. A jelenleg 254 centiméteres vízállás szerda óta ismét lassan emelkedik, és a legrosszabb esetben vasárnap 290 centiméter körül tetőzhet.
Hozzátette, hogy egyszerre kell megküzdeni az áradással, a belvízzel és a néhány pincét már elért talajvízzel is, mert az utóbbi idők csapadékmennyisége miatt a talaj rendkívül telített, nem tud több vizet elnyelni.
A múlt heti, 248 centiméteres rekordot döntő vízállás miatt megelőzésként már mintegy 300 méter hosszan építettek ki nyúlgátat a kiskanizsai városrészben, ezt most tovább erősítik és 500 méteresre bővítik. A katasztrófavédelem munkatársai két utcában mintegy félszáz háztulajdonost keresnek fel, hogy az ingatlanjaikon álló melléképületeket homokzsákokkal védjék, illetve arra kérik őket, hogy a gazdasági épületekből magasabban lévő helyre vigyék az értékeiket.
Mindezt megelőző intézkedésként teszik, lakóépületeket ugyanis még a maximálisan várt vízállás esetén sem fenyegeti az áradás. A belvizet az elvezető árkokból folyamatosan szivattyúzzák, a pincékben lévő talajvíz ellen azonban nem sokat tudnak tenni, mert oda újra visszaszivárog a víz.
    Ha a vízszint emelkedése indokolja, le kell zárni a Camping utat és a 74-es főutat az M7-es autópálya csatlakozásától az újudvari elágazóig. Itt szükség esetén a régi nyomvonalra, a palini városrészen keresztül tudják elterelni a járműforgalmat. (MTI)

Vélemény, hozzászólás?