Mától van költségvetése Nagykanizsának

Nagykanizsa közgyűlése a testületben többséget adó Éljen VárosunNk! Egyesület (ÉVE) módosításaival fogadta el csütörtökön az először februárban tárgyalt, de akkor elutasított költségvetési javaslatot; törvényességi kifogás ellenére a képviselők levették a napirendről a polgármester és alpolgármester illetményemeléséről szóló döntést.

Balogh László polgármester (Fidesz-KDNP) az újból a testület elé került, 26 milliárd forintos főösszegű költségvetési javaslat kapcsán hangsúlyozta: nagyon takarékos büdzsét állítottak össze, mert a város mozgástere eléggé beszűkült. A tervezéskor pedig még nem is számolhattak azzal, hogy a számlavezető Sberbank ellen végelszámolás indul, ezért kormányzati segítséget is remél a város, mert önhibáján kívül – a nagyobb magyarországi városok közül egyedüliként – került ebbe a helyzetbe.

Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese a vitában felsorolta, hogy néhány száz millió forint átcsoportosításával egyebek mellett csökkentik a városi rendezvényekre, a polgármesteri kabinet működésére, reklám- és propagandacélokra szánt kiadásokat. Az így felszabaduló forrásokból növelik a parkgondozásra, játszóterekre, a városi médiára, sport- és kulturális támogatásokra, valamint néhány önkormányzati cég működésére szánt összegeket.

A mintegy kétórás vitában a kormányoldal azzal érvelt, hogy a befektetők és a turisták vonzására szükség van marketingre, továbbá mintegy 600 millió forint kormányzati támogatás is várható a kieső iparűzésiadó-bevételek ellentételezésére. A közgyűlési többséget adó ellenoldalon azt hangsúlyozták, hogy a polgármesteri kabinetben nem szükséges annyi dolgozó, akik ráadásul pártpolitikai munkát is végeznek, illetve kevesellték a kormányzattól remélt támogatást, mert az elvonások több mint egymilliárd forint kiesést jelentenek.

A nagykanizsai közgyűlés elé harmadszor került a polgármester és az alpolgármester törvényben előírt illetményemelésének ügye, mert januárban levették a napirendről, februárban pedig tárgyalták ugyan, de a többség nem szavazta meg az emelést.

Fodor Csaba (ÉVE) frakcióvezető javaslatára csütörtökön ismét levették ezt a témát a napirendről azzal, hogy a város anyagi helyzete nem teszi lehetővé az illetményemelést, a törvényhozó gondoskodjon ennek a fedezetéről. A polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a Zala Megyei Kormányhivataltól törvényességi felhívás érkezett a kötelezően előírt illetményemelés elmulasztása miatt, ennek következményeként pedig bírósági eljárás indulhat.

Szintén nagyobb vitát hozott a képviselők körében a Modern városok program fejlesztéseinek állásáról szóló előterjesztés, az ÉVE frakciója ugyanis elfogadhatatlannak tartotta, hogy 2015 óta mindössze a sportcsarnok épült meg.

Képviselőik közölték: a többi programelemről nagyon nehezen tudnak tájékozódni, mert az állami Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. nem ad érdemi információkat. A Fidesz városatyái ugyanakkor azzal érveltek, hogy zajlanak az előkészületek, de pótlólagos forrásokra vagy áttervezésekre van szükség, ezért a megvalósítások határidejét is későbbre kell halasztani. MTI